„2017-et globálisan, ökumenikusan és a megbékélés, bűnbánat jegyében szeretnénk megünnepelni” – Interjú Munib A. Younannal

– 2010 nyarán iktatták be a Lutheránus Világszövetség elnöki hivatalába. Hogyan látja az elmúlt időszakot?

– A lutheránusok bizalma nagyon jólesett. Hiszem, hogy Krisztus ügyét szolgálhatom ebben a pozícióban is, ő hívott el engem erre a szolgálatra. Az LVSZ azonban nem egy ember show-ja, hanem egy közösség együttműködése. Döntéseink egy egész közösséget határoznak meg, egy egész közösségért vannak. Ezért van mellettem egy főtitkár, hét alelnök és különböző bizottságok. Közös akaratot szeretnénk képviselni Krisztus tanúiként. Ezen munkálkodom.

– Mielőtt megválasztották volna, a Jordániai és Szentföldi Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke volt, s ezt a feladatát ma is végzi. Hogyan tudja a két dolgot összeegyeztetni?

– Számomra az LVSZ-tisztség és a püspöki tisztség is Istentől való elhívás. Csak időbeosztás kérdése, hogyan tudom egyeztetni a feladataimat, de nem panaszkodom, ez elég jól megy.

– Úgy tudom, Finnországban végezte a teológiát…

– Így van, magiszteri fokozatot szereztem, majd egyházamban lelkészi szolgálatot végeztem számos gyülekezetben. Ilyen szempontból nem változott az életem azóta, amióta püspök lettem, hiszen a pásztorok pásztoraként végzem szolgálatomat.
Az ökumenikus mozgalomban és a vallásközi párbeszédben számos szerepet vállaltam, a közel-keleti párbeszédben is részt veszek. Hiszek a békés megbékélésben, amelynek nemcsak a kereszténységen belül, de azon kívül is létre kellene jönnie a világban.

– Melyek azok a problémák a világban, amelyek ellen a Lutheránus Világszövetség felléphet?

– Fájó pont számomra, hogy amíg nekünk van ennivaló a tányérunkon, addig a világ más pontjain az emberek éheznek. A tulajdon egyenlőtlen elosztása ellen tenni kellene a világban.
Az is rossz, hogy annyi igazságtalanságot tapasztalok. Társadalmi, gazdasági téren egyaránt. Ázsiában, Afrikában az emberek jogait lábbal tiporják.
A legjobban fájó pont azonban az is, hogy a keresztény egyházak üldözést szenvednek el Iránban, Egyiptomban, Pakisztánban, és még sorolhatnánk. Élő bizonyságot kell tennünk ezek mellett a szenvedők mellett, és dialógust kell folytatnunk azért, hogy az ő helyzetük javuljon. Az emberi jogokért és a szólásszabadság érdekében tenni kell.

– Beköszönő elnöki beszédének szavait idézve: a világnak egy pohár csokoládéra lenne szüksége?

– Ezt a mondatot azért mondtam, mert palesztin menekült voltam. Az LVSZ menekülttáborában nem volt sült hal a tányéron, de kaptunk egy pohár csokoládét, és megtanítottak arra, hogyan fogjunk halat, támogattak, hogyan álljunk talpra. A gyengéket, a menekülteket nekünk is segítenünk kell, ahogyan Isten is a gyengék és menekültek mellé állt.

– Az Európai Parlament nagy többséggel fogadta el az izraeli–palesztin tárgyalások folytatását és a közel-keleti békefolyamattal kapcsolatos állásfoglalását. A képviselők szerint az Európai Uniónak támogatnia kell a palesztin elnök kérvényét, amelyben a palesztin államiság elismerését kérte az ENSZ-től. A tárgyalások azonban még folynak. Mi az Ön véleménye a kérdésről?

– Mindenképpen megoldást kell találni a közel-keleti kérdésre, hiszen Palesztina és Izrael nem élhet egymástól elszeparálva, együtt kell gondolkodnunk. Egy modern világban nem intézkedhetnek állandóan katonák a béke fenntartásáról, épp ezért demilitarizált palesztin államot szeretnénk. Gondolnunk kell gyermekeink jövőjére is. Sokat tanulhatunk az Európai Uniótól is ebben a kérdésben, hiszen egyfajta politikai és gazdasági uniónak is létre kellene jönnie.
A Szentföldnek és Palesztinának nincsen olaja, csak szent helyei vannak, és ezeknek a szent helyeknek a tisztelete arra szólít fel bennünket, hogy meg kell találnunk a megegyezést mindkét nemzet számára. Jeruzsálemet nem lehet kettéosztani, csak megosztani egymással, a különböző nemzetek és felekezetek között.
Számomra mint egyházi vezető számára rendkívül fontos, hogy az emberek szabadon eljuthassanak a szent helyeikhez. Nem szabad megváltoztatnunk ezeknek a helyeknek a régebbi állapotát. Ha pedig eljutunk erre a pontra, akkor még mielőtt a szuverenitásról beszélnénk, rengeteg megoldás jöhet elő. Együttműködöm egy olyan tanáccsal, amelyben az askenázi zsidó képviselőktől kezdve a muszlimokig és a keresztényekig (ortodox, katolikus, lutheránus, örmény stb.) minden vallási vezető benne van. Mi is tárgyaltunk Jeruzsálem helyzetéről. Három pontot határoztunk meg, amelyek a dialógus szempontjából rendkívül fontosak:
Miért kedves, drága számunkra, mindannyiunk számára Jeruzsálem városa?
Mit kell elfogadnunk Jeruzsálemmel kapcsolatban?
Mit nem fogadhatunk el Jeruzsálemmel kapcsolatban?
Ha ezekre válaszolunk, szintén megoldást kaphatunk. Számomra rendkívül fontos a kérdésben, hogy a békére való hajlandóságot segítsük elő, a béke mentalitását erősítsük. Ha elmozdulunk a háborús hozzáállás irányából, elfogadjuk a másikat, tiszteljük a másik jogait, akkor a megoldás felé mozdulunk el.

– Az amerikai vétó miatt a biztonsági tanácsban nem fogadták el Palesztina teljes jogú tagságát. Ön szerint ez mikor változhat meg?

– Ez a történet negatív oldala, de van ennek pozitív kicsengése is. A világ 130 országa hisz abban, hogy van megoldás. Tehát nekünk ezt kell látnunk. Az USA nagyon erőteljesen lépett fel ebben az ügyben, megérthetjük a félelmeket is, de ha nem valósul meg a kétállamos megoldás, akkor mi a megoldás? Egy állam? Ez nem jó Izraelnek sem, és amíg a palesztin nép hisz az erőszakmentes, békés megoldásban, hogy tárgyalni kell az ügyben, addig békésen is elérhetünk nagy dolgokat. 1984-ben, amikor itt jártam, senki sem gondolta, hogy Magyarország meg fog szabadulni a kommunizmus nyomásától. Mégis hamarabb megtörtént ez, mint hitték, és békésen történt.

– Mit gondol, mennyi ideig kell erről az ügyről még tárgyalni?

– A palesztin vezetőség most változásokat szeretne. Mi egyházként hiszünk abban, hogy az erőszak nem vezet megoldásra, az emberi jogok tiszteletben tartása és az igazságosság vezethet csak sikerre. A szélsőségesek mindig csak rossz irányba terelik ezt a kérdést. Azok, akik szent államokban gondolkodnak, rosszul értelmezik a világot. Izrael sem szent állam, ahogyan Isten sem mechanikai mérnök, aki szent államokban él és munkálkodik.
Számomra, lutheránus számára Isten sajátos módon működik a történelemben. A próféciák számunkra, lutheránusok számára és a keresztények számára Krisztusra mutatnak. Rá és az ő kereszthalálára találunk utalást. Politikai kijelentéseket keresgélni a Bibliában nem mutat jó irányba.
Másfelől ha az ember Jézus második eljövetelét várva csak a büntetésre, a bűnösök megbüntetésére, megítélésére gondol, az is téves irány. Az én Krisztusom nem ilyen. Ő a kereszt és a szeretet Krisztusa, és nem egy fenyegető, harcias valaki.
Minden vasárnap azt hirdetjük templomainkban, hogy Krisztus visszajön, hogy uralkodjon élőkön és holtakon. Amikor Jézus ezredfordulós eljöveteléről jövendöltek, nehéz volt ebben gondolkodnom. Jézus nem fog ide-oda járkálni menny és föld között. Eljön, ha itt az ideje, de nem a mi időszámításaink szerint.
Az Ószövetség gyökereit nem tagadhatjuk meg. A zsidó nép nélkül nem tudjuk értelmezni a kereszténységet sem. De Izrael kijelentéseit biblikus alapokon nem lehet támogatni. A Közel-Keleten minden embernek azonos jogokkal kell rendelkeznie.
Mi, egyházak a békén fáradozunk, az izraeliek és palesztinok között azonban sok esetben a félelem uralkodik. Ezt a félelmet és gyűlölködést kell feloldanunk. Ezért nagyon fontos az, hogy iskolákat hozzunk létre, ahol megtaníthatjuk a gyerekeknek más kisgyermek korukban azt, mit jelent békében élni, a másik embert miért kell elfogadni. Ha elfogadjuk a másik ember emberségét, akkor el fogjuk tudni fogadni gondolatait, vallását, hitét, nemzetiségét is. Csak ekkor lesz a Szentföld az igazi béke földje. Ez az én álmom, és ezen dolgozom napról napra.

– Az Ön munkássága a vallásközi párbeszéd területén is ismert. Mit gondol azokról az intézkedésekről, amelyeket az európai államok bizonyos közösségeiben hoztak az itt élő muszlimokkal szemben? Lehet korlátozni ily módon más vallások működését? Az iszlám valóban veszélyt jelenthet Európa számára?

– Az európaiak tanulhatnak az arab keresztényektől, hogyan lehet a muszlimokkal együtt élni. Mi ugyanis már több mint 1400 éve együtt élünk velük. Nem velük van a probléma, hanem a szélsőségesekkel, és ez nemcsak az iszlám sajátja, hanem vannak zsidó és keresztény szélsőségesek is. Európában újra meg kell tanítani azt, hogy nemcsak Istent kell szeretni, hanem az embertársunkat és a másik embert is. Felvetődik az a kérdés, hogy az európaiak saját pluralista társadalmukban miért nem tudják a másik vallásút elfogadni. Integrálni akarják teljes mértékig azokat, akik ide jönnek, pedig inkább a vallások közötti dialógust kellene elősegíteniük. Rugalmasnak kellene lenni ebben a kérdésben. Ha a törvényben az állampolgárok jogai azonosak, akkor el kell fogadni azt is, hogy a bevándorlók is jogokat szeretnének maguknak. Újra kell gondolni és meg kell tárgyalni a nők szerepét is és a szólásszabadságot is. Az együtt létezés és az együttélés feltételezi azt, hogy elfogadom a másik embert, bármilyen vallású is. Ez az elfogadás természetes, és nem csak egyoldalú. Ezt kell az asztalra tenni, és nem pedig lesöpörni róla.
És még egy gondolat: természetesen európaiként elvárhatjuk azt is, hogy ezeket a dolgokat a muszlim államokban is természetesnek vegyék, és hozzánk hasonlóan a szabadság jegyében gondolkodjanak erről. Az iszlám jó partner a párbeszédben, alkalmas a dialógusra, ha nem rejtjük el a problémákat. Természetesen nehéz a szélsőségesekkel kapcsolatban nyilatkozni, mert velük nehéz a párbeszéd, de általánosságban kijelenthetem, hogy az iszlám képviselőivel lehet párbeszédet folytatni.

– Mi az a közös alap, amelynek alapján ezt a párbeszédet folytathatjuk?

– Az Isten szeretete és a másik ember szeretete a zsidó, az iszlám és a keresztény vallásnak is a sajátja. Mindhárom vallás az egy igaz Istenben hisz, ráadásul ez az Isten mindenki Istene is egyben, ha hisz benne, ha nem. Őt nem lehet egy-egy vallás számára kisajátítani. De egyedül Isten szeretete nem elég a modern világban.
A jordániai herceg, aki ennek a párbeszédnek az egyik előmozdítója, írt egy könyvet: A szeretet a Koránban. Én írtam a könyv bevezetőjét. Azt írja, hogy a saria, az iszlám vezérelve, törvénye mögött az emberek szeretete áll. Lehetnek különböző teológiai vonalak, amelyek szerint eljuthatunk erre a konklúzióra, de azt, hogy a másik embert szeretnem kell, neki emberi jogai vannak, és szabadon gyakorolhatