Síponként épült fel a Deák téri orgona – Interjú Trajtler Gáborral

– Milyen lépések előzték meg az orgona megtervezését? Egyáltalán miért volt szükség új orgonára a Deák téren?

– Egy romantikus stílusú orgona volt itt a Deák téren. Az elődöm, Zalánffy Aladár, zeneakadémiai professzor sem volt már megelégedve ezzel a hangszerrel, ő is sokat alakított rajta, hogy közelebb kerüljön hangzása a barokkhoz, Johann Sebastian Bach, és az evangélikus korálok világához. Zalánffy 1959-ben halt meg, és az akkori politikai és gazdasági helyzet végképp nem engedte meg azt, hogy itt valami történjen e téren.
Engem is már az új orgonaépítés szellemében tanítottak a Zeneakadémián, amely a barokk orgonához közelítő, úgynevezett orgonareform mozgalom elveit követte. Tudtam tehát, amikor ide kerültem, hogy milyennek kellene lennie egy olyan hangszernek, amelyen jól szólnak Bach művei és az evangélikus korálelőjátékok. A hatvanas években az egyházvezetőségnek jeleztem azt, hogy új orgona kellene, s noha én akkor még nagyon fiatal voltam, mégis hallgattak rám.

– Hogyan fogott hozzá a tervezéshez?

– Tisztában voltam azzal, hogy idehaza nem fogom tudni elsajátítani az orgonatervezés új tudományát, de tudtam azt is, hogy Németország az orgonaépítés hazája. Mivel Nyugat-Németországba nem lehetett kimenni, 1963-ban, mint turista utaztam ki a Német Demokratikus Köztársaságba. A Gustav Adolf Segélyszervezet segítségével Lipcsébe kerültem, Bach városába. Jó helyről indultam el. Ott megismertem számos egyházzenészt, majd az ismeretségek folytán egyre több helyre jutottam el, így Drezdába, Eisenachba, Weimarba, Berlinbe, Bautzenbe is. Három hónapig tartózkodtam kint, hatvannál több orgonát vizsgáltam meg, orgonaszakértőket, orgonistákat kérdeztem meg, és számos gyárat is meglátogattam.

– Hogy lehet az, hogy az NDK-ban ezek a gyárak még működtek, hiszen ott az egyházaknak még talán nálunk is kisebb mozgásterük volt?

– Az egyházaknak valóban szűk volt a mozgásterük, de az egyházi művészetet, mint művészetet államilag pártolták. Megengedték az orgonaépítéseket, és az orgonakultúrát támogatták. Nagy orgonakoncertek voltak, de ezeknek nem volt feltűnő vallásos arculatuk.

– A kinti tapasztalatokat aztán papírra vetette…

– Sok ismeretre tettem szert ez idő alatt, és ezekkel a reformmozgalmi információkkal felvértezve én már kint létem alatt megterveztem az orgonát. A terveket számos szakértőnek, egyházzenésznek megmutattam és ők több ponton javítást ajánlottak. A végén kialakult egy olyan terv, amelynél már nem találtak javítani valót. Ezt nyújtottam be a Deák téri egyházközségnek, és máig csodálkozom azon, hogy ezt fiatal korom ellenére ellenvetés nélkül elfogadták. Az egyházvezetőség támogatott, Keken András igazgató lelkész és Káldy Zoltán püspök is.

– Az orgona készítéséhez anyagi háttér kellett. Miből biztosították ezt?

– A Deák téri gyülekezet adománygyűjtést hirdetett, a költségekhez az Országos Egyház is hozzájárult. Közben engedélyt kaptam arra, hogy a Lutheránus Világszövetségen keresztül Svédországban egy nagy gyűjtést szervezzek. Ezt az összeget aztán olyan német orgonakészítő cégeknek adták, amelyeknél olyan alkatrészeket tudtunk megrendelni, amelyeket itt Magyarországon nem tudtunk volna megvenni, vagy azért, mert nem voltak, vagy azért, mert nem voltak olyan jók.

– Az orgonát tehát mondhatjuk úgy is, hogy alkatrészenként, egyik sípot a másik után véve készítették el?

– Igen. Az én fejemben megvolt az egész, a részeket pedig egyesével szereztük be. Pontosan tudtuk, mi az, amit kint kell beszerezni, amit csak a németek tudtak jó minőségben előállítani. Az egész orgona megépítését a Rieger Orgonagyár utódjánál, a Fővárosi Kézműves Vállalat Orgonaüzeménél rendeltük meg. Nehéz korszak volt ez. Például az orgonasípok részben ónból vannak, ónt azonban csak a Szovjetunióból lehetett importálni, amihez minisztériumi engedély volt szükséges. A többi anyagot sem volt egyszerű akkoriban beszerezni.

– Mennyi ideig tartott mindez?

– Körülbelül négy év volt, amíg megindult a folyamatos gyűjtés, és az egyes alkatrészek szépen lassan megérkeztek, és elkezdődhetett az építés. 

– Akkoriban mennyibe került egy ilyen orgona?

– Azt nem tudom, de emlékezem, hogy a gyülekezetnek 460 ezer forintjába került. Ma ez az orgona 80 millió forintot ér.

– A régebbi orgonával mi lett?

– Bizonyos sípok nagyon szépen szóltak, ezeket vagy átalakítással, vagy eredeti formában megtartottam. Máig ezek az orgona legszebb regiszterei. De voltak olyan regiszterek is, amelyekben a sípok nem illettek ebbe az orgonakoncepcióba. Ezeket a sípokat, az orgonaházat, a szélládát a rákoskeresztúri gyülekezetnek adtuk el, ahol ezt kiegészítve épült fel egy új orgona, tehát újrahasznosult.

– 1971-et írtak, mire minden meglett. Az avatáskor emlékszik még, milyen darabokat játszott?

– Mindjárt megnézem.

A szekrényhez szalad. Egy perc múlva hozza a lefűzött mappát, amelyben az összes koncertje megtalálható.
Megtudjuk a programot – 1971. szeptember 12-én 11 órakor az istentiszteleten Káldy Zoltán püspök avatta fel az orgonát.
Este hat órakor orgonaavató zenei áhítatot tartottak, amelyen igét hirdetett Keken András lelkész.

Az alábbi darabok csendültek fel:
Max Reger: Erős vár a mi Istenünk – korálfantázia

Sulyok Imre: Zsoltárkantáta (Bemutató)
J. S. Bach: Esz dúr prelúdium és fúga
J. S. Bach: Nun ist das Heil – 50. sz. kantáta

A Reformátusok Lapjának és az Evangélikus Életnek is az ünnephez kapcsolódó cikkeit is megmutatja Trajtler Gábor, majd a szekrényből még egy másik mappa is előkerül, a tervezés iratait tartalmazza, időrendi sorrendben. Az orgona leírása, számadatok, kalkulációk, regiszterek, menzúrák, sípméretek, több tervrajz pausz papíron lerajzolva, javításokkal.
Opus 10. – Ez volt az orgona tervek közül a tizedik – olvasom a borítón.

– Idehaza is volt már orgonatervezési tapasztalatom, evangélikus templomokban valóban már kilenc másik orgona készült el terveim szerint. Általában hiányos, vagy a templomhoz mérten kis orgonákból terveztem újat, nagyobbat.

– A tervekből akkoriban mindent sikerült meg is valósítani? Illetve az elmúlt negyven év alatt voltak-e változtatások a hangszeren?

– Annyi pénz nem jött össze, hogy az egész orgona megépüljön. 41 regiszter készült el, három regiszter beépítése elmaradt. Ezt idővel a gyülekezet lépésenként pótolta. A nyolcvanas évek végére lett teljesen kész az orgona. Azóta változtatás nem történt, csupán karbantartás.
Ez az orgona a maga szellemiségében korszakalkotó volt Magyarországon. Ez a típus ugyanis addig kevéssé volt ismert. Hogy a Deák téri orgona megépült, fordulatot hozott a magyarországi orgonaépítési gyakorlatba. Az ezután létesült orgonák már ebben a szellemben épültek. Nem volt könnyű az átállás az orgonaipar számára. Másképp kellett a sípokat elkészíteni, intonálni, a hangszínt kialakítani. A megszólaltatás mechanikája is új volt, aminek következtében élővé vált a hangzás. Jelentőségét növelte, hogy még húsz évet kellett várni, mire ebben a szellemben ettől nagyobb orgonák épülhettek.

– A negyvenedik évfordulón Ön is játszott a hangszeren. Milyen érzései voltak az istentiszteleten?

– Rendkívüli hálát éreztem Isten iránt, hogy megengedte nekem megérnem ezt az évfordulót. Az előadott darabokat természetesen Bach műveiből állítottam össze, hiszen e művekért épült így ez a hangszer. Bach nagy prelúdiumával és fúgájával indítottam, majd korálelőjátékok következtek. A műsort két kiváló utódom, Finta Gergely és Mekis Péter tették egésszé.

– Ezen a jubileumi koncerten kívül az utóbbi időben vállalt-e fellépéseket?

– Nyolcvan év felett már óvatosnak kell lenni. Ebben a korban nem szabad az embernek túl nagyra vállalkozni. Egy koncert komoly megterheléssel jár. Sok darabból álló nagy koncertre már nem szívesen vállalkozom.

– Köszönöm a beszélgetést.