Püspökből falusi lelkész lesz – Johannes Friedrich bajor evangélikus püspökkel beszélgettek

– Püspök úr, miután búcsút vesz püspöki hivatalától, gyülekezeti szolgálatot vállal frank hazájában. Tudja már, hogy miről is lesz szó pontosan?

– Nürnbergtől délre fogok valamelyik gyülekezetbe kerülni, de még nem tudom, hogy melyikbe. Jogilag lehetőségem lenne olyan gyülekezetbe menni, ahol van szabad lelkészi hely. De végső soron csak kettő évig lehetek még lelkészi szolgálatban, így ha a gyülekezetnek lehetősége adódna arra, hogy megválasztott lelki vezetője legyen, aki öt vagy annál több időt tud náluk maradni, akkor az nem lenne fair tőlem, ha elfoglalnám előle a helyet. Ezért aztán egy olyan gyülekezet lesz a szolgálati helyem, amely különben nem kapna nélkülem lelkészt és a lelkészi hivatalt is be kellene emiatt zárniuk. Ezért aztán nyereség lenne a helybéli embereknek az, ha mégis lenne lelkészük.

– Az Ön kívánsága volt, hogy szűkebb hazájába visszatérhessen?

– Igen, feleségemmel együtt van egy házunk Nürnbergtől délre, ahol nyugdíjas éveinkben lakni fogunk. Tudatosan szeretnék elmenni Münchenből, bár a nejem még szívesen maradna itt. De nem szeretnék itt szó szerint az utódom lábai előtt lépkedni.

– Mennyire örül előre az új feladatának?

– Nagyon. Azért örülök igazán, mert ismét azt csinálhatom, amit pályám elején is csinálhattam: prédikálhatok, meglátogathatom az embereket, lelkigondozhatok, hivatali ügyeket intézhetek. Iskolai órákat nem kell tartanom, mert Bajorországban a 60 év feletti lelkészeknek ezt már nem kell tenniük. Ez bizony nehezemre esne nekem is, mert már évtizedek óta nem tanítottam iskolában. De a több feladatot szívesen végzem majd!

– Tizenkét éve püspök. Mikor kezdett el azon gondolkodni, hogy mi lesz „azután”?

– Az utóbbi években adódott ez. Kezdetben természetesen nem sokat gondolkodtam ezen, mert nem tudtam, merre-hogyan fognak fejlődni a dolgaim. Volt egy olyan ötletem, hogy a püspöki időszak után egy vagy másfél évre külföldi szemináriumba megyek – Hongkongba, ahol már jártam vagy Tanzániába, ami mindig is vonzott.
De ezt később elvetettem, mert továbbra is az EKD Tanácsának tagja maradok és az ülésekre nem repülhetek oda akárhonnan. Ugyanez történt a második ötletemmel is: Azért nem mentem valamelyik földközi-tengeri országba külföldi lelkésznek, mert nagy lenne a távolság. Az EKD mindig küld lelkészeket külföldre az ottani németek számára.
Aztán jött a gyülekezeti lelkész ötlete. De minél többet gondolkodom ezen, annál jobban örülök ennek az új feladatomnak.

– Örül a lelkigondozói szolgálatnak, mint mondta, de püspökként mennyiben lehet az ember még lelkigondozó?

– Püspökként is lehet lelkigondozó az ember, de más módon. Számtalanszor kerültem lelkigondozói helyzetbe, társadalmunk felelősséghordozóival. Néha egy fogadás elején a sarokba kellett húzódni, ahol mintegy fél órát beszélgettem valakivel, aki lelkigondozásra vágyott. Odafigyeltem és az volt a benyomásom, hogy partnerem örül annak, hogy valaki ott van, akinek kiöntheti a szívét, de közben tudja, hogy nem fog nyilvánosságra kerülni az, amit mond. Ilyen helyzetek egyáltalán nem voltak ritkák.
És természetesen voltak mindig olyan levelek is, amelyekben az emberek szenvedésüket ecsetelték. Ilyenkor előfordult, hogy kívülállónak éreztem magam, és nem tudtam olyan szinten foglalkozni a kérdéssel, ahogyan szerettem volna, már csak időbeli okok miatt sem. Ám mindig ajánlottam megfelelő lelkészt, esperest vagy egy lelkigondozót, aki a továbbiakban az egyénnel foglalkozni tudott.

– Az a benyomásom, hogy a zsinati tagok a legutóbbi püspökválasztáskor inkább a lelkigondozói alkatra voksoltak, mint az egyházpolitikaira. Vagy tévedek?

– Ezt nem tudnám alátámasztani. Nem hiszem, hogy épp a lelkigondozói tulajdonság az, amely egy püspökválasztásnál mérvadó. De minden jó püspöknek úgy egyházpolitikusnak, mint lelkigondozónak is kell lennie.

– Volt önnek püspökként, például a grémiumok ülésén olyan pillanata, amikor azt vette észre, hogy szerepet kell váltania és inkább lelkigondozóvá kell lennie?

– Ilyen volt és lesz is újra – hiszen vannak olyan témák, ahol egészen erős a személyes érintettség. Véleményem szerint a lelki vezetőkhöz hozzátartozik az is, hogy meg kell próbálni azokat a helyzeteket is megérezni, és megfelelően reagálni, amikor egy grémium tagjaiként kell szolgálni. Ezt azonban nem nevezném szerepváltásnak, hanem ez az én vezetési értelmezésem. Egy következő üléskor impulzust kell adjak, vagy kell egy kis szünet, amikor négyszemközt lehet valakivel beszélgetni…stb.

