Úrvacsora gyerekeknek? – Bécsi tapasztalatairól mesélt Dávid Adél, a GEKE munkatársa

– Egy éve élsz Bécsben a családoddal. Mesélnél arról, hogyan kerültetek Ausztriába? 

– 2010. szeptember 1-jétől élünk Bécsben. A GEKE munkatársa vagyok. Az állást korábban egy bajorországi lelkész töltött be. A GEKE-nél teljesen természetes, hogy nemzetközi a csapat, hiszen a tagegyházak küldik a munkatársakat, és ők is finanszírozzák a működést.
Esetemben annyiban más a helyzet, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház adta az emberi erőforrást, ennek az anyagi fedezetét viszont a Bajorországi Evangélikus-Lutheránus Egyház biztosítja a bajor–magyar testvérkapcsolatok keretében. (A GEKE azonos a régi Leuenbergi Egyházközösséggel, azok az egyházak alkotják, akik a Leuenbergi konkordiát aláírták 1973-ban vagy azóta.) 

– Mi a munkád, mi a feladatod? 

– Hivatalosan liturgikai asszisztens vagyok. Gondozom a http://www.leuenberg.eu  liturgikai aloldalát, előkészítem, szervezem a 2012-es nagygyűlés istentiszteleteit, áhítatait. Az EKD-ban (Németországi Protestáns Egyház) jelenleg zajlik a perikóparend reformja, ezzel kapcsolatban is vannak feladataim. Az Európai Unió Duna-stratégiájával kapcsolatos feladatokat pedig azért kaptam meg, mert magyar evangélikusként duplán érintett vagyok.
Irodánk talán a legkisebb európai szintű ökumenikus iroda, ezért az az alapelv, hogy rendszeresen találkozunk, és mindig aktuálisan osztjuk le a feladatokat. 

– Mennyiben érinti esetleg a doktori munkádat megbízatásod? 

– Teljesen független a doktori munkámtól. Mi inkább szervezési feladatokat végzünk, előkészítjük a terepet ahhoz, hogy egy-egy témában a tagegyházakból meghívott teológusok vitázzanak, és olyan dokumentumokat készítsenek, amelyek a sok különböző egyház közös hangját fogalmazzák meg. Ilyen témák mostanában a bibliaértelmezés, az egyházi szolgálat és tisztségek értelmezése, az élet végén felvetődő etikai kérdések vagy az egyházreform lehetséges útjai.
Visszatérve az én doktori munkámra: gyülekezeti munka mellett, még egyedülállóként tudtam némi időt szánni erre, de mióta család, gyerekek és teljes állás van a napi „to do-listámon”, azóta inkább csak gondolni tudok a doktorálásra. De nem esem kétségbe, mire a gyerekeim kamaszkorba érnek, biztos örülnek, ha az anyukájuk nincs állandóan a sarkukban, hanem elmélyülten kutat.

– Hogyan zajlanak mindennapjaitok?

– Az irodai munka meglehetősen kiszámítható időbeosztást ad. A gyerekek napközben óvodában vannak, ezalatt a férjem és én dolgozunk. Munka és ovi után jön az esti rutin, házimunka. A hétvégék adnak kicsit több lehetőséget, hogy a Bécs adta előnyöket élvezzük: a gyerekbarát múzeumokat, a parkokat, a környékbeli hegyeket – de a „legbécsibb” elfoglaltságunk, hogy tánciskolába járunk. Persze nem tudom elfelejteni azt sem, hogy lelkész vagyok, időnként istentiszteletet is tartok, habár ez önkéntes vállalás részemről.
Ami még időnként változtat a rutinon, hogy sok utazással jár a munkám, havonta legalább egyszer három-négy napot külföldön vagyok, de volt már olyan, hogy a hónap felében csak telefonos kapcsolatban voltam a családdal. Mondanom sem kell, hogy a férjem hathatós segítsége nélkül ez nem lenne lehetséges. Az is előfordul – főleg egy-egy hosszabb utazáskor –, hogy a magyarországi nagyszülők is beszállnak a gyerekvigyázásba. Otthon a hagyományos nemi szerepek szerint éltünk, most belekóstoltunk a szerepcserébe is, és mondhatom, nagyon jót tett a családnak ez a változás.

– Említetted egy korábbi beszélgetésünkkor, hogy Bécsben egy kísérleti gyülekezetbe jártok. Mesélnél erről bővebben?

– A legátütőbb élményemmel kezdem. Tavaly ősszel az egyik első istentisztelet, amelyen részt vettünk, az aratási hálaadás volt. Ez egy városi gyülekezet, tehát az oltár saját terményekkel való díszítése szóba sem jött, ezért a lelkész inkább átvitt értelemben közelítette meg az aratást: összehívta az összes munkatársat, a presbitereket, és akik bármiben segítenek a gyülekezetben, és megáldotta őket. Három vagy négy körre való munkatárs volt a tizenhárom évestől a nyugdíjasig – és a középkorosztály is bőven képviseltette magát. Ez azt jelenti, hogy legalább ötven munkatárs van, azaz a felnőtt templomba járóknak körülbelül a fele aktívan feladatot vállal a gyülekezet életében. Zenél, gyermek- és ifjúsági munkát végez, gondozza a honlapot, felel az istentisztelet utáni büféért, szervezi a gyülekezeti kirándulásokat és piknikeket, istentiszteletet tart. Ez utóbbi feladatot Ausztriában lektorok is végezhetik, ők képzésen vesznek részt, és rendszeresen prédikálhatnak, van, aki még úrvacsorai istentiszteletet is tarthat. Jó látni, hogy a gyerekek is belenőnek a segítésbe, sok családban a szülők és a gyerekek is munkatársak, múlt héten például egy alsó tagozatos kislány volt a „Kirchenkaffee” egyik felelőse.
Ha valaki először van nálunk istentiszteleten, akkor az tűnhet fel, hogy orgona helyett zenekar adja a zenei kíséretet, és az énekkincs is bővebb, mint a szokásos énekeskönyvi repertoár. Persze hagyományos énekeket is éneklünk, de moderneket is. Ebben szerintem a német nyelvterület elég erős, sok az igényes, jó szövegű, jó dallamú, teológiailag is kiváló modern egyházi ének. Ezenkívül az egész istentiszteletre jellemző, hogy teológiai szempontból nagyon igényes, de nyoma sincs az egyházi közhelyeknek, nyelvileg friss. Ami nekem szokatlan volt: szinte minden prédikáció multimédiás: szó, zene, kép, néha még film is. Mégsem az az érzésem, hogy show-ra jöttem. Valódi kötéltánc eltalálni a helyes arányokat.

