Pataki Ági önkéntes lett – Art mozik a daganatos betegekért

A dán játékfilm a maga művészi erejével, egy feszült, izgalmas történettel ábrázolja, miként kerül választás elé egy mai fiatal lány: elfoglalja-e álom-állását New Yorkban, ahová párjával költözne, vagy mondjon le róla, s maradjon otthon haldokló apja mellett. A film a súlyos döntés dilemmája mellett hitelesen mutatja be azt is, milyen korábban ismeretlen élményeket, érzelmeket, netán katarzist rejt mind a haldokló, mind az egész család számára, ha az utolsó napokat a szerettei körében töltheti. 

Nem fikció, hanem maga a valóság az a játékfilm történetét jól egészítő rövid ismeretterjesztő dokumentumfilm, mely helyenként megrázó képeivel, történeteivel és  adataival a Magyar Hospice Alapítvány hiánypótló tevékenységét mutatja be.  

A filmben szerepel többek mellett Pataki Ági producer is, aki rendhagyó módon, mint a hospice önkéntese mutatkozott be.  

– Ön személyesen érintett, hogy ilyen aktív szerepet vállal a hospice megismertetésében?

– Nem. Legalábbis egyelőre nem. De az ember bármikor lehet személyesen is érintett. Ugyanakkor a többség sajnos nincs tisztában azzal, milyen lehetőségei vannak a betegség legrosszabb pillanatainak az enyhítésében.  Úgy is el lehet menni, hogy az ne fájjon, s hogy ne kerüljünk méltatlan helyzetbe. Ezt teszi a hospice, amit mindenkinek ismernie kellene! 

– Ön mit tesz a Budapest Hospice Házban? Fehér köpenyt húz, ágytálat hord?

– Nem, erről szó sincs! A professzionális egészségügyi munkát meghagyom a hospice ház profi orvosainak és ápolóinak. Én a jelenlétemet ajánlottam fel. Azt, hogy mindent megteszek annak érdekében, minél több emberhez jusson el az az infomáció, hogy ez a csodálatos intézmény milyen szolgáltatásokat nyújt a rákbetegknek, s nem utolsó sorban azok hozzátartozóinak. Amíg lehet, otthon-ápolási teamekkel a betegekhez kijárnak, s az otthunkban, családjuk körében segítenek: fájdalmat csillapítanak, felügyelik a gyógyszerelést, ellenőrzik a diétát, tisztába tesznek, fürdetnek, gyógytornászt küldenek. S amikor mindez már otthon nem lehetséges, mert a betegség előre halad, vagy mert a család kifárad az ápolásban, kórházi körülmények között nyújtanak egy olyan humánus és nem utolsó sorban profi ellátást,  ami minden tud, amit a 21. században erről Európában tudni kell.  

– Egy kutatás szerint a  hospice-ról a többség úgy gondolja, lelki támaszt nyújt a betegknek.

Hát épp ez az én feladatom, hogy igenis mindenkihez jusson el a hír: a hospice egy orvosi, ápolási tevékenység, melynek része a lelki, a pszichés támogatás. Mindaz, amivel a véget könnyebbé lehet tenni, amivel később a gyászt majd a család fel tudja dolgozni. Rendkívül fontosnak tatom, mert az élet része, hogy a véget könnyítsük meg szenvedőnek és családnak egyaránt, ha módunkban áll. Ezt mutatja meg ez a két nagyszerű film, a dán játékfilm és a magyar dokumentumfilm. Remélem, minél többen megnézik, s meg fognak lepődni! 

Harmadik játékfilmjével, A család-dal Pernille Fisher Christensen egy erőteljes családi drámát készített, kötelesség, és szabadság, illetve felelősség, és szerelem kapcsolatáról. A rendező ezúttal is együtt írta a forgatókönyvet Kim Fupz Aakeson-nal, akárcsak az „A Soap” esetében, melyet Ezüst Medvével, illetve a legjobb első filmes alkotásnak járó díjjal honoráltak anno a Berlini Filmfesztiválon. Ezek után szinte természetes, hogy a tavalyi, 60. Berlinalen az „Egy család” volt az egyik versenyfilm, és a Fipresci díjat el is hozta. 

A filmről részletes infók:

http://www.grantfilm.hu/forgalmazas/egy-csalad/