Látásmód – Megnyílt Magyarné Derszib Eti festőművész kiállítása

Áldjan én Lelkem...

Székely himnusz

Az alábbiakban Gabnai Sándor esperes megnyitó beszédét olvashatják:

Látásmód

 Amikor a megtisztelő (mindenkinek) meglepetés felkérés megtalált, hogy immár harmadik alkalommal nyissam meg Derszib Eti kiállítását, a következő kifejezés jutott eszembe: „látásmód”. Megismerve Etiék nagycenki otthonában a kiállított képanyagot és beszélgetve velük, még inkább megerősödött bennem ez a szó. Úgyhogy e megnyitóbeszéd mottójául is merészeltem választani, merthogy a szó, és a szóban rejlő érzés nem hagyott nyugodni. Hiszen bárhányszor találkozok és beszélgethetek Etivel, megtapasztalhatom a sajátos látásmódját. Látásmódját az élethez, látásmódját a lényeghez, látásmódját a művészethez, látásmódját a hithez, látásmódját a világhoz, látásmódját az emberhez. És ha már itt áll előttünk ez a kifejezés: látásmód, akkor rögtön kihallhatjuk belőle az első szót, amely Eti életének, mindennapjainak régóta, de mostanság különösen is kulcsfogalma: látás. A látás, a szemek romlása Eti nagy keresztje, de teszem rögtön hozzá: Eti nagy lehetősége is. Merthogy van az úgy, hogy az ember testi értelemben érzi ugyan a romlást, de közben viszont az is egyértelművé válhat, hogy ez a romlás éppenhogy kitágítja valakinek a látásmódját, és ad az eddigihez képest másabb, újabb távlatokat.

Ilyen újabb látásmódot mutatnak Etinél a rajzok. Egészen új stílus. Egészen más, mint amit eddig megszoktunk. A beszűkülő látás kegyetlen sorscsapását Eti nem tragédiaként fogja fel, hanem éppen hogy lehetőségként. Lehetőségként az újra. Lehetőségként valami más megvalósítására. Lehetne elkeseredett, lehetne pesszimista, feladhatná a munkát, de – ismerjük – Eti nem ilyen. Eti határozott, Eti csakazértis próbálkozik, Eti folytatja, Eti lehengerlően kitartó. Eti tudja, ha Isten bezár egy ajtót, akkor kinyit egy ablakot. A rajzok ilyen ablaknyitások. Egészen újak Etitől, mégis roppantul Etisek. És ha már nem is megy mindig az a megszokott stílus és festési mód, mert az a fránya szem nem a régi, akkor – mit gondol Eti?! - használjuk ki azt, amire viszont még van mód, erő és képesség. Nekem ezek a rajzok bizonyságtevések. A „soha ne adjuk fel!” bizonyságtevései. A „mégis dolgozom”, és „mégse hagyom abba” bizonyságtevései. Sőt! A szint soha lejjebb nem adásának a bizonyságtételei. Merthogy ezek a rajzok semmivel sem múlják alul a megszokott és Etitől elvárt képeket. Ezekkel ugyanolyan híven adja vissza a látottakat, mintha festőecsettel alkotott volna. Egészen új, mégis Etis módon láthatjuk viszont a kedves soproni témáit: a Szent Mihály gótikáját, az Orsolya tér bájosságát, a Tűztorony égbetörését, az Új utcai új kövezetét, a Fő-tér – talán lassan visszakapható – fenségét. És ezen rész számomra legmeghatározóbb alkotásának címe is lám hordozza az alapmottóm kifejezését: látkép. Látásmód. Íme, egy kényszerűségből is ugyan, de elkötelezetten megújulni is tudó Etit látunk ma magunk előtt.

