Körösfői-Kriesch Aladár műveiből nyílt kiállítás egy lakásmúzeumban
November 16-án a gödöllői művésztelep hangulata elevenedett meg a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum Tavasz-termében. Örök tűznek titkát őrzöm címmel a szecesszió egyik magyarországi meghonosítója, Körösfői-Kriesch Aladár műveiből, a család féltett kincseiből látható válogatás a lakásmúzeum falain, 56 olajfestmény, kárpit, üvegkép, grafika, vázlat, valamint számos dokumentum felvonultatásával. Forrás: Magyar Kurír
A megnyitón Keserü Katalin művészettörténész a művész-közösség teremtő kisugárzását emelte ki a gödöllői művésztelepen. Méltatta azt a nagyszerű és lelkes munkát, emelyet a PPKE-BTK művészettörténész hallgatóiból MCP-műhely néven alakult csoport végez. Immár a kilencedik kiállítást készítették közösen, Bizzer István művészettörténész tanáruk szakmai vezetésével. A tárlat 2012. február 25-ig tekinthető meg.
Az 1984-ben kialakított múzeumban Molnár-C. Pál családjának egykori lakásából is kiállítóhelyet alakítottak ki, ahol művészi hagyatékokat gondozó családok és műgyűjtők segítségével, a nemzeti kultúrkincshez tartozó életművekből rendeznek kamarakiállításokat. Ezekkel a tárlatokkal szeretnék a művészeket nemcsak alkotóként, hanem emberként is bemutatni.
A műterem-múzeum vezetője és fenntartója, Csillag Péter felidézte: Körösfői-Kriesch Aladár művésztársával és későbbi vejével, Nagy Sándorral 1901-ben alapított művésztelepet Gödöllőn; lényegében ezzel a lépéssel kezdődött Magyarországon a szecesszió meghonosítása. Működésükre hatott az angol preraffaelita mozgalom, fő törekvésük a gazdag magyar formakincs, az ősi motívumok felhasználása volt a művészet különböző ágaiban.
***
A festőre a Nyugat 1936/3 számában Elek Artúr emlékezett. Írásában kiemelte Körösfői-Kriesch vallásos lelkületét. Néhány mondatot idézünk méltatásából:
„Körösfői Kriesch Aladár ugyanolyan áhítatos tisztelője volt a természetnek, mint azok a kortársai, akik a naturalizmusra esküdtek föl. Természettanulmányainak rengetege, a rajzoknak és főként a szabad természetben rögtönözve készült vízfestményeinek hosszú sora beszél arról, mit érzett ez a művész, mikor a természettel szembekerült. Mélységes áhítatot, ugyanúgy, mint naturalista festőtársai. Mindössze az áhítat minőségében volt a különbség. Emezek áhítata, ha szabad úgy mondanom, pogány áhítat volt, a természet testi mivoltában gyönyörködés, felujjongás, vagy elborongás. Körösfői Kriesch Aladár áhítata a vallásos lélek áhítata volt. Minden boldog érzése egyben hálaadás volt annak, akinek lelke jó érzését köszönhette. Amit ez a művész a természet nagyszerűsége és gazdagsága előtt érzett, az a hívőknek leborulása volt a nagy, a dicső és örök előtt. Ezért fedezett föl rokonságot maga és a trecento művészei, majd pedig az angol preraffaeliták között. Azoknak is olyan volt a lelki szerkezete, mint az övé. Ezért olyan ünnepélyes a hatása mindezeknek a művészeknek. Ünnepélyes hatású Körösfői Kriesch Aladár művészete is. Nem a hétköznapot és esetleges látványait festette, hanem az annál ritkább ünnepnapot, benne az élet sűrített mondanivalóit, az elmélkedés közben megtisztult gondolatokat és érzéseket, de a művész módján: vonalakra fejtve szét és vonalakba foglalva, színfoltokba teregetve ki és gyűjtve össze, más szóval láthatóvá téve azt, ami láthatatlan, ami tehát a művészet számára valójában hozzáférhetetlen volna.”
