Megjelent a Károli könyvek-sorozat első kötete
Budapest - Megjelent a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) és a L'Harmattan Kiadó közös, Károli könyvek elnevezésű sorozatának első kötete, amelyet Bagdy Emőke pszichológia professzor 70. születésnapja alkalmából adtak ki. Forrás: MTI
A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében bemutatott és Császár-Nagy Noémi, Demetrovics Zsolt, valamint Vargha András szerkesztésében kiadott munka címe A klinikai pszichológia horizontja, a kötettel Bagdy Emőke munkássága előtt tisztelegnek. Az eseményen megjelent a professzor is, akinek születésnapi meglepetésként szánták a könyvet - közölte Sepsi Enikő, az egyetem bölcsészkarának dékánja csütörtökön az MTI-vel.
A kötet szerzői valamennyien a szakma prominens képviselői, akiknek tollából olyan alkotások születtek, amelyek a dékán szerint nagy hasznára lehetnek a klinikai és az egészségpszichológia szerteágazó területein dolgozó szakembereknek, valamint azoknak az egyetemi hallgatóknak, akik élethivatásként ezt az utat tűzték ki maguk elé. A remények szerint a kötet az egyik alaptankönyve lesz a klinikai és egészségpszichológiai képzéseknek és a rokon témájú posztgraduális programoknak.
Az induló sorozatot Sepsi Enikő mutatta be, ezután a tisztelgő kötetet Vargha András, a KRE Pszichológiai Intézetének vezetője ismertette. A kollégák közül szót kapott Buda Béla, a KRE kommunikáció és médiatudomány tanszékének alapítója.
Bagdy Emőke, a KRE intézetalapítójaként nemzedékeket nevelt pszichológiai szemléletmódra, a hivatásszemélyiség fejlesztésére. A munkásságát jellemző fontos vizsgálatok, elméleti és gyakorlati szakterületek összefoglalóját nyújtja a most bemutatott tanulmánykötet, amelyet a vele személyes kapcsolatot ápoló kollégák, tanítványok írtak.
A sorozat három alsorozatot foglal magában: monografikus jellegű munkákat, tanulmány- és konferencia-köteteket, illetve forráskiadványokat és műfordításokat, fordításokat. A Károli könyvek szerkesztőbizottsága gondozza továbbá az Egyetem Studia Caroliensia évkönyvét, és kiadja az Orpheus Noster folyóiratot, valamint dönt az egyetemi jegyzetkiadásról.
A tisztelgő kötet után a Károli Könyvek-sorozatban jelenik meg a közeljövőben a Milton Through the Centuries című kötet, amely a 2008 szeptemberében a KRE Bölcsészettudományi Karán megrendezett nemzetközi konferencia anyagából készült. Megjelenik az idén június 16-18. között szintén az egyetemen megtartott Inspirationen elnevezésű konferencia előadásaiból szerkesztett konferencia-kiadvány, és a sorozat része a 13. századi misztikus Hadewijch műfordításkötete magyar nyelven. Előkészületben van a Szellemhívók, áldozárok című vallástörténeti monográfia, valamint egyéb konferencia-kiadványok, műfordításkötetek és tanulmánykötetek.