– Gyerekek számára milyen kínálat van?

– Ami számunkra különösen fontos volt: eleven a gyerekmunka, minden vasárnap van „gyerektemplom” – még nyáron és ünnepekkor is. Még külön szoptatós szoba is van tévés közvetítéssel, és a bölcsisek játszószobájában is lehet követni a tévén keresztül, hogy mi zajlik a templomban. Volt már olyan, hogy amikor a fiam látta, hogy lent úrvacsora kezdődik, akkor ő is le akart menni, beállni a körbe. Ausztriában néhány éve a gyerekek is részesülhetnek az úrvacsorában. Számomra talán ez a legfontosabb változás: az úrvacsorából, ami nekem talán a legtöbbet jelenti az istentiszteleten, a gyerekeim sincsenek kizárva. Sőt előre örülnek neki, és az esetek nagyobb részében igazán példásan viselkednek közben, nagyon is tudják, hogy ez a kenyér nem az a kenyér, amit vacsorára eszünk. Összekovácsolja a családot a közös úrvacsora. Minden héten legkésőbb csütörtökön reggel megkérdezi a hároméves fiam: „Anya, ma már gyerektemplomba megyünk?” Szerintem ennél jobb bizonyítvány nem kell egy gyülekezetről sem.
Rengeteget tudnék még mesélni a gyülekezeti életről, de összefoglalva a lényeg: eleven és otthonos közösség, ahol tartalmilag is és emberileg is nagyon sokat kaptam már eddig is.

– Hogyan találtatok erre a gyülekezetre?

– Amikor az 1999/2000-es tanévben ösztöndíjas voltam a bécsi egyetemen, akkor volt alkalmam sok gyülekezetet megismerni. Akkor választottam a Messiaskapellét. Amikor most kiköltöztünk, már egyértelmű volt, hogy először ezt a gyülekezetet nézzük meg. Szerencsére a család többi tagja is jól érzi magát itt, úgyhogy nem kerestünk tovább.

– Vállaltál már itt szolgálatot?

– Igen, és mivel a lelkészünk februártól fél évig sabbatévet tart, csak egyre több alkalom lesz. Fél év alatt minden vasárnapi istentiszteletet a lektorok fognak tartani, köztük én is. Az első ilyen alkalmam idén júliusban volt.

– Milyen programok lesznek a GEKE-ben a jövőben, amelyek érintik a Magyarországi Evangélikus Egyházat is?

– Októberben Debrecenben találkozott a fiatal teológusok munkaközössége, az Ecclesia semper reformanda, amelynek egyházunkból dr. László Virgil a tagja. Ők a tagegyházakban zajló reformmozgalmakkal foglalkoznak.
Novemberben Berlinben egyhetes bibliaiskolát tartanak (épp cikkünk megjelenésekor), ahova egész Európából várunk résztvevőket. Hagyománya van annak, hogy Magyarországról is érkezik valaki; jó lenne, ha idén is így lenne, hiszen elsősorban presbitereket, gyülekezeti tagokat várnak. A hét témája a halál és a gyász (link: http://www.eaberlin.de/berliner_bibelwochen_detail.php?vstg_id=9759&archiv=0).
Az ezt követő nagyobb, egyházunkat is érintő rendezvény januárban lesz: a tagegyházak zsinati elnökei cserélik ki tapasztalataikat aktuális kérdésekben. A találkozó vezérfonala a 2012-es GEKE-nagygyűlés témája lesz: Frei für die Zukunft. Izgalmas eszmecsere ígérkezik, hiszen szinte minden egyház észrevette már, hogy a jövő friss teológiát, friss és karcsúbb struktúrát igényel. Remélem, a mi zsinati elnökeink is részt vesznek majd, és hoznak haza inspiráló ötleteket.

– Meddig maradtok Bécsben, mik a terveitek a jövőre vonatkozóan?

– Eredetileg 2012 végéig szól a megállapodás, de már szó van a meghosszabbítás lehetőségéről. Én ennek nagyon örülök, mert a nemzetközi ökumenikus terepen elég hosszú ideig tartott beletanulni a munkába, megismerni a partnereket, s a munka szempontjából kár lenne egy év múlva abbahagyni. Nem szoktuk egyébként túltervezni az életet. Amíg a GEKE-nek hasznos a munkám, szívesen maradunk Bécsben, hogy azután mi lesz, majd aktuálisan látjuk. Eddig még bármi történt velünk, bárhol is éltünk, végül jó volt úgy, ahogy volt. Nem véletlenül választottuk az esküvőnkön és a gyermekeink keresztelőjén is mindig az énekeskönyvből az 57-es éneket.