Protestánsként Dél-Olaszországban
A más vallású pap – még mindig csak így emlegetik Pachinóban David Zomer lelkipásztort. David amerikai református misszionáriusként immár nyolcadik éve szolgál Olaszországban. A fiatal lelkipásztorral a szicíliai protestantizmusról és a szigetlakók mindennapjairól beszélgetett a parokia.hu. Forrás: Reformátusok Lapja, parokia.hu, szöveg: Bagdán Zsuzsanna, fotó: Jakos Ágnes, Miklósi Koppány.
Olaszországban elenyésző kisebbséget jelentenek a protestánsok – a számos felekezet közül a metodisták és a valdensek uniált egyházban élnek és munkálkodnak száz egyházközségben, miközben robbanásszerűen nő a pünkösdi közösségek száma.
A hányatott sorsú, de varázslatos szépségű szigeten, Szicíliában összesen tizennyolc valdens gyülekezet él, amelyet tizenkét lelkipásztor lát el. Tekintettel arra, hogy a közvélekedés szerint „Firenzétől lefele már Afrika van", kevés lelkipásztornak fűlik a foga ahhoz, hogy itt szolgáljon. David egyik gyülekezetében, Pachinóban az elmúlt húsz évben tizennégy lelkipásztor fordult meg – de nyolc évig egyáltalán senki nem volt itt. A valdens, metodista és baptista egyház közös teológiai akadémiát tart fenn Rómában igen családias, három-nyolcfős évfolyamokkal. A végzett lelkipásztorok közül is leginkább a gazdag és fejlett északra vágynak és mihamarabb elhagyják Dél-Olaszországot. Az elmúlt negyven évben egyáltalán nem volt Szicíliában szervezett missziói szolgálat. A valdens zsinat az utóbbi években tűzte csak napirendjére a misszió kérdését.
Kenyeret és Igét
Szicília termékeny szigete történelme
folyamán mindig leigázott terület volt. A köztársaság a demokrácia mellett a
vallásszabadságot is elhozta a szigetre – Garibaldi egyik tábornoka ugyanis
valdens volt, így nyílt meg az út a 19. század közepén a valdens misszionáriusok
előtt. Velük együtt Nagy-Britanniából érkező metodisták is megkezdték a
munkájukat, de elsősorban nem az Igét hirdették, hanem igyekeztek felkarolni a
szegényeket, például oktatást és iskolai ebédet biztosítottak a gyerekeknek. A
nyomor most is nagy: a lakosság jelentős része írástudatlan, a gyerekek 30
százaléka tizennégy éves korára már kimarad az iskolából – aki viszont tanul, az
többé nem tér vissza az Etna lábaihoz. Az ipari tevékenység is megszűnőben van a
vidéken, a helyben maradók elsősorban a mezőgazdaságból próbálnak megélni.
– Még ma is meg lehet a politikai szavazatokat vásárolni öt kiló tésztáért –
teszi hozzá a lelkipásztor.
Pachino valdens középgenerációja főleg férfiakból
áll, ezért elfogyóban van a gyülekezet – a hitet ugyanis hagyományosan az
asszonyok őrzik és örökítik.
– Amikor Pachinóba kerültem, azt mondták, ez
Szicília második legnagyobb gyülekezete. Az első istentiszteletre három idős
hölgy jött el. Most már több mint negyvenen vagyunk – meséli mosolyogva a „más
vallású pap", ahogy az itteni katolikusok hívják. David másik gyülekezetében,
Scicliben is fejlődik a közösség, hála a metodista anyukáknak, akik hozzák
magukkal csemetéiket is. Ebben a városban szolgált Szicília első protestáns
polgármestere, aki egyben lelkipásztor is volt – de mindennek már jó harminc
éve.
Bevándorlók és nehézségek
Hat éve már annak, hogy egy
ócska lélekvesztő darabjait vetette partra a tenger Pachinóban, huszonegypár
illegális bevándorló holttestével egyetemben. Mivel nem lehetett tudni, hogy
keresztyének-e, ezért a katolikus pap nem vállalta eltemetésüket – David itteni
szolgálata ezzel a tragédiával indult.
– Tizenöt éve főleg arabok jöttek ide,
hogy a földeken dolgozzanak. Nyolc éve érkeztek meg az első feketék, és pár éve
egyre több a román és a lengyel bevándorló. Az arabok és a feketék nem tűrik
egymást – amikor egy ghánai fiú jött ide tanulni, a helyi arabok kezét-lábát
eltörték – magyarázza a misszionárius. Mint mondja, a bevándorlók új problémákat
hoztak, például a prostitúciót: a betegápolásból élő lengyel és román nők közül
többen is így egészítik ki keresetüket. De nemcsak a kinti, hanem az egyház
belső világában is nagy kérdés az integráció: Ghánából és Nigériából olyan, már
keresztyén (főleg metodista és presbiteriánus) bevándorlók érkeznek, akik jóval
konzervatívabbak a valdenseknél – a párbeszéd módjait és lehetőségeit most
igyekszik megharcolni bevándorló tagjaival a valdens-metodista közösség.
Harcos mindennapok
A hírhedt maffia távol tartja magát az
egyháztól és intézményeitől – David szerint az Istentől félnek, de mindent és
mindenkit felügyelnek. Scicliben nem sikerül a templomot felújítani, mert évek
óta nem tudják elintézni a hivatalos papírokat – a maffia 2-3 ezer euróért hetek
alatt megoldaná az engedélyek kérdését. Bár az Istentől tart a maffia, Nápolyban
nemrég mégis megöltek egy köztudottan maffiaellenes katolikus papot, és a
pachinói gyülekezetbe is jár olyan asszony, aki nemrég veszítette el férjét,
akivel két éve házasodott össze – mert a férje nem akarta elhelyezni a maffia
pénznyelő játékgépét a kocsmájában. A többi kocsmáros nem mert ellenkezni – nem
szerették volna, ha az ő kisfiuk is árván marad.
– Elég makacsok és lobbanékonyak az itteniek – volt olyan presbiteri gyűlés, ahol székek és Bibliák is repkedtek a vita hevében – meséli David. Mostanra már megnyugodtak a kedélyek, és a gyülekezeti tagok is járnak az istentisztelet és a bibliaóra mellett a napközi alkalmakra is. Arra a kérdésre, hogy mit tart ebben a környezetben a legfontosabb feladatának, David felnevet, és azt mondja: a strandot. Aztán komolyra fordítja a szót: szerinte a legfontosabb, hogy egy stabil közösséget teremtsen az embereknek. Ezért karolta fel a magukra maradt öregeket egy nyugdíjas napközi, és ezért tölti több tucat gyerek is a délutánjait a gyülekezeti házban. A templom melletti vendéglakás nyitva áll a rászorulók előtt – most egy kétgyermekes anyuka jár innen kemoterápiára, amire nem lenne pénze az ingyen lakhatás nélkül. David és felesége, Villő szeretnének emellett egy olyan klubot is indítani, ahová a bevándorló nők járhatnak.