Megépült Bábel tornya

Évszázadok óta hat Mózes Első Könyvének 11. fejezete, melyben az egy nyelvet beszélő Noé utódai Sineár földjére mentek és ott egy égig érő tornyot akartak építeni. Isten azonban meghiúsította tervüket és megbüntette őket: nyelvüket összezavarta, így többé nem értették meg egymást és szétszéledtek. A Bábel-ábrázolások között talán a legismertebb Id. Pieter Bruegel az 16. század közepén készült festménye. Kerekes Gábor a hét végéig a Viltin Galériában látható projektjére egyaránt hatást gyakorolt az ősi történet és a flamand mester műve.

Az 1975-ben született képzőművész a jelenkor kommunikációjának egyik médiumát: a heti és havi magazinok színes képi nyelvét használta fel. Ezt a képi világot zúzta, vágta szét, hogy később egy műalkotás formájában újraépítse. Kollázsokat hoz létre, melyben a bábeli, egymást nem értő részek, a különféle világból jövő – szimbolikusan: más nyelvet beszélő – képek egy nagy műben egyesülnek újra. Kerekes munkái így igazi környezettudatos, recycling alkotások.

„Míg a Terra cognita a természet, a vadon és az emberiség bölcsőjének képeivel operál, addig a Bábel [nyitóképünkön] a nagyváros és a fejlett, nyugati civilizáció szimbólumait halmozza. A történetet tehát olvashatjuk akár a természetet letaroló urbanizáció legendájaként, vagy akár a várost végül mégiscsak maga alá gyűrő anyatermészet apokaliptikus mítoszaként." – értelmezi a tárlaton látható két legnagyobb kollázst Fürth Eszter kritikus a Revizoronline portálon.

Aki a Bábel című kép újságkivágásai (mesés és milliószor fotózott mediterrán óvároskák, teraszosan elrendezett szállodai medencék és aquapark-részletek) kapcsán úgy elemez, hogy ezen a bábeli tornyon mindenki egy nyelvet beszél. A fogyasztói civilizáció őserdejének törzsi dialektusa ugyanis szerinte mindenki számára érthető, és a kollázson szereplő felhőkarcoló látványa arra utal, hogy nem is akad meg az égbe nyúló torony építése.