Fehérek és feketék szakrális ragyogásban

— Felvéve: ,
Létrehozás: 2011. augusztus 01., 11:18 Legutolsó módosítás: 2011. augusztus 01., 11:19

Fehér László Kossuth-díjas festőművész különös hangulatú alkotásaiból nyílt kiállítás Veszprémben, a Séd völgyében idén tavasszal felújított jezsuita templomban. Forrás: Magyar Kurír / Toldi Éva

A templom, amelyet az Árpád-kori, veszprémvölgyi apácakolostor romjai fölött építettek a XVIII. században a jezsuiták, a rend feloszlatása miatt már felszentelését sem érhette meg, s évszázadokon át „kallódó templom” volt; teljesen lepusztult, állaga leromlott.

Régészeti feltárása 2009-ben kezdődött meg, a monostorral együtt. Ekkor döntött úgy a város vezetősége, hogy a templomot felújítják, s több funkciójú, kulturális központként szolgál majd a továbbiakban, főként kiállító- és hangversenyteremként, mivel akusztikája kitűnő. Mikor ez év tavaszán Márfi Gyula érsek megszentelte a templom felújított falait, áldást mondott arra a kezdeményezésre, melynek otthont kíván adni az épület.

Fehér László tárlatát Brányi Mária veszprémi alpolgármester ajánlotta az egybegyűltek figyelmébe. Elmondta, hogy az alkotó a 1980-as évektől folyamatosan résztvevője a hazai és nemzetközi rangos kiállításoknak, művei megtalálhatók a Nemzeti Galéria mellett a legjelentősebb hazai és nemzetközi kortárs kiállítóhelyeken is. Most kiállított művei a ’70-es években festett ún. fotórealista képeiből adnak válogatást, s egy magángyűjteményből kerülhettek most a falakra. A templom szakrális terében újfajta értelmezést nyernek, transzcendens fényt kapnak a fehér és fekete dominanciájú alkotások. Sors, emlékezés, álom, sejtelem, szorongás, abszurditás – első látásra ezek az asszociációk villannak fel az emberben. Átlátszó figurái – lánykák és kisfiúk, fürdőzők és távolba merengő öregek – átlépik a tér és az idő határait. Tünékenységükkel, mintha azt sugallnák, minden forgandó, mint az élet. A Memento mori lelkületét árasztják – készülj a halálra, hiszen a földi élet csak ideiglenes állomása a létezésnek.

A kiállítás augusztus 13-ig látható a jezsuita templomban. Megnyitója nyitánya annak a hangversenysorozatnak, amelyet a VeszprémFest keretében Liszt Ferenc emlékére szerveznek a szakrális falak között.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben