Hungarus, a „nemzet koldusa” – Ünnepi Könyvheti emlékezés Kolbenheyer Mórra

Ki volt Kolbenheyer Mór, Moritz Kolbenheyer? Sopronban, a Templom utca 17. alatt emléktábla hirdeti az evangélikus lelkész emlékét. Sziléziából, Bielitzből (ma Bielsko-Biala) származó, de köztünk magyarrá lett evangélikus lelkész. Unokatestvére Görgey Artúr, sógora Joseph von Cordon, az osztrák hadügyminiszter öccse.

Tanulmányait előbb az eperjesi líceumban kezdi, majd kisebb megszakításokkal a késmárkiban fejezi be. A kettő között megjárja a bécsi politechnikumot. Már 22 éves, amikor beiratkozik a bécsi teológiára. Előbb Eperjesen másodlelkész, majd 1846-tól a soproni gyülekezet lelkésze.

Mitől is volt olyan érdekes egyéniség? Uniópárti lelkész a szónak abban az értelmében, hogy a protestantizmus egysége érdekében kívánja az uniált egyházat. A szabadságharc idején ő az, aki a fellelkesült tömegek indulatait igyekezett mederben tartani és csendesíteni. Ugyanakkor gyújtóhangú, de békét sugárzó beszédben áll ki a szólás szabadságáért. Prédikációi miatt letartóztatási parancsot adtak ki ellene.

A szabadságharc bukása után, már a Bach-korszakban kényszerűen, de logikus lépésként átadja a líceumot az egyházkerületnek. Így lemond ugyan az osztrák állami támogatásról, amely modernizációval járt, de elkerüli a kötelező német tanítási nyelv bevezetését. 

1856-ban harmadmagával a létesítendő tanítóképzőért „végigkoldulják” a protestáns Nyugatot. Beutazzák Angliát, Franciaországot, Hollandiát, Svájcot és a német területeket. Munkájuk eredményességeként 1858-ban megnyílhat az evangélikus tanítóképzős fiúk iskolája a mostani Deák téren. Ezért nyerte el a „nemzet koldusa” titulust.

Ez még azonban kevésnek bizonyul számára. Még mindig alkot. Ezután következik az 1860-as években a toronyépítő bizottság elnöksége. A ma is álló, kampanile-szerű, kőkupolás, olaszos felfogású, neoromán tornyot Kolbenheyer szenteli fel 1867. szeptember 14-én. Részt vesz emellett az evangélikus árvaház, és a német evangélikus segélyszervezet, a Gusztáv Adolf-egylet soproni szervezetének létrehozásában. Ezek után természetes, hogy Kolbenheyer mondja az ünnepi avatóbeszédeket a líceum újbóli megnyitásakor, a templom felszentelésénél és az egylet alapításának évfordulóján.

A szerény igényű, megnyerő modorú lelkész 1884. január 4-én halt meg, 74 évesen. A soproni evangélikus temetőben nyugszik. Tevékenységét érdekes mód az uralkodó Ferenc József-rend lovagkeresztjével ismerte el.

S ha azt gondolnánk, hogy ennyi minden után már csak jól sáfárkodott tehetségével, tudjuk, hogy ez nem volt még mindig elég neki. Mindemellett jelentős irodalmi munkássága is: prédikációi, költeményei, egyéb művei, és fordításai. Fáradhatatlanul alkotott ezen a területen is. Szolgálatát az Antrittspredigt-ben Jeremiás prófétáéhoz hasonlítja. (Az Úr azonban ezt mondta nekem: Ne mondd ezt: Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit én parancsolok! Jer 1,7) Valóban ezt bizonyítja élete, munkássága. Tette, amit Isten parancsolt neki.

A korból fennmaradt evangélikus prédikáció kétharmadának ő a szerzője.  Egyházi téma pedig volt bőven, s tesz is róla, hogy legyen: 1865-ben volt háromszáz éves a soproni evangélikus gyülekezet, 1871-ben ünnepelte soproni lelkészségének 25., 1876-ban pedig egyházi pályájának 40. jubileumát, 1876-ban volt száz éves a pozsonyi testvérgyülekezet temploma, végül 1883-ban emlékeztek meg Luther születésének 400. évfordulójáról.

Der Kampf wider das Vorurteil munkájában szót emel a különböző hitű gyülekezetek emancipációjáért, külön kitér a zsidókra, és egyben figyelmeztet arra is, hogy Jézus és az apostolok zsidók voltak. Nem felejtkezik meg a keresztények zsidógyűlöletéről sem, felemlítve az örök példát: a felebaráti szeretetnek mindenkire érvényesnek kéne lennie!

A Szabad szó, vagy a Das freie Wort című prédikációjában két kérdést tesz fel: mi a szabad szó, és hogyan éljen az ember a szólás szabadságával? A szabad szó a szólás szabadsága, s azt csak a testvériség szolgálatába állítva lehet gyakorolni. „Redefreiheit” nem lehet „Redefrechheit”!

A Zwei Predigten-ben azt a két prédikációit adja közzé, amelyet a londoni Savoy Street-i evangélikus templomban mond el a felállítandó tanítóképző javára. Az oktatást, a tanítást Péter halfogásához hasonlítja benne.

Költeményei nem önálló alkotások, általában prédikációi szerves része. Ír kisebb alkalmi költeményeket születésre, eljegyzésre, halálozásra. Verseinek érdekes részét alkotják azok, amelyeket Ferenc József császárhoz ír.

Unter den Linden című hosszabb költeménye a napóleoni háborús időszak fiktív történeteit meséli el.

Utolsó munkái közé tartozik a Vom Krankenpfühle, (A betegágyból). A kétszáz négysorosból álló mű fő témái az idős kor, a betegség, gyermekkora, a család, a feleség, meghalt Ferenc fia. Ezek a költemények kedves és tanulságos soraival hozzásegítenek egy meghatározott kor és egy meghatározott hely, Sopron, valamint egy nem mindennapi ember világának megismeréséhez.

Irodalmi munkásságának csúcsa Arany János Toldi-trilógiájának fordítása, melyet Friedrich Hebbel és Anastasius Grün is nagyra tartott. Az első rész fordítására Kertbeny Károly sikertelen kísérlete után 1854-ben készül a kiadó, Heckenast Gusztáv kérésére. Művéhez magyarázatos lábjegyzéket is készít. Tudatosan és meggyőződésből fordítotja a magyar irodalom remekeit.  A Toldiról és általában a magyar irodalomról Hebbelnek így ír: „A Toldi, amennyire meg tudom ítélni, a magyar népköltészet egyik legszebb virága...”.

 „Ki volt Kolbenheyer Mór? – tette fel a kérdést befejezésként Alpárné Dr. habil. Szála Erzsébet. – Nyelvét, származását, iskoláit, tanulmányait tekintve német volt egy német nyelvű városban, a 19. századi Sopronban, de nem kétséges, hogy művei, lelkészi és irodalmi tevékenysége alapján magyar, HUNGARUS volt ő egy sok nemzetiség által lakott Ausztria-Magyarországon” – válaszolta meg e szavakkal a kérdését.

Az eladók gazdagították ismereteinket, magával ragadó előadási stílusuk pedig felejthetetlen estét varázsolt a hallgatóknak. Köszönjük!