– Amikor áprilisban megválasztották utódjának Heinrich Bedford-Strohmot, rendkívül feszült volt a voksolás. Amikor 1999-ben önt választották meg, szintén drámai nap volt. Összehasonlítaná az érzéseit akkor és most?

– Az utódom esetében nem volt akkora a meglepetés, hiszen már az első választási körben ő vezetett. Ez a választási fázisokban nem is változott lényegesen, úgyhogy már az első választási kör után világossá vált, hogy ki a favorit.
Nálam ez másképp volt. Egy munkaközösség állított ki engem, akiknek a szavazatok több mint 50 százaléka volt. De az első választási körben mégis én kaptam a legkevesebb szavazatot. Innentől fogva azonban sokkal izgalmasabb volt számomra az egész választás.
Heinrich Bedford-Strohmot úgy érzékeltem, hogy relatíve lazán vette köröket. Ő inkább külsősnek számított és kezdettől fogva mégis sok szavazatot kapott, én meg favoritnak számítottam akkoriban, mégis eleinte a legkevesebben szavaztak rám. Még amikor az utolsó választáskor meghallottam, hogy a döntés megszületett, nem voltam biztos abban, a másik jelölt, Gunther Wenz barátom lett-e a püspök vagy én.

– Mi fog a legjobban hiányozni önnek a püspöki hivatalból, ha nyugdíjas lesz?

– Egy nyugalmazott kollégám viccesen megjegyezte: „no information, no transportation”". Na, ez a kettő nekem nem fog hiányozni. Magam is szívesen vezetek autót, de képes vagyok arra is, hogy felszálljak egy metróra vagy egy villamosra, de akár biciklivel is közlekedek, sőt gyalog is.
Mivel minden nap internetezek, ezért valószínűleg továbbra is meg fogom azokat az információkat, híreket kapni, amiket szeretnék. Persze sokan már nem hozzám fognak fordulni, de azt hiszem, ezekre már nem is lenne szükségem. Azokról a folyamatokról pedig egészen lazán le tudok mondani, amelyek épp a következő hivatalos ülések során megtárgyalásra kerülnek majd. Nem leszek szomorú akkor sem, ha nem hívnak többet fogadásokra. De az is lehet, hogy egy év múlva azt fogom gondolni, hogy milyen szép is volt, amikor emberekkel találkozhattam. Ez persze attól is függ, hogy nekem és feleségemnek mennyire fog sikerülni az életünket úgy alakítani, hogy elég szociális kontaktusunk maradjon, a gyülekezetin túl.
Tehát elmondhatom, hogy jelenleg nem látok olyat, amiről nem szívesen mondok le.
Állj. Talán egy mégis csak van: A müncheni szép lakásunk és a munkatársaim. Nagyszerű irodai közösségem van, ahová mindig szívesen mentem be dolgozni. Kár, hogy ez már nem lesz.

– Felesége át fogja venni a klasszikus lelkészfeleség szerepét?

– Ezt neki kell majd eldöntenie. Jelenleg nagyon boldog, hogy a tanári állásának vége lesz. Mindig is szívesen tanított, aztán amikor Bajorországban bevezették a nyolcosztályos gimnáziumot, már nem nagyon szívesen.
Szemináriumi tanárként is dolgozott, vallástanárokat oktatott, diákjait ott mindenképpen hiányolni fogja.
Nejem világosan elmondta, hogy először is nem akar újabb kötelezettségeket a maga számára, hanem ha adódnak, majd fokozatosan vállalja el őket. Amikor Jeruzsálemben éltünk, akkor 150 százalékos lelkészfeleség volt. Ezt nagyon szerette, de ezt ő maga vállalta így.

– Gyülekezete püspök úrnak vagy lelkész úrnak fogja szólítani?

– Lelkész úrnak, vagy Friedrich úrnak. Püspök úrnak már nem lenne helyénvaló.

– Várja már az igazi nyugdíjas éveket?

– Van pár hivatalom, amelyek nem függnek össze funkcionálisan a tartományi püspöki hivatallal. Az EKD Tanácsában változatlanul Jeruzsálemért leszek felelős, ami sok időt elvesz majd. Ehhez jön még a Német Bibliatársaság elöljárói köre, amelynél a Világ Bibliatársaságában és a Bajor Bibliatársaságban is szerepem lesz. Én vezetem a Villigstben lévő Protestáns Tanulmányi Művek kuratóriumát, ahol szintén a nyugdíjig leszek. De már most észreveszem, hogy figyelnem kell arra, hogy ne mondjak mindenre igent. A felkeresések mindig gyorsan jönnek, épp az interjúnk előtt volt még egy felkérésem. De úgy vagyok vele, hogy van elég időm arra, hogy a feleségemmel még együtt élvezhessem az életet. 

Johannes Friedrich, (1948) Erlangenben nőtt fel, majd a teológiai tanulmányai után és a promóció után 1977-ben szentelték lelkésszé. Pár év nürnbergi lelkészi szolgálat után 1985 és 1991 között Jeruzsálemben volt lelkészi vezető, majd visszatért Nürnbergbe, ahol esperessé választották. 1999-ben választotta meg a bajor zsinat püspökké. Utolsó munkanapja 2011. október 31-én, reformáció napján lesz. Gyülekezeti lelkészi szolgálatba előreláthatóan 2012. februárjában áll majd.