Virágvasárnap a Csíksomlyói magyar passiót mutatja be az Evangélium Színház – Interjú Pataki Andrással

– Elődje, Udvaros Béla rendező többször is búcsút vett már a társulattól, de aztán az élet mindig úgy hozta, hogy maradnia kellett a társulat vezetői székében. Remélem, Ön hosszabb távra tervez, mint korábbi elődjei!

– Udvaros Bélának többször volt visszavonulási szándéka, amit az élet sorozatosan átírt. Nemrégiben a színház megszűnése volt a tét, akkor folytatnia kellett. Remélem, hogy személyemben az utódlás megoldásra kerül.

– Hogyan került kapcsolatba az Evangélium Színházzal?

– Két évvel ezelőtt rendeztem Németh László: VII. Gergely című darabját a színházban.

– Ahogyan említette is, a főleg protestáns egyházi támogatottságú színház életében korábban felmerült, hogy megszűnik. Most biztosítva vannak a továbbiak?

– Udvaros Bélának azt mondtam, hogy szerintem lehetetlen, hogy a színház valaha is megszűnjön. A színház húsz éve létezik, és szép hagyományai vannak. De nem pusztán ez az érdekes benne, hanem az is, hogy a világon szinte egyedülálló módon egyházak tartják fent és támogatnak egy színházat. Az európai keresztény/keresztyén kultúránk romokban hever, ezért aztán nem mindegy, hogy az a fajta értékrend – amit hitünk, vallásunk és neveltetésünk kapcsán – szeretnénk életté váltani, hogyan érvényesül kulturális megközelítésben.
Nem mindegy, milyen szocializációban veszünk részt. Ez ugyanis nem zárul le a felnövekedés időszakával, hanem felnőtt korban is ingerek és hatások érik az embert e tekintetben. Ezért fontosnak érzem azt, hogy az ember saját kultúráját és gyökereit megtalálja ahhoz, hogy ma létezni tudjon és meghatározza magát a világban. Ilyen értelemben ez a színházi tevékenység ebből egy szeletet lefed, egy kis pozitívumot ad a világhoz. Ezért fontos, ennek a színháznak a létezése, ha úgy tetszik kérügmatikus ez a tevékenység, hiszen hírül visz valamifajta értéket, kultúrát és akár azt is mondhatjuk, hogy a szűz területekre viszi az értékeket.  Olyan szinten szakadtunk el saját magunktól, a társainktól és a kultúrától, hogy szükségünk van arra, hogy újra felfedezzük a konkrét értékeinket a saját életünkben, hogy konkrét valóságként tudjuk ezt érzékelni és kezelni.

– Udvaros Béla mennyire fog beleszólni a továbbiakban működésükbe?

– Udvaros Béla a színház művészeti tanácsadója. Visszavonulása tehát részleges, de nem is volna jó, ha többé nem is járna felénk.

– Ön milyen háttérrel rendelkezik?

– Színházi rendező a szakmám. Római-katolikus felekezethez tartozom, amit talán furcsának hathat egy protestánsok által fenntartott színháznál, de úgy érzem, hogy annyira nem állunk jól e téren, hogy emiatt széthúzni lehessen. Az a néhány különbség, amely teológiai és filozófiai kérdésekben esetleg felmerül, nem lehet gátja a közös munkának, az egymás segítésének. Nekünk összedolgozni, egymás kezét megfogni létkérdés. Beszédes az, hogy az Ökumenikus Színház Alapítvány üzemelteti a céget, a munkásságomban is így, ökumenikus alapokon szeretném megvalósítani a terveket.

– Az Evangélium Színház mellett mivel foglalkozik még?

– A Forrás Színház igazgatója vagyok, immáron 16 éve. A veszprémi Petőfi Színházban dolgozom tanácsadóként, Győrben pedig egy művelődési házat is vezetek. De leginkább színházi rendezőként tevékenykedek.

– Milyen darab volt legutóbb, amit rendezett?

– A Csíksomlyói magyar passiót rendeztem a közelmúltban, melynek most lesz április 17-én a budapesti bemutatója a Duna Palotában, az Evangélium Színház játszóhelyén. Ez az ötvenedik rendezésem volt.

– Az Evangélium Színház eddig egy meglehetősen konzervatív irányt képviselt. Ön mennyiben fog változtatni ezen az irányon?

– Szerintem jó színház és rossz színház van. Nem tudok mit kezdeni azzal a determinizmussal, hogy konzervatív.

– Mondok akkor egy példát: A Nemzeti Színházban is színre vitték Az ember tragédiáját, amely Udvaros Béla szerint gyalázatos előadás volt, és ezt ellensúlyozandó ő a darabot úgy vitte színre, hogy ragaszkodott a madáchi szövegkönyvhöz és elképzelésekhez.

– Sokféle színházi látásmód létezik, és nyilván létezik olyan, amely a szövegből indul ki, annak közvetítésével, annak pontos betartásával akar célt érni. A repertoár természetesen széles, hiszen eljuthatunk a posztdramatikus színházig, ahol a szövegnek már semmiféle jelentősége nincsen. Legfőképpen attól függ, milyen módszert alkalmaz az ember, hogy mi az alapanyag és mit akar belőle csinálni. Ilyen szempontból létezhet érvényes megoldás egymástól egészen eltérő módszerek mentén is. Nem módszerek, trendek vagy irányzatok mentén képzelem el működésemet, mint rendező, sem pedig a színház működtetését, mint igazgató, hanem úgy, hogy az adott témával kapcsolatban mi az a mondanivaló, amit meg kell fogalmaznunk színházi eszközökkel. Ezekben pedig jelentős különbségek adódhatnak.

– A színházi társulat összetételében tervez-e változtatásokat?

– Igen. Ez természetes. Hagyományos értelemben vett szerződött társulat nem volt, voltak emberek, akik többször előfordultak az előadásokban. Nyílván jöttek eddig is új arcok, és maradnak persze régiek is. Hogy a Csíksomlyói passiót idézzem, a „sűrű változás” itt is tetten érhető lesz, ami általában majd a produkcióktól, feladatoktól függ. Elsősorban ügy van, amelyet szolgálnunk kell, óriási alázattal és erre szerződünk. Nem a társulatra szervezünk feladatokat, hanem adott célokat valósítunk meg legjobb tudásunk szerint. Hogy a következő darab szereposztásáról beszéljek: számos régi arcot is felfedezhetünk, de a Csíksomlyói magyar passióban játszik a Jézust alakító Szarvas Attila, a Lucifert játszó Dörner György is. A szempont elsősorban az üggyel való elköteleződés és a tehetség sem mellékes.

– Az egyházi támogatottság mellett gondolkodnak-e szponzorok megnyerésében is?

– Manapság, ebben a gazdasági helyzetben nem olyan egyszerű ez. Támogatókat mindenképpen próbálunk találni, nagyban számítunk a kormányzat segítségére, erre az értékmentésre. Pályázunk a megfelelő színházi felületekre és lehetőségekre. Bevételre is szert kell tenni, ezért szeretnénk minél több előadást játszani. De alapvetően a legfontosabb az egyházi támogatásunk, ez adja az alapját a működésünknek.

– A Csíksomlyói magyar passiót hány előadásra tervezik?

– A naptári évben körülbelül negyvenszer játsszuk. Ebből nyolc budapesti előadás lesz, április 17-től május 22-ig, különböző időpontokban. Ezenkívül pedig vidéki helyszíneken adtuk már elő, így Pápán, Ajkán, Dunaszerdahelyen, Mohácson, Vácott, Százhalombattán és reményeink szerint megyünk vele még a Felvidékre is: Nagymegyerre, Somorjára és Erdélybe: Csíkszeredára, Csíksomlyóra és Mikházára is. Jó volna, ha ezzel a kultúrtörténeti kincsünkkel meg tudnánk jelenni több helyszínen is.

– Budapesten kívül voltak egyáltalán már előadások?

– Korábban is megtörtént, hogy egy-egy lehetőséget kihasználtak, de nem volt ez ennyire markáns.

– Mi ennek a Csíksomlyói magyar passiónak a különlegessége?

– Az 1700-as évek második felében fellelhető négy passiószöveg és egy ismeretlen helyről származó XVIII. századi irat felhasználásával készült. Izgalmas alapanyag, mely nem azonos a Kerényiék által a nyolcvanas években, a Várszínházban bemutatott darabbal, hanem szövegkönyvünk a Katona Imre által színpadra írt változatból indul ki, amelyet a rendelkezésünkre álló forrásanyag alapján alaposan átdolgoztunk. Ehhez társult Szarka Gyula a Ghymes együttes alapítójának zenéje, amelyet a Morális közjátékokból, azoknak a szövegeiből, népének funkcióval alakítottunk át dalokká. Ehhez a képlethez társul még Demcsák Ottó balett művész mozgásrendszere. Ha úgy tetszik, ennek az előadásnak a stílusa egy a szövegre, a mozgásra, és a zenére egyaránt építő, azonos mondanivalót tükröző képi rendszer mentén intenzíven fogalmazni vágyó forma.

– A következő évadra mit terveznek?

– A repertoárt úgy fogjuk kialakítani, hogy nem színházi évadokban gondolkodunk, hanem a finanszírozás miatt naptári illetve költségvetési években. A terveinket így tudjuk beterjeszteni, hiszen erről döntés kell, hogy szülessen az anyagi lehetőség és tehetőség kapcsán.
A következő évben, 2012 tavaszán szeretnénk bemutatni Tamási Áron: Ördögölő Józsiás című játékát, egy nagy élőzenés-álomszerű előadást szeretnék ebből csinálni. Az őszi időszakban pedig Bornemiszának a Szophoklész átirata, a Magyar Elektra lenne az, amit bemutatunk. De azt is fontolgatjuk, hogy bérletet indítsunk és egy három előadásból álló sorozatot kínáljunk fel a nézőknek úgy, hogy egy vendég előadást is adnánk, Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné című vígjátékát tervezzük. Ezek egyelőre tervek. Ami tény, az a Csíksomlyói magyar passió és a Bánffy György által szerkesztett és rendezett Wass Albert est, a Silentium – a csendtől a szóig című darabját hoznánk be a repertoárunkba. Ez egy pódium est, tehát színházi tércserével bármilyen közösségi térben, akár templomban is lehetséges ennek az előadása.
Fontos célunk az, hogy utat találjunk a fiatalabb generáció felé is, azok felé, akik eddig nem látogatták előadásainkat.