Orgona határok nélkül – Wagner Szilárddal beszélgettünk a rendezvény apropóján

– Honnan jött a rendezvény ötlete?

– Úgy gondoltuk, hogy az osztrák-magyar határ közelében ki kellene használni a lehetőséget arra, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a határ két oldalán élőket, és megismerjük egymás értékeit. Ezt természetesen sok területen meg lehet tenni, mi az egyházzenét választottuk közvetítő eszköznek, és egymás evangélikus templomait helyszínnek.

– Kik voltak ebben a résztvevők, fellépők, előadók?

– A szervezés úgy alakult, hogy a négy, a koncertsorozatban érintett gyülekezetben szolgálók fogtak össze az előkészítés során: Joachim Grössing mörbisch-i lelkész, Mareen Osterloh, Burgenland evangélikus tartományi kántora, Róth Márton soproni egyházzenész és jómagam. Ehhez jöttek fellépőként, szólistaként a többiek Ausztriából, Magyarországról és Németországból.

– A négy koncert felépítéséről mondanál valamit?

– A négy koncert két ausztriai (Rust, Mörbisch) és két magyarországi (Harka, Sopron) templomban hangzott el. Arra törekedtünk, hogy az orgona és az orgonista mellett megszólaljanak más hangszerek is, vagy éppen az orgona kerüljön valamiféle ritka szerepbe a koncert során. Ennek megfelelően az első koncerten a Brass Brothers rézfúvós kvintett működött közre, a másodikon négykezes orgonaművek is elhangzottak, a harmadikon az orgona kísérőhangszerként is részt vett kamarazenei alkotások előadásában, a negyediken pedig egy némafilm zenei illusztrációját szolgáltatta.

– Hogyan választottátok ki a darabokat?

– A sorozatban négy egymástól jelentősen különböző hangszer szólalt meg. Volt közöttük két történeti hangszer (Rust, Harka), egy modern, barokk stílusjegyek alapján épült orgona (Mörbisch), és egyházunk legnagyobb, alapvetően a romantika szellemében épült hangszere, a soproni templomunk orgonája. A darabokat a hangszerekhez igazodva választottuk, hogy azok minél autentikusabban szólalhassanak meg. Nagy öröm volt, hogy minden hangszer mintaszerű restauráláson, illetve felújításon eshetett át az elmúlt évek valamelyikében, így azok maradéktalanul alkalmasak voltak a koncertek megrendezésére.

– Milyen volt a koncertek fogadtatása?

– Örömmel mondhatom el, hogy – a széles körben folytatott reklámtevékenységnek köszönhetően is – nagy volt az érdeklődés a koncertek iránt. Tudjuk, hogy a komolyzenét ma a keveseket vonzó kategóriába szoktuk sorolni, mégis nagy számú érdeklődő volt jelen az alkalmakon. Voltak, akik sorozatként hallgatták végig az egy héten át tartó koncerteket.

– Az orgonán kívül volt Chaplin filmre is improvizáció, egy német előadó jött erre a koncertre. Miért éppen Chaplin film?

– Igen, a sorozat egyik nagy különlegessége valóban a némafilm-improvizáció volt, amelyre heidelbergi improvizáció tanáromat, dr. Gerhard Luchterhandt professzort sikerült megnyerni. Külföldön gyakrabban rendeznek ilyen koncerteket, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy Chaplin filmjei különösen alkalmasak arra, hogy új zenei illusztrációt kapjanak, akár élő koncert keretében is. Záró koncertünk így különleges élményt jelenthetett minden résztvevőnek.

– Jövőre tervezitek a folytatást?

– Az érdeklődés alapján azt mondanám, hogy mindenképpen meg fogjuk próbálni, hogy hagyományt teremtsünk ebből a sorozatból. Mindannyian tudjuk persze, hogy ez nem utolsó sorban pénzkérdés is. E téren idén sokat köszönhettünk az ausztriai evangélikus egyháznak. Az ő anyagi támogatásuk nélkül nem jöhetett volna létre a koncertsorozat. Ugyanis egyházunk zenei bizottsága – pályázati keretéből – sajnos nem találta támogatásra méltónak a kezdeményezést, a szomszédos testvéregyházunkkal való egyházzenei téren megvalósuló együttműködésnek ezt a lehetőségét – így nehéz egyenrangú partnerként fellépni ausztriai testvéreinkkel. E megdöbbentően szomorú tény persze nem veszi el a kedvünket, és igyekszünk a zenei bizonyságtétel e formáját megtartani és továbbvinni, hiszen az érdeklődés és az egyes alkalmak lelki hozadéka mindenképpen igazolták az ötlet létjogosultságát.