Kortárs művészeti gyűjteményt alapított a Székesfehérvári Katolikus Egyházmegye
Székesfehérvár – Kortárs művészeti gyűjteményt alapított a Székesfehérvári Egyházmegye – jelentette be Spányi Antal püspök szombaton a Szakrális Művészetek Hete székesfehérvári megnyitóján. Forrás: MTI
A leendő gyűjteménynek – amely a székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban kap majd helyet - az első alkotást, 2007-ben készült Festőangyal című képét, Aknay János Kossuth-díjas festőművész ajándékozta. Ez alkalomból az alkotó munkáiból kiállítás nyílt a Szent Korona Galériában.
Az új kortárs gyűjtemény gyarapítására nemcsak az egyházmegyében alkotó mintegy százötven művésztől, hanem az ország más részeiből és a határokon túlról is várnak kortárs művészektől nem kizárólag szakrális tárgyú, de magas színvonalú alkotásokat, akár felajánlásként, akár – ha lesz rá anyagi lehetőség – megvásárlásra.
Mint Reha György, a gyűjtemény kurátora elmondta, minden év szeptemberében találkozóra hívják majd az egyházmegye művészeit és olyankor kiállításokat is rendeznek majd a múzeumban és a Szent Korona Galériában.
Az egyház kezdetektől fogva kitüntetett szerepet szánt a művészeknek: a megváltás változatlan üzenetének közvetítését bízta rájuk. A XX. század második felétől a katolikus egyházfők, VI. Pál, II. János Pál és XVI. Benedek pápa az egyház barátainak tekintették a művészeket, és a velük való párbeszéd megújítására, elmélyítésére törekedtek – hangsúlyozta Spányi Antal.
Mint a püspök az MTI-nek elmondta, az egyházmegyében is sokat tanakodtak azon, miként tudnának újra párbeszédet kialakítani a művészekkel, hiszen az egyház a társadalom egyetlen rétegéről sem akar lemondani, és a mai modern művészetben is számtalan olyan alkotás születik, amely „nyitott a transzcendens felé”. Hozzátette: miután XVI. Benedek pápa művészekhez írt levele is azokat a gondolatokat fogalmazta meg, amelyek ezzel kapcsolatban benne is felmerültek, megszületett a kortárs művészeti gyűjtemény alapításának ötlete.
Művészetpártoló püspök elődeinek példáját követve midig élő kapcsolatot tartott fenn a művészekkel, és ezt a kapcsolatot a gyűjtemény megalapításával szeretné maradandóvá tenni – mondta Spányi Antal.