Kákay István: Pilátus és Hét ima

Létrehozás: 2011. március 06., 03:56 Legutolsó módosítás: 2011. március 07., 09:14

Budapest – A kelenföldi evangélikus templom zenés szeretetvendégségén jártunk. Szöveg és fotó: Kiss Tamás

A kelenföldi evangélikus templom adott otthont a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Iroda igazgatójának műveiből álló koncertnek. A közel teltházas eseményen az igazgató sokak számára új arcával mutatkozott be, mikor zenekarával a Poézis Együttessel és az őket kiegészítő Canterino Vegyeskar és a Grádicsok kamarakórus előadásában kórusra írt versfeldolgozásokat adott elő. A zeneileg igényes produkciót rövid áhítat osztotta két részre. Az est első felében Reményik Sándor: Pilátus című versét énekelte a zenészekkel együtt több, mint hatvan tagot számláló énekkar Mózes Margit vezényletével. A második részben Ady Endrétől, Rónay Györgyön, Hajnal Annán, Weöres Sándoron át, Bródy Lászlótól, Áprily Lajostól és Sík Sándortól szólaltak meg jól ismert, és talán kevésbé ismert versek, az énekesek tolmácsolásában. 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben