Bibliai jelenségek a fővárosban
Létrehozás:
2009. május 09., 11:04
Legutolsó módosítás:
2009. május 09., 11:06
Bibliai jelenségek címmel Daru Kádas István grafikáit és festményeit felvonultató gyűjteményes tárlat nyílik pénteken a Csili Művelődési Központban Budapesten. Mint azt a művész elmondta, a május 20-ig látogatható kiállítás anyagát munkásságának elmúlt 40 évéből válogatta. Forrás: KultúrPart
A tárlaton a közönség csaknem 40 alkotást tekinthet meg, amelyeken különböző mitológiák, mítoszok, jelképek és szimbólumok elevenednek meg. Hozzátette: történeti kutatásai során két- és négyezer éves ciklusokba rendszerezte az emberiség kultúrtörténetét, s ezeket örökítette meg képein. A múzeumokban található leleteket tanulmányozva és a szimbólumok jelentéstartalma után kutatva "találkozott a történelemmel", így születtek grafikái.
A közeljövőben még két helyszínen láthatja majd a közönség Daru Kádas István műveit: nyáron az Arany 10 Művelődési Központban a Bibliai illusztráció című sorozatot tekinthetik meg, novemberben pedig elsősorban ismert művészekről készült portréi, festményei láthatók a Mednyánszky Teremben.
Daru Kádas István főleg vászonra fest olaj- és akriltechnika alkalmazásával. Grafikai korszaka 1976-tól 1985-ig tartott, főként képgrafikákat, plakátokat készített, foglalkozott rézkarcokkal, díszes oklevelek kivitelezésével is. 1987-től négy éven át külföldön élt, bejárta Nyugat-Európát, illetve egy mecénása segítségével Izraelben alkotott. Műveit számos budapesti és külföldi önálló kiállításon láthatták már az érdeklődők.