Nagyobb hangsúly a modern technikai eszközök használatára és az önkéntesek segítésére – Interjú Kondor Péterrel, a Kelet-békési Egyházmegye esperesével

Létrehozás: 2012. június 29., 10:56 Legutolsó módosítás: 2012. június 29., 16:02

Békéscsaba – 2012. június 24-én Békéscsabán iktatta be hivatalába a Kelet-békési Egyházmegye elnökségét Gáncs Péter püspök. Ennek kapcsán Kondor Péter esperessel beszélgettünk. Forrás: del.lutheran.hu. Szöveg és fotó: Boda Zsuzsa

– Immár harmadszor szavaztak bizalmat önnek az egyházmegye gyülekezetei. Milyen érzéssel tölti ez el esperes urat?

– Igazán megtisztelő a kollégák és a gyülekezetek bizalma. Nem gondolom azonban, hogy ez csak nekem szól. Fontos szerepe van ebben a reményeim szerint továbbra is összetartó lelkészi munkaközösségnek és az egyházmegye életét szívesen segítő tisztségviselőknek.

 – Kérem, értékelje röviden az elmúlt ciklust! Gondolok itt az örömökre és arra, amit esetleg másként csinálna.

– Mindig örömöt jelentett együtt gondolkodni egy-egy gyülekezetünk terveiről, és még nagyobb öröm volt látni azok megvalósulását. De legjobban annak örülök, ha nemcsak épületfelújítási tervekről beszélhetünk, hanem olyan programokról is, amelyek egyre többek megszólítását teszik lehetővé. Ez alatt nem tömegeknek szóló rendezvényeket kell érteni, hanem inkább rétegalkalmakat. Megtalálni a találkozás lehetőségét egymással, és közben egyre inkább Istenre emelni a tekintetünket. Jó látni a sok önkéntes munkatársat közösségeinkben, és az intézményeinkkel való kapcsolatok erősödését.

De nem mehetek el a nehézségek mellett sem. A megyéből fiatalok és középkorúak tömegei költöznek el, amit a kisebb településeken élő gyülekezeteink még fokozottabban éreznek drámaian fogyatkozó létszámukban. Fontosnak tartom erősíteni az ilyen körülmények között is a Krisztusról szóló örömhírrel szolgáló lelkészeinket.

Mit tennék másként? Nagyobb hangsúlyt fektetnék a modern hírközlési eszközök használatára szolgálatunkban, valamint az önkéntes munkatársak további segítésére.

– Melyek az elkövetkezendő hat évre szóló elképzelések, tervek?

– Mindig tartottam az ilyen kérdésektől. A mai világban sokféle tervről beszélnek emberek, amelyeket később mégsem lesz hatalmukban megvalósítani. Sokkal fontosabbnak tartom az Isten előtti nyitott szemet, fület és szívet, amely meglátja, meghallja és megérti az ő tervét és az általa adott lehetőségeket. Nem szeretnék tehát én tervezni, de azért imádkozom, hogy Isten terveit megérthessem, és amíg engedi, azok megvalósulásában eszköze lehessek.

– Az ön egyházmegyéjében is gyarapodnak az evangélikus oktatási intézmények, ha hozzávesszük a nyugat-békési régiót is, akkor még inkább elmondhatjuk, a Déli Egyházkerület oktatási rendszerének jelentős része található itt. Mekkora jelentőséget tulajdonít ennek a ténynek?

– Eddig is azt tapasztaltuk, hogy óriási lehetőséget kaptunk a nevelésre, a fiatalok és rajtuk keresztül családjaik megszólítására. Ez év szeptemberétől Szarvason és Mezőberényben is átveszünk egy-egy gimnáziumot, valamint általános iskola első osztályába is beiskolázhattunk 51 gyermeket az eddig négy- és nyolcosztályos gimnáziumként, kollégiumként, művészeti szakközépiskolaként, valamint alapfokú művészetoktatási intézményként működő békéscsabai iskolánkban. Egy olyan megyében, ahol a magyarországi evangélikusság jelentős hányada él, nem tartom túlzónak intézményeink számát. Feladatunkat és felelősségünket is komolyan vesszük, hiszen számolva a megyében is csökkenő gyermeklétszámmal, egy évtized távlatában Békés megye gimnáziumi képzését tekintve meghatározó szerepre számítunk. De nemcsak a Nyugat- és Kelet-békési Egyházmegyében működő négy gimnázium, hanem négy óvodánk és három általános iskolánk is ugyanolyan fontos szerepet tölt be az egyházi élettől eltávolodott, de evangélikus hátterű családok megszólításában.

Természetesen az oktatási intézmények mellett hálásak vagyunk a diakóniai intézmények egyre bővülő alapszolgáltatásaiért is, amelyekkel a rászoruló idős testvéreket és családjaikat segíthetjük.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben