Szélrózsa 2012 – Ahogy belülről látszott…

– Az eddigi legmélyrehatóbb kiértékelésen vagytok túl. Milyen pozitívumokat emelnél ki legszívesebben a tapasztaltakból?

– A tartalmi visszajelzéseket volt a legjobb olvasni. Azokat a reakciókat, amelyek a színvonalas, sokszínű, Krisztus-központú programkínálatról szólnak. Nagyon örülünk annak, hogy „átment” az, amit szerettünk volna. Talán ezt a legjobb egy szervezés folyamatában végigkövetni. Ahogy a megbeszéléseken kialakul a téma, felhúzunk rá sok mindent, többek között az idén legnagyobb szerepet kapó merítéseket, és az jön vissza, hogy nagyon nagy százalékban tetszett a résztvevőknek. Ez jó. Szintén pozitív volt a helyszín megítélése – a Balaton-part ideálisnak bizonyult a Meríts! témához, illetve a fonyódligeti gyermektábor adottságait is ki tudtuk használni. Erős volt a kulturális program, az evangélikus ifjúságok jelenléte és fellépései, a sport- illetve az egyéb alternatív programok. Legjobb helyszínnek pedig egyértelműen megszavaztuk a somogy-zalaiak sátrát!

– Voltak meglepetések az értékelés során?

– Nagyon örültem, hogy püspökeink fontosnak tartották, hogy el tudjanak jönni erre a kiértékelésre a Tízek körébe néhány meghívottal együtt. Ugyanakkor engem mindig meglep az, amikor úgy tekintünk a Szélrózsára, ahova el kell jönni, ahol ott kell lenni, például az iskolalelkészeknek, középiskolásoknak, egyetemi gyülekezeti tagoknak, satöbbi.
Tisztában vagyunk sokan azzal, hogy a Szélrózsa egyházunk legnagyobb létszámú és legszínesebb rendezvénye, mégis a nyár közepén bárki dönthet úgy, hogy nem megy el. És ennek lehet ezer oka. Az talán nem, hogy a hívást nem hallotta meg. Talán az sem, hogy ne lett volna megfelelő programkínálat (sőt, meglehetősen sok név már tavasz óta szerepelt a honlapon). Természetesen ezen érdemes elgondolkozni, de azt talán fontos mindig szem előtt tartani, hogy a Szélrózsa soha nem lesz egy központilag szervezett, felülről irányított esemény, ahova „oda lehet terelni” úgymond zászlót bontva a különböző intézményi vagy gyülekezeti közösségeket. Ha megszólítva érzik magukat, akkor jönnek, ha pedig valamilyen vélt vagy valós ellenérzés alapján távol maradnak, ahhoz is joguk van.
Az más kérdés, hogy én is örülnék, ha belülről jönne ez akár lelkésztársaknak, akár a fiataloknak, hogy ne akarják elképzelni a nyarukat kétévenként Szélrózsa nélkül, mert akkor valami lényegesből kimaradnak.

– Hangsúlyos téma volt a médiamegjelenés kérdése, problémái. Milyen megoldás-, változtatásjavaslatok születtek?

– Ez valóban fontos terület, hiszen aki eljön, az utána azt szeretné visszalátni, amit ott megtapasztalt és átélt; aki pedig nem jön el, annak olyan képe lesz a Szélrózsáról, ahogyan azt a különböző sajtóorgánumok bemutatják. Itt van felelőssége a készítőknek is, de a szervezőknek is abban, hogy mennyire tudjuk segíteni e médiumok munkáját, illetve mennyire tudjuk azt valósan (értsd: jól) saját képünkre formálni. A szervező csapatban egyébként volt kompetens kommunikációs emberünk, aki – azt gondolom – a csapatával a találkozó előtt nagyon jó munkát végzett például a Facebookon, illetve a statikus honlap is informatív volt. A plakátoknak – őszintén – egyre kevesebb hatékonyságát látom, és az egész arculat, bár először kétségtelenül megosztó volt, végül teljes mértékben összeérett a találkozóval.
Az egyházi médiajelenléttel összességében elégedettek lehetünk, azt pedig valóban el kell fogadnunk, hogy a világi média ingerküszöbét most (sem) tudtuk áttörni. Ahhoz kevés egy Klaus Douglass, Szvetelszky Zsuzsa, Kamarás István, Balavány György, Csókay András, vagy akár Csík zenekar, Strokes együttes, vagy éppen Oberfrank Pál és Kéry Kitti. Ez sajnálatos, de így van. Kérdés, hogy a jövőben át akarjuk-e ezt törni. Nem biztos, hogy erre a kérdésre igen a válasz.
Abban konszenzus született, hogy élő istentisztelet-közvetítést nem szeretnénk többet, mint ahogy most sem szerettünk volna – egészen januártól júniusig felvételről való közvetítésre készültünk, és rajtunk kívül álló okok miatt döntöttünk végül is a semmi és az élő másfél óra között ez utóbbi javára.

– Fontos kérdés volt az önkéntesek munkájának értékelése. Milyen tanulságokat vontatok le ezen a területen?

– Az egész Szélrózsa ezen alapul a kezdetektől, és ez így van jól. Most is majd’ 400 embernek volt valamilyen feladata a találkozón, voltak, akik csak pár órát segítettek, és voltak, akik majdnem belehaltak. Az arányokon és a megfelelő létszámon egyes területenként természetesen érdemes elgondolkozni, de összességében jó volt együtt dolgozni. A Tízek szerintem egy nagyon testvéri, konstruktív közösség volt végig, a fő munkatársakkal való őszi és tavaszi találkozó is segítségünkre volt, illetve tényleg voltak olyanok, akik a hátukon cipelték szép csendben néhány programnak a sikerét, illetve természetesen voltak olyanok is, akik vétettek olyan hibákat, amelyek kijavítása aztán másoktól vett el erőt, energiát. Az önkéntes munkánál viszont a számonkérhetőség is nehezebb, ezért nem hangsúlyozhatjuk eléggé az időben felállított megfelelő létszámú és felkészített stábok kiépítését a következő találkozóra is.

– Visszatérő kérdés a regisztráció és az étkezés bonyolítása. Mik voltak a főbb problémák? Milyen megoldási javaslatok születtek?

– Nehéz ezekre úgy választ adni, hogy ne csak egyszerű magyarázkodásnak tűnjön. A regisztráció internetes felülete szerintem egy remekül kitalált rendszer volt, igaz, felállhatott volna egy kicsit korábban tavasszal. Minden elő volt készítve, vártuk az 1650 előregisztrált résztvevőt, aztán csak a helyszínen szembesültünk néhány olyan informatikai hiányossággal, akár eszközökben, akár humán erőforrásban, ami miatt az érkezéskor nem volt olyan felkészültségű a rendszer, ami elbírta volna a több száz egy időben érkező várakozás nélküli beengedését. Úgy éreztünk magunkat, mint oly sokszor egyetemi vizsgáknál: még egy nap kellett volna… Reméljük, hogy a következő alkalommal a jól kitalált rendszert az immár megígért megfelelő országos irodai támogatással már zökkenőmentesen fogjuk tudni alkalmazni.
Az étkezésnél pedig egyszerűen sokan voltunk. Eddigi Szélrózsákon maximum 800 ember ebédelt, és több kiszolgálóhely is volt, most pedig volt olyan, hogy 1300 adagot adtak ki egy helyen. Az árakat és a minőséget sokan dicsérték, és a pozitívabb szemléletűek a sorban állásokban is meglátták a remek beszélgetések lehetőségét, de ezt tényleg rövidíteni kell a következő találkozóra.

– Születtek-e új, a következő találkozókra vonatkozó ötletek, amit az legközelebb mindenképp másképp csináltok?

Alapelveket határoztunk meg főleg, és aztán ezt majd úgyis a következő találkozót lebonyolító csapat fogja alkalmazni vagy éppen módosítani. A háttérmunkát bontanánk mindenképpen több területre, hogy ne egyes emberek terhelődjenek nagyon, valamint az előbb említett regisztrációt, étkezést szeretnénk jóval felhasználóbarátabbá tenni.
Ismét felvetődött a kiscsoportos beszélgetések igénye, és az, hogy ne legyen ennyire sok program. Ez utóbbinál a választhatóság mindig alapkoncepció volt, bár tényleg könnyű átesni a ló másik oldalára. Ugyanakkor meg 1500 hetijegyesnél muszáj arra gondolni, hogy 8-10 program párhuzamosan nem számíthat soknak, és ne feledjük el, hogy ez nem egy konferencia, nem egy kötött programú tábor, hanem egy fesztiválszerű találkozó. Ad abszurdum az is lehet, hogy valaki éppen egy programra se megy el egy nap, mert annyi rég nem látott ismerőssel találkozik.

– Mi az, ami a Szélrózsa találkozó alapüzenetéhez tartozik, így mindenképp újra meg kell hogy maradjon a jövőben is?

– Számomra nagyon sokat jelentett a kérdőívek értékelésénél, hogy a közösség és a lelki feltöltődés kapta a legtöbb szavazatot, és hogy a koncertek után az áhítatok következtek. Örülök, ha a találkozó valóban a szó legnemesebb értelmében találkozó – igazi egyházi alkalom, és annak meg külön örülök, hogy nemcsak a szórakozásról, vidámságról szól, hanem valódi istenélményben is részünk lehet. Az Örömmel merítek a szabadulás vizéből! mottó így határozta meg idén az egész találkozó lelkiségét, hátterét, és azt remélem, hogy a 2014-es találkozóra is sikerül majd olyan témát találni, amely legalább ennyire biztosítja majd azt, ami megkülönbözteti a Szélrózsát más ifjúsági fesztiváloktól. Remélem, hogy most már egyre többek számára egyértelmű, hogy a Szélrózsa egy olyan Krisztus-központú lelki alkalom, amely az egyházhoz és annak holdudvarához tartozó 15-30 éveseket szólítja meg fesztiválszerű programkínálattal.