A kiállítás másik fő anyaga már a megszokott Etit mutatja meg. Merthogy bár a szűkülő szem nagy úr, de attól még Eti nem adja fel egykönnyen. Bár – láttuk – új utakat is keres, de attól még a régiről sem hajlandó letérni. Eti így is kitartó. Egykor kiformált, megtalált és megtanult, majd Franciahonban továbbfejlesztett egy saját stílust, és azt következetesen azóta is megvalósítja, annak ismérveit minden táj- és (én csak így hívom) nevezetesség festményén végrehajtja. Ezekben Eti koloratúrája olyan, ahogyan ő látja a tájat és annak változásait. E téren mentes minden kísérletezéstől. A tájképei, hegyei, utcái, épületei, vizei, a helyi levegő- és fényvilága a már sokszor megcsodált, és általa sokszor átélt, megértett szépségének, jelentésének képi továbbmondásából nyerik a „soproniságukat”. Jelzésrendszere e területen nem borítja fel a konvencionális felfogást, közérthető és nemesen egyszerű. Etinek mély kapcsolata van a tájjal, számára ezek a témák nem alkalmi motívumok. Sajátos, sajnos egyre nehezebben végbevihető technikával lendíti, húzza ecsetjét, közelít rá egy-egy részletre, megsejtve a tájnak, az épületeknek titkosabb üzeneteit is. Eti romló külső látását a belső látással helyettesíti. Úgy festi le a rajzokról is ismert szeretetett témákat, mint aki már belülről látja ezeket a vonalakat, fényeket. Látszik, hogy Eti és a megörökített soproni és cenki témák már jól ismerik egymást. Látásmód. Íme, Eti örök.

A harmadik anyag a csendéletek és az életképekből kettő, két sajátos portré, az egyik Zrínyi Miki barátról, a másik Panni néniék általam is megcsodált Brúnó kutyájáról. Ezek mindegyike Eti természet-közeliségének a látványos megmutatói. Mert Eti természetes, természet-közeli, természet-központú. Ezek a képei szinte egybefűzött sorozatot képeznek a sajátosan együttlátó kompozíciójukkal és lírai részletezésükkel. Eti létrehozott egy gazdag festői színkultúrát, és abból nem enged alábbhagyni. A szomszéd kertjének tavaszi varázsa, a primula gyermekisége, a karácsonyi kaktuszok ünnepszínei, a ciklámen örök sopronisága, a hibiszkusz felismerhetősége, a fügefa ágai, a kinyílt tulipánok szinte pipacs-szerűsége mind erre példák. Eti nem enged a színvonalból. Lehet, hogy a szem már nem a régi, de ez nem engedi meg, hogy a megszokottnál alacsonyabb színvonalú alkotások kerüljenek ki a művész kezéből. Eti megbízható ízlésű. Sem formái, sem témái nem engedik a kompromisszumokat. Képei ugyanolyan lendületesek, mint mindig, mert Eti az előrevivő mozgást nem tudja lefékezni, elragadja az alkotó hév, és így a jelenvaló világ apró részletei a megszokott formában zökkenők nélkül olvadnak bele a látott egységekbe. Látásmód. Íme, Eti jól tudja, talán Balázsnál látja, hogy ahogy egy zeneszámot sem lehet mindig ugyanúgy előadni, úgy neki is minden képalkotáskor újra kell teremteni és elmélyíteni azt a titkos kapcsolatot, hogy életet leljen a kép.

Látásmód. Lám, előttünk állnak a sajnálatos tényeket felülírni tudó erőforrások. Eti képeiből én ma ezeket az erőforrásokat olvasom ki. Igen. Olvasom. Jól értették. Merthogy egy könyvtárban olvasni illik. És a könyvtárban bizony nemcsak könyveket lehet olvasni. Néhány hétig most Eti festményeinek és rajzainak dekorativitását, eredetiségét lehet olvasni. Tegyük is ezt, hogy e munkák halk rezgést keltsenek a lelkünk benső szerkezetében.

Ezekkel a gondolatokkal a kiállítást megnyitom.