Smidéliusz András: „A krisztuskövetésnek életté kell válnia!”

- Január elsejétől te lettél Gáncs Péter püspök úr titkára, mondhatnánk úgy is, jobb keze. Mi lesz a feladatod püspök úr mellett?

- Elsősorban püspök úr munkájának segítése a feladatom. A Déli Egyházkerület Püspöki Hivatalában dolgozom, és részt vállalok a kerületi életben. A honlapunk szerkesztése, tudósítások, hírek megírása, beküldése, és a sajtófigyelés (napi sajtó, teológiai szaklapok) a munkám egyik része. Ezenkívül az év során napirendre kerülő kerületi eseményeknek, programoknak, lelkészi és esperesi, gyülekezetvezetői találkozóknak a szervezése, koordinálása is hozzám tartozik majd. Emellett egyfajta teológiai hátteret is kell biztosítanom. Egyszóval rendkívül szerteágazó és összetett feladatok ezek, s mivel mellékállásban végzem majd, ezért vannak még bennem kérdések, hogyan lesz minderre idő és energia.

- Miért épp a te személyedre esett a választás?

- Mivel korábban évekig a Budapest-kőbányai gyülekezet lelkészeként szolgáltam, a kerületben folyó munka nem volt ismeretlen a számomra, illetve püspök úrnak is volt rálátása a gyülekezet életére. Megtiszteltetés, hogy ezek után az elmúlt ősszel azzal keresett meg, nem vállalnám-e el a püspöki titkári feladatokat.

- Doktorandusz hallgató vagy a Teológián… Mesélnél pár szót kutatási területedről?

- Másodéves doktorandusz vagyok. A rendszeres tanszéken végzem a munkámat. Kutatási területem: A diakónia – az egyház szolgálata a világban. Tématervezetem címe pedig: A keresztény szolgálat teológiai szerepének kontextuális értelmezése.

- Hol jársz a munkában?

- Az anyaggyűjtés szintjén vagyok. Nagyon jó anyagok találhatók a témához. Német nyelvterületen ezt a kérdést már alaposan körbejárták. A magyarországi megközelítés viszont azért nem problémamentes, mert egyházunkban az 1958-tól kizárólagossá tett diakóniai teológia ezt a kérdést meglehetősen leterheli. A téma tárgyalásakor ezt nem tudom kikerülni, viszonyulnom kell hozzá, ugyanakkor hangsúlyozom, hogy rendszeres teológiai oldalról szeretném megközelíteni a kifejtést, nem egyháztörténeti, tényfeltáró szempontból. Ebben persze segítségemre lehetnek az egykori korszak még ma is élő tanúi, és a levéltári anyagok is. Meg kell találnom azt az utat, hogyan lehet a keresztény szolgálatról úgy beszélni, hogy ne essünk bele egy ideologikus, mindent leterhelő, a teológiát felülről vezérelni kívánó mondanivalóba. A diakóniai teológia ugyanis a teológiai gondolkodásra is rátelepedett, ma viszont a diakóniát – talán éppen ennek ellenhatásaként – már rendkívül leszűkítve értelmezzünk. A szeretetszolgálatra, az idősek gondozására, a fogyatékkal élőket segítő otthonokra, kórházak működésére gondolunk, pedig a diakóniának – belülről fakadó módon – kétségtelenül megvan a hatása a keresztény élet egészére nézve. Gyülekezeti szinten, a családi életben, az egyház szervezeti életében, sőt azt mondhatnám, hogy a keresztény ember személyes életében is fontos szerepe van a szolgáló életmódnak, a keresztény szolgálat lelki attitűdjének. A ma egyházának nagy mulasztása lenne, ha a másik emberhez való segítő odafordulást csak a diakóniai szervezetekhez utalná, és azt mondaná egy vérző fejű hajléktalannak a templom előtt, hogy azért nem foglalkozik vele, mert ott van a hajléktalanszállója, ahol hajléktalanok közötti szolgálatot végzi, menjen oda. Nem lehet csupán intézményekre és szervezetekre testálni a segítő szeretet mozdulatát. Teológiailag ennek éppen a fordítottja igaz: a krisztuskövető élet a mindennapokban termi meg az előbb említett szeretet jóízű gyümölcseit.

- Kik azok a teológusok, akiknek munkásságát kiemelnéd, akik erről a kérdésről különösen mély gondolatokat fogalmaztak meg a számodra?

- Paul Philippi, német teológus műveivel ismerkedem. Ő sokat foglalkozott rendszeres teológiai szempontból a diakónia kérdésével. Munkáiban azt kereste, hogy ennek hol lehet a helye a szisztematikus teológián belül, és milyen módon lehet róla beszélni a Szentírás alapján és a lutheri megigazulástan hátterén. Sokszor az az érzésem, hogy már nagyon nehéz bármit is hozzátenni ahhoz, amit ő ezen a téren megfogalmazott. Katolikus részről Isidor Baumgartner pasztorálpszichológus egyenesen diakóniai gyógyító lelkigondozásról beszél. De sorrendben talán elsőként kellett volna említeni Dietrich Bonhoeffert, aki Követés című könyvében nagyon határozottan ír arról, hogy a keresztény élet nem csak elvi síkon mozog, hanem komoly gyakorlati következményei vannak az ember életében. A krisztuskövetés első lépésének dialektikus megfogalmazása szerinte az, hogy „csak a hívő engedelmes – és – csak az engedelmes hisz.” Ezt továbbgondolva azt mondhatjuk, hogy a hit és annak gyümölcse elválaszthatatlanok egymástól. Lutheránus beállítottságunknál fogva hajlamosak vagyunk kizárólag a hitre helyezni a hangsúlyt, ami persze érthető, de kétségtelen, hogy a Szentírás és Jézus igehirdetése is tele van olyan motívumokkal, amelyek figyelmeztetnek: a keresztény krisztuskövetés nem statikus viszonyulást jelent, hiba volna tehát, ha a hitre így tekintenénk. Ez persze bizonyos értelemben penge élen táncolás, sokak számára megközelítésem épp lutheránus szempontból meghökkentő, de attól még mindenképpen fontos beszélni róla.

- A téma alapötlete honnan jött?

- Lelkészi szolgálatom során sok esetben beleütköztem a problémába, kifejezetten igehirdetési szempontból. Amikor a követés, és a hit gyümölcseinek termése irányába mutató igehelyekkel találkoztam, akkor készüléseim alkalmával – főleg az elmúlt két évtizedben íródott és a diakóniai teológia kritikájaként megfogalmazott előkészítőket olvasva – éreztem az e kérdésben rejlő feszültséget. Hiszen valóban megengedhetetlen, hogy Krisztus üdvszerző cselekvését igehirdetésünkben felváltsa az emberi tett. Ugyanakkor arra hivatkozva, hogy nehogy valamiféle emberközpontú igei megközelítést alkalmazzunk a krisztocentrikus helyett, sokszor hajlamosak vagyunk letompítani ezeknek a textusoknak az élét. De hát miért is nem figyelünk Pál apostolra, aki az ún. „gyümölcstermésre” is úgy tekint, mint Krisztus tettére a keresztény emberben: „...többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem;” (Gal 2,20)

Attól még nem vonjuk kétségbe Krisztus tettének és kegyelmének megmásíthatatlanságát, megváltásának egyedülálló voltát, felülmúlhatatlanságát, ha beszélünk a hitből termő szolgáló szeretetről, éppen ellenkezőleg. A Szentírás számtalan helyen beszél arról, hogy a krisztuskövetésnek életté kell válnia, mert ez az értelme az egésznek. Ha nem válna életté, akkor csak egy szép filozófiai eszme maradna, semmi más. Klaus Douglass írja azt, hogy a jó igehirdetés szárnyakat ad az ige hallgatójának. Krisztus munkája bennünk mutatkozik meg, mivel ez működőképes, élő és ható erő, s nem csak egy szép teológiai eszmefuttatás.