Predátor vagy áldozat – Megerőszakoltak két fiatal, hívő lányt

Létrehozás: 2012. október 30., 08:47 Legutolsó módosítás: 2012. október 30., 08:49

Megerőszakoltak két fiatal, hívő lányt a közelmúltban. Egyikük feljelentést tett a rendőrségen, a másik lány hallgat. Gyülekezetük női önvédelmi kurzust hirdetett; olyan sok jelentkező volt, hogy két csoportot indítanak. Forrás: parokia.hu, szöveg: Fekete Zsuzsa

Predátor vagy áldozat – Megerőszakoltak két fiatal, hívő lányt

Körmendy Petra evangélikus lelkész

A keresztyén lányokat engedelmességre, szeretetre, odafordulásra nevelik, azt tanítják nekik, hogy tartsák oda az arcuk másik felét is, ha bántják őket – mondja a budapesti evangélikus egyetemi gyülekezet lelkipásztora.
– Most azonban női önvédelmi tanfolyamot kell indítanunk, ahol azt oktatjuk a lányoknak, hogy bármi, ami a kezükben van, fegyver lehet. A jövőben arra neveljük a fiatal, gyönyörű egyetemista lányokat, hogy inkább predátorok legyenek, mint áldozatok? – teszi fel a kérdést Körmendy Petra.

Az erőszak volt az első szexuális „élménye"
Az evangélikus egyetemi gyülekezet közösségéhez tartozik az a két lány, akiket két különböző időpontban és helyen erőszakoltak meg nem sokkal ezelőtt Budapesten. Az egyik lány még húszéves sincs, kórházban lábadozik, több plasztikai műtétet is végre kell hajtani rajta. Ez a brutális erőszak volt az első szexuális „élmény" az életében. Bántalmazója előzetes letartóztatásban van. A másik lány nem tett feljelentést. Talán nem akarja kitenni magát annak a procedúrának, amit egy ilyen súlyos ügy hozhat.
– A nemi erőszak esetén egyet fontos tudatosítanunk a lányokban: nem a megtámadott a hibás. Ezekben a borzasztó esetekben azért adhatok hálát, hogy mindkét lány megkeresett és segítségért fordult hozzám. Most már felkészült szakemberek foglalkoznak velük. Nekem lelkészként az a feladatom, hogy mellettük álljak, kísérjem, szeressem őket és imádkozzak értük. Hogy a lányok beszélnek-e valaha arról, ami velük történt, az ő dolguk. Most egy feladatuk van: gyógyulni – hangsúlyozza a lelkész.

A mindennapok valósága
Körmendy Petra szerint az élet része az erőszak. A november 24-én induló önvédelmi kurzussal azt szeretnék elérni, hogy a fiatalok mentálisan és fizikailag is felkészüljenek arra, hogy támadás, erőszak érheti őket.
– Sokszor azt gondoljuk, hogy jól szituált, értelmiségi nőként nem történhet velünk ilyesmi, pedig a mindennapok valósága a nemi erőszak. Kérdezzen körbe az utcán, talán nincs is olyan nő, akit ne tapogattak volna meg a buszon vagy villamoson. A szexuális zaklatásnak pedig nincs köze a nemi vágyhoz. Ez a hatalom demonstrálása – állítja a lelkipásztor.

Drogot kevertek az italába
A nemi erőszak számos alkalommal szórakozóhelyeken vagy házibulikban történik. Azonban mindenhonnan nem lehet eltiltani a fiatalokat, életük természetes velejárója, hogy eljárnak társaságba, bulikba.
– A megelőzésre kell odafigyelni. Nem szabad a poharat ott hagyni az asztalon, mert bármit beletehetnek. A mostani két eset közül az egyik pont ilyen volt: a lánynak drogot kevertek az italába, és bódult állapotában esélye sem volt, hogy védekezzen. Nem is gondolnánk, hogy milyen sok nemi erőszak történik, az adatok szerint pedig százból csak hét esetre derül fény. Azok az esetek, amelyekről én tudok, többségében úgy történtek, hogy a lány és a fiú elkülönült a társaságtól, félrevonult beszélgetni. Ezért is fontos, hogy figyeljenek egymásra a fiatalok. A lányok beszéljék meg a barátnőikkel, hogy ha húsz percig nem jelentkeznek, nem találkoznak, akkor kezdjék el keresni egymást. Készítsenek fotót a mobiljaikkal, így mindig maradhat nyoma, hogy kivel töltötték az időt.

Nem a miniszoknya csábít
A nemi erőszakról sokan azt gondolják, hogy a sötét utcán elkapják az áldozatot, bevonszolják egy kapualjba és megerőszakolják, pedig az elkövető a legtöbb esetben nem idegen, hanem ismerős. Horváth Éva pszichológus szerint téves elképzelés az is, hogy az áldozatok csinos, miniszoknyát viselő, esetleg kihívóan viselkedő lányok. Az erőszak áldozatai legtöbbször kiszolgáltatott, gyenge nők, idősek vagy éppen védekezni képtelen gyerekek. Az elkövetők között végzett felmérés azt is igazolja, hogy azokat támadják meg, akikről azt feltételezik, hogy nem fognak védekezni. A férfiak többsége ugyanis nem szexuális indíttatásból követ el nemi erőszakot, hanem a hatalmát próbálja kifejezni ilyen módon – erősíti meg a pszichológus, aki évek óta foglalkozik a nők elleni erőszakkal.

Ha igazán szeretsz, megteszed
– Számos férfi nem kezeli egyenlően a nőket még a 21. században sem, nem egyenrangú párkapcsolatban gondolkodnak. Sokak számára természetes, hogy a nő köteles szexuálisan kiszolgálni a férfit, és bármikor rendelkezésre állni. Ezek az esetek a tartós párkapcsolatban élőkre is vonatkoznak.
– Tudatosítani kell, hogy mindenki meghatározhatja, mit szeretne egy kapcsolatban és mit nem. Gyakran érzelmi zsarolással próbálják meg rávenni a nőket olyan szexuális cselekedetekre, amelyeket azok nem szeretnének megtenni. „Ha igazán szeretsz, megteszed; ha nem csinálod, elhagylak". Az ilyen és ehhez hasonló mondatok nem hatnak azokra a nőkre, akik kellő önértékeléssel, önbizalommal, magabiztossággal rendelkeznek és azt tudják felelni, hogy „ezt nem teheted meg velem". Egy párkapcsolatban a féltékenység is korai figyelmeztető jel arra, hogy az egyik fél birtokolni, kontrollálni akarja a másikat.

Kellette magát?
„Bizonyára kellette magát, azért támadták meg" – ez a mondat nem egyszer elhangzik a vizsgálatot végző hatóság részéről. A pszichológusnő szerint ez rendkívül káros, hiszen semmilyen más bűncselekmény esetén nem szokás az áldozat szerepét firtatni. Egy rablás esetén senkinek nem jut eszébe azt mondani, hogy az áldozat biztosan kellette a táska mélyén a pénztárcáját, vagy a bank a széf mélyén a készpénzt.
– Az erőszakos bűncselekmények áldozatai egyébként is hibáztatják magukat, de a társadalom megnyugtatja az áldozatot, hogy nem ő a hibás. Kivéve a szexuális erőszaknál, mert ilyenkor könnyen jönnek az ítéletek: biztosan rövid szoknya volt rajtad, vagy kicsapongó a szexuális életed, holott ennek a világon semmi köze a történethez.

Koronatanú
Magyarországon kifejezetten alacsony a feljelentések száma a szexuális bűncselekmények esetében. Szinte csak azok mernek a rendőrséghez fordulni, akiknek bombabiztos bizonyítékuk van hangfelvétel, fotó vagy tanú formájában – mondja a szakember. Akiknek csupán egy „sztorijuk" van, azok hallgatnak.
– Gondoljanak csak az ismertté vált Zsanett-ügyre, vagy Damu Roland esetére. Az áldozatokat itt újra és újra meghallgatják, esetleg meghurcolják, megalázó kérdésekre kell folyamatosan válaszolgatniuk. A nőknek sokszor nagyon nehéz elmondaniuk, ami velük történt, és ez teljesen érthető. Próbálja meg bárki akár a legszebb szexuális élményét elmesélni a barátjának, és hamar rájön, hogy nem megy. Most gondolják el ezt egy nemi erőszak esetében: szörnyű élményekről kell beszámolni ismeretleneknek, rendőröknek, bíráknak, vizsgálótiszteknek idegen közegben. Meggyőződésem, hogy az áldozatokat sokkal jobban kellene védeni, hogy bízzanak a hatóságokban és merjenek feljelentést tenni.

Ne hibáztasd!
A pszichológusnő arra hívja fel a figyelmet, hogy az erőszak áldozatait támogassák a barátok, családtagok. Fontos, hogy ne hibáztassák őket és higgyenek nekik. Ha ez nem történik meg az első perctől kezdve, akkor nem fog bízni bennük az áldozat. Érdemes olyan szervezeteket is keresni, akik áldozatsegítéssel foglalkoznak.
– Ezeken a helyeken pontosan el tudják mondani, hogy mire kell számítani a rendőrségen, bíróságon, az orvosszakértőnél. Az áldozatok gyakran sokkos állapotban vannak, ezért akik segítik őket, nem árt, ha tudják, a rendőrség mellett érdemes elmenni orvosszakértőhöz. Ezelőtt az áldozatok ne fürödjenek meg, ne váltsanak ruhát, mert minden nyom fontos lehet. A feljelentés megtételéről az áldozat maga döntsön és ne más helyette. Bárhogyan határoz is, támogassuk saját döntésében, még akkor is, ha másként látjuk a helyzetet. Elfelejteni nem lehet az erőszakot, azonban túl lehet jutni rajta, ez azonban általában nem kevés idő és munka – véli a pszichológus.
A felejtsd el és lépj tovább kezdetű „bölcsességek" azonban biztos, hogy nem segítenek.

Az eredeti cikk képekkel:

http://www.parokia.hu/hir/mutat/3956/

A cikkben szereplő plakát illusztráció, a református egyház és a rendőrség közös tárlatához, a Kontraszt kiállításhoz kapcsolódik. 

(Az önvédelmi tanfolyamról és a támadások elleni védekezés lehetőségeiről novemberben olvashatnak majd a Parókia portálon

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben