Tanulmánykötet a vadkantól halálra sebzett herceg életéről és kultuszáról

Az eredeti elgondolás szerint a kötetben a Szent Imre változó alakja a történelemben című tudományos konferencián elhangzott előadások szövegei jelentek volna meg, a kiállításon szereplő katalógustételekkel együtt. Az előkészületek során azonban hamar világossá vált, hogy a Szent Imrére irányuló kutatásokban komoly hiányosságok vannak. Az alapos gyűjtőmunka felszínre hozta az addig kevésbé ismert ábrázolásokat, és irodalmi műveket. A kiállítás, illetve a tanulmánykötet előkészítői nagy hangsúly fektettek a szerzők kiválasztására, ugyanakkor néhány téma - speciális volta miatt - kimaradt a kötetből.

A tanulmánykötetben - a függeléken, a színes illusztrációkon és a német nyelvű összefoglalón kívül - nyolc nagyobb egységet találunk. Az elsőben a történeti Szent Imrét ismerhetjük meg, azaz, hogy milyen források vonatkoznak a szent életű hercegre. Zsoldos Attila megállapítja, hogy Szent István gyermeke „a magyar történelem azon alakjai közé tartozik, akikről két, egymástól homlokegyenest eltérő kép él a történeti emlékezetben.” Születési ideje 1007-re tehető, ugyanakkor annak helyszíneként a hagyományban szereplő Székesfehérvár nem fogadható el. Az ellentmondó adatok Imre egész életét végigkísérték: legyen szó akár házasságkötéséről, akár halálának okáról. Érszegi Géza tanulmánya Szent István fiához intézett Intelmeit mutatja be, kitérve az opus tartalmára, fennmaradási formájára.

A második fejezet Szent Imre és az Árpád-házi szentek sírhelyeivel foglalkozik. Bodor Imre az utóbbi évtizedekben feltárt, az Árpád-kori szentekhez köthető emlékhelyeket tárgyalja. 1957 és 1972 között előkerült a Szent Imre életében meghatározó veszprémi Szent György-kápolna, a Szent Erzsébet születési helyére emlékeztető sárospataki rotunda, valamint Szent István, Szent Imre, Szent László és Szent Margit sírhelye. Szabó Zoltán Szent Imre sírját és kultuszhelyét elemezte. Maga a sír 1936 óta ismert, azonban hosszú ideig nem lehetett kitüntetett személyhez kötni. A források csak annyit árultak el a herceg nyughelyéről, hogy a székesfehérvári bazilikában hantolták el. Az azonosításban nagy szerepet játszott, hogy sikerült kimutatni a sírfenntartás határozott igényét.

A harmadik fejezet szerzői Szent Imre liturgikus tiszteletét vizsgálták. Török József bemutatta ennek fontosságát: az 1083-as szentté avatások következtében Imre herceg a hitvallók közé került. Szent Imre elevációja november 5-én történt meg, a kultusz első dokumentumait a Zágrábban őrzött Szent Margit Sacramentarium tartalmazza. Kovács Andrea a zenetörténeti vonatkozásokat elemezte, a középkori emlékektől a népénekekig. Összehasonlító elemzését számos, a misekönyvekről és gradualékról készült fénykép teszi látványossá. Barna Gábor tanulmánya Nyugat-Európába kalauzolja el az olvasót. A szerző összeszedte a szent királyok Aachenben és Kölnben található kultuszemlékeit. A Rajna-vidék és Magyarország kapcsolata az évszázados múltra tekint vissza, az 1930-as években megélénkülő kutatás számos problémára hívta fel a figyelmet. Az Anjou-kor uralkodóinak reprezentációja főként Aachenben mutatható ki erőteljesen.

A következő három fejezet tanulmányai Szent Imre képzőművészeti vonatkozásait elemezték. A kötet szerkesztője, Kerny Terézia ebben a részben négy tanulmányt szentelt ennek a fontos kérdésnek. Az egyikben a 14. század közepéig tekintette át a magyar szent királyok tiszteletét és ikonográfiáját. Elemezte a főbb központokat, kitért az Anjou-királyok szerepére is. Külön részben taglalta I. Károly feleségének, Piast Erzsébetnek múlhatatlan érdemeit. Új szempontok szerint közelítette meg a szepeshelyi főoltár táblaképét. Prokopp Mária az itáliai emlékeket mutatta be, izgalmas válogatást közölve a különböző helyszínekről. Szakács Béla Zsolt a Magyar Anjou Legendárium Szent Imre legendáját elemezte, Wehli Tünde a herceg kódexekben található ábrázolásait vizsgálta.

Terdik Szilveszter izgalmas területeken barangolt: a romániai ortodox templomokban kutatta a magyar szent királyok freskóit. A barokk korban is megfigyelhető Szent Imre tiszteletének népszerűsége, ez Szilárdfy Zoltán ikonográfiai tanulmányából egyértelműen kiderül. A székesfehérvári egyházmegye számos településén adóztak a herceg emlékének. Bicskei Éva Székely Bertalan életművének Szent Imre-ábrázolásait taglalta. Igaz, hogy számos munka csak vázlatosan, skicc-szerűen maradt meg, azonban ezek is jelentősen árnyalni tudják a mester munkásságát. Gellér Katalin Zichy Mihály egyik kevésbé ismert művére hívta fel a figyelmet. A Mátyás-templom restaurálása során a Szent Imre-kápolnát is átalakították. Az oltárképeket a művész készítette el - ingyen.

Rendkívül izgalmas az a fejezet, amelyben a tanulmányok Szent Imre tiszteletének 20. századi megújítási kísérleteivel foglalkoznak. Csíky Balázs a Szent Imre Kör működését vázolta fel. Az 1888-ban megalakult egylet jelszava kifejező volt: „Vallás - Haza - Tudomány”, virágkorát a század elején élte. Mózessy Gergely tanulmányának a Prohászka Péter és Szent Imre címet adta. Az esztergomi szeminárium tanáraként a herceget állította a kispapok elé példaképként. Millisits Máté a budapesti Szent István-bazilika Szent Imre-harangjainak történetét mutatta be. Az egyik, 1930-ban felszentelt harang Szlezák László mester munkája volt. Bizzer István az 1930 és 1950 közötti magyar szakrális művészet Szent Imre vonatkozásait taglalta. Szita Gábor rövid tanulmányában világított rá, hogy a magyar bélyegkiadás meglehetősen mostohán bánt Szent Imre emlékével. Az 1930-as bélyegsorozat visszafogott és fantáziátlan volt. Szöllősy Ágnes a kortárs művészek Szent Imre-képét mutatta be, számos példával illusztrálva.

Az utolsó fejezet az Emlékek és emlékművek címet kapta. Seidl Ambrus a budapesti Szentimreváros történetével ismerteti meg az olvasót. A városrész komoly felsőoktatási háttérrel rendelkezett, a Műegyetem szomszédságában létesült a budai Szent Imre kollégium (Pesten már volt egy). Szentimreváros fejlődésében kiemelkedő jelentőségű volt a Szent Imre Gimnázium megalapítása. Igari Antal Lux Elek szobrának hányatott sorsát vázolta fel. A mű a II. világháború alatt sokat szenvedett, egyes források szerint egy orosz altiszt lőtte szét géppisztolyával. A darabokat összegyűjtötték, és Püspöki Palota udvarán elásták. A kiemelés után a Szent Imre szobrot végül 1991. november 5-én avatták fel. Szűcs György végül Székesfehérvár köveit vette számba, személyes hangvételű beszámolójával. Ebből kiderül, hogy az Imre emlékét megörökítő kő egy pincében lappangott.

A kiállítás rendezői gondoskodtak arról, hogy az összegyűjtött hatalmas mennyiségű anyag ne vesszen el: az információkat DVD-n is közzé tették. A DVD ötletesen szerkesztett, szépen kialakított és könnyen kezelhető. Demeter Zsófia tanulmánya, mivel már a kötetben nem kapott helyet, itt olvasható. Ebben a Szent Imre jubileumi év részletes forgatókönyve került elemzésre, a képet számos korabeli fénykép és újságcikk teszi még érzékletesebbé. Böngészhetünk továbbá az 1930-ban kiadott Szent Imre albumban, illetve korabeli filmhíradókat is nézhetünk. Elmélyedhetünk a katalógus érdekesebbnél érdekesebb tételeiben. A könyv és a DVD segítségével rendkívül részletes és sokszínű képet kaphatunk a vadkantól halálra sebzett ifjú hercegről.

Székesfehérvár 1000–2007. Szent Imre 1000 éve. Tanulmányok Szent Imre tiszteletére születésének ezredik évfordulója alkalmából. Szerk.: Kerny Terézia. Székesfehérvár, 2007. Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum, 352 oldal