Bécsi séta Zuglóban – Zuglói Zenés Esték a bécsi klasszika jegyében
Budapest – A 2010/11-es évad hatodik „zugestés” koncertjét hallgathatta meg az összegyűlt népes hallgatóság 2011. február 20-án a zuglói evangélikus templomban. A gyülekezet és a szervezők ezúttal a 18-19. századi oratorikus- és orgonazene világába kalauzoltak bennünket a „Bécsi Séta” elnevezést kapott koncert keretein belül. Forrás: Reménység újság, a gyülekezet időszakos kiadványa.
Tamásy Tamás, a gyülekezet lelkészének köszöntése után a két főszervező, Kéménczy Antal orgonaművész, a zuglóiak orgonistája és felesége, Fekete Anikó kántor, karvezető ismertette az elhangzó műveket. A hallgatóság két Schubert- és egy Mozart-darabban gyönyörködhetett, ezek közül a műsort két orgonadarab, Mozart c-moll adagio és fúgája, valamint Schubert a-moll szonátája nyitotta Kéménczy Antal előadásában. Az egyébként romantikus a-moll szonáta a bécsi klasszika stílusjegyeit hordozza, Mozart fúgája pedig barokk jegyeket visel magán. Mindkettő zongorára írott darab, a felcsendülő Schubert mű orgonaátirata az előadót dicséri, míg az eredetileg két zongorán játszandó c-moll adagio és fúga Martin Hasselböck átirata. A monumentális darabok igazi ünnepélyességgel szólaltak meg a virtuóz ujjak alatt, lélekben készítve a hallgatóságot Bácskai Károly lelkész rövid áhítatára. Az igehirdetés alapjául Máté evangéliumának igéje (Mt. 16, 15-16.) szolgált; Simon Péter hitvallása: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Mi a hitvallás? A hitvallás bizonyságot tenni Jézus Krisztusról. A hitvallás nemcsak próza, nemcsak szó, hanem ugyanúgy jelen van a képzőművészetben, a zenében is. A keresztény zenés esték tudva és tudat alatt is az apostolságra kapacitálnak: mikor hazamegyünk és visszanézünk erre a vasárnapra órák, akár napok múlva, akkor fog megfogalmazódni bennünk is sajátos hitvallásunk – hangzott a szószékről.
A lélekemelő áhítatot Schubert C-dúr miséje követte. A Zuglói Evangélikus Gyülekezet Énekkara a Zuglói Continuo Zenekarral és a Stella Énekegyüttessel kiegészülve adta elő az „elragadó” jelzővel is illetett C-dúr misét. „Aki meghallgatja, meg is érti, miért” – fogalmazott Fekete Anikó karvezető a darab bemutatásakor –. „Felismerhető benne a bécsi klasszicizmus, főleg Haydn miséinek hatása, e stílus eleganciája. Ugyanakkor a C-dúr hangnemnek is van üzenete: mivel ez a 18-19. század koronázási, ünnepi miséinek hangneme volt, karaktere ünnepélyes, monumentális.” És valóban. A mise elragadó hangjai, kifogástalan előadásmódja az amatőr kórust meghazudtoló profizmussal karöltve hatalmas erővel férkőztek a hallgatóság fülébe, szívébe. „Figyelmünk ajtaján ezen a mai estén egy-egy kottafejnyi koppanással kopog a Szentlélek” – vetítette előre Bácskai Károly lelkész, és nem tévedett. A Zugesték gyönyörűen felépített, profi módon prezentált február 20-i koncertje valóban hitvallássá szelídül minden hallgató szívében. Az est végén a gyülekezet tagjai kis ajándékkal kedveskedtek a segítő művészeknek: zenészeknek, énekeseknek.
A Zuglói Zenést Esték következő koncertjére 2011. március 20-án kerül sor, keretein belül Liszt Ferenc nagysága előtt tiszteleg majd a Stella Énekegyüttes és a Protestáns Fiatalok Kamarakórusa Horváth Zsolt orgonajátékával kiegészülve.