Papi liturgikus öltözeteket bemutató kiállítás nyílt Újfehértón
Újfehértó – Rendhagyó kiállítást nyitottak meg 2010. március 9-én Újfehértón a Zajti Ferenc Kulturális Központ Helytörténeti Gyűjteményében. A római-, görög katolikus és a református egyház liturgikus öltözetének gazdag anyagát Buczkó József, a kulturális központ igazgatója gyűjtötte össze, ezzel is a papság évére, a papi szolgálatnak a társadalomban betöltött szerepére irányítva a figyelmet. A kiállítást Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi püspök nyitotta meg. Forrás: Magyar Kurír
Az igazgató elmondta, fontosnak tartja, hogy azok is ismerjék a pap a különböző szertartásokon viselt öltözetét, akik nem járnak templomba. A kiállított liturgikus öltözeteket mindössze öt településről gyűjtötték össze: Hajdúnánásról, Hajdúdorogról, Kálmánházáról, Újfehértóról, valamint a hiányzó darabokat a területen működő püspökségek közreműködésével Debrecenből, illetve Nyíregyházáról kapták.
A kiállítást Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi püspök nyitotta meg. Kiemelte, hogy az idők folyamán az ember mindig igyekezett nemcsak a maga tehetségéhez, hanem az Isten nagyságához igazodva „felöltöztetni” gyönyörű hanggal a fohászt, díszíteni a liturgikus teret, a papi öltözetet. A pap a liturgikus szolgálatot azért nem végzi egyszerű hétköznapi papi viseletben, mert az ember ebben is a díszesebb ruhával kívánja kifejezni azt, hogy a szertartás nem a hétköznapi dolgok közé tartozik. A liturgikus öltözet egyrészt utal arra, hogy a liturgiát végző személy milyen feladatot lát el az egyházban — így a diakónusnak, az áldozópapnak, a püspöknek más a ruházata —, másrészt az istentisztelet jellegét, méltóságát, nagyságát fejezi ki.
A kiállítás egy hónapon keresztül megtekinthető. Buczkó József igazgató tervei között szerepel, hogy a kiállítás anyagát amennyiben igény lesz rá, más településeken is bemutassák.
A kiállítás megnyitón közreműködött a Városi Vegyeskar, vezényelt: Lénárt László.