Radikalizmusról radikálisan – Jakab Attila és Prőhle Gergely beszélgetéséről
Nem volt egyszerű feladat Prőhle Gergely és Jakab Attila vallástörténész radikalizmusról szóló eszmecseréjét követni. Egyrészt Jakab Attila hihetetlenül messzire vezető, néha szerteágazó előadásban mutatta be nekünk a közép-európai radikalizmus történetét. Másrészt olyan tabukat igyekezett ledönteni, amelyek szerves részei közösségi gondolkodásunknak. Szöveg: Hegedűs Attila, fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Radikálisoknak elsőként azokat az angol és francia polgárokat hívták, akik a társadalmi változások felgyorsítását tűzték ki céljuknak. Európa közepén kissé más volt a helyzet: a dualizmus idejében a normális parlamenti viták kultúrája nem születhetett meg: kormánypárt és ellenzék a süketek párbeszédét hajtotta végbe, elbeszéltek egymás mellett, valós kérdéseket nem hallottak meg. (Ez alól Deák Ferenc sem volt kivétel.) Egy ilyen helyzetben, ahol az igazi kérdésekről nem lehet valóságos vitát folytatni, hanem az egyik – rosszabb esetben mindkét – fél a maga arisztokratikus, megfellebbezhetetlen igazságának tudatában kezd el tárgyalni, akkor – látva a valós vita esélytelenségét –, a letorkollt fél könnyen hajlik arra, hogy saját igazságába belemerevedve radikálissá legyen.
A tragédia az, hogy a célok, amit ezek a mozgalmak a zászlajukra tűznek, legtöbbször nemesek: a nemzettudatért, a szülőföldért, a megtartó közösségekért vagy éppen a fenntartható fejlődésért szállnak síkra. A dolog akkor siklik félre, amikor az adott érték egyetlen egyféle megfogalmazását és megélését teszik univerzálissá.
Jakab Attila emlékeztetett arra, hogy azok az értékek, amelyeket a radikálisok annyira öröknek tartanak, mai megfogalmazásukban aránylag fiatalok: a mai nemzetfogalom például a XIX. század terméke, korábban a nemzethez tartozás egy meghatározott uralkodó alatt való élést jelentett. Az előadó felhívta a figyelmet arra is, hogy nagyon a radikalizmus nagyon sok jellegzetes képviselője olyan humán értelmiségi volt, akik azt látták, hogy hiába figyelmeztetik a világot az általuk felfedezett veszélyekre, nem érnek el eredményt.
Kérdés, hogy Magyarországon mennyire van jelen a radikalizmus? Egyrészt jelenlétét mindennap látjuk, másrészt, amikor látjuk a TV-ben egy-egy külföldi öko-tüntetés véres jeleneteit, vagy arra gondolunk, hogy szociális szempontból mennyire béketűrőek vagyunk, el kell azon gondolkodni, hogy valóban a radikalizmussal leginkább fertőzött ország vagyunk-e.
Hallgatói kérdésre felbukkant a gondolat, hogy az új, forradalmi törekvések gyújtópontja leginkább az egyetemi ifjúság volt – kérdés, hogy a mai egyetemi lét alkalmas-e erre? Lesújtó volt hallani, hogy a tömegoktatás miatt az egyetemista réteg elvesztette új utat kereső, sajátos arculatát, aki pedig mégis érdeklődik, szeretne valamit elérni, csalódottságában a radikalizmus felé keres kiutat.
