Az egyházak is jelen lesznek a soproni VOLT fesztiválon

Létrehozás: 2009. június 24., 14:24 Legutolsó módosítás: 2009. június 24., 14:26

Sopron – Tíz színpadon kétszáznál is több fellépő, köztük számos hazai és nemzetközi sztár ad koncertet a 17. VOLT Fesztiválon július 1. és 4. között Sopronban. A koncertek mellett azonban izgalmas színházi produkciókat, kerekasztal-beszélgetéseket is kínál a rendezvény - mondta a szervező Sziget Kft. sajtófőnöke. Forrás: nyugathir.hu

Az idei eseményre még nagyobb érdeklődésre számítanak, mint tavaly, amikor gyakorlatilag megduplázódott az Ikva-parti város lakossága: az elmúlt évben ugyanis 77 ezren látogattak el a 60 ezer lakosú városba.
A sajtófőnök ismertetése szerint a VOLT-ra érkezik a több év után új lemezzel és fesztiválturnéval jelentkező amerikai Limp Bizkit, az ugyancsak amerikai metál-ikon Marilyn Manson és a Franz Ferdinand brit szupercsapat. Élő show-t mutat be a ritkán turnézó francia techno-producer, Laurent Garnier, és ugyancsak élő produkcióval jelentkezik a brit Freestylers legénysége.
A VOLT-on ünnepli 40. születésnapját a világhírű funky zenekar, az Earth, Wind & Fire. A hétszeres Grammy-díjas amerikai együttes, a 70-80-as évek Amerikájába viszi el zenéjével a közönséget.
A fesztivál nyitó eseményeként Ákos (képünkön) ad koncertet, az énekes azonban nem a fesztivál állandó helyszínén, a kempingben lép fel, hanem a Soproni Sportcentrumban, mivel az Ákos 40+1 című turné előadásai színházi jellegűek, ülőhelyesek.
Nagy érdeklődés előzi meg Révész Sándor unplugged koncertjét - mondta Lobenwein Norbert soproni főszervező az MTI-nek. A Generál és a Piramis egykori frontembere, aki zenekaraival és szóló lemezeivel is nagy sikereket aratott, a számtalan meghívás ellenére ritkán lép fel, ezért a szervezők nagy megtiszteltetésnek tartják, hogy elfogadta a fesztivál meghívását. Programjában néhány Generál- és Piramis-dal mellett három szóló albumáról szólalnak meg dalok.
A zenei programok mellett izgalmas színházi produkciókat, kerekasztal-beszélgetéseket is kínál a fesztivál. A VOLT-ra egyedülálló műsorral készül például a Vígszínház társulata mások mellett Hegyi Barbarával, Hegedűs D. Gézával és Csőre Gáborral. A nő vágya című musical Zola regénye alapján készült.
Számos egyházi és civil szervezet is részt vesz a fesztiválon és ad alkalmat a fiataloknak, hogy az őket érintő aktuális kérdésekről véleményt cserélhessenek.
Egyre több törzsvendég viszi magával gyerekeit is a VOLT-ra, ezért állandó gyerekprogramokkal, ügyességi játékokkal, kézműves időtöltéssel várja a VOLT-ovi a legkisebb fesztiválozókat négy napon át.
Lesznek extrém helyszínei is az idei fesztiválnak. Talán a legkülönösebb közülük a sopronkőhidai börtön, ahová rabomobillal viszik el a börtönéletre kíváncsi fesztivállátogatókat.
A fesztivál ez évi költségvetése 563 millió forint, csaknem 80 millióval haladja meg a tavalyi büdzsét. Az idei költségvetés 27 százaléka a szponzori bevételekből, 60 százaléka a jegybevételekből származik. További három százalék az állami és önkormányzati támogatás, tíz százalék pedig a vendéglátásból ered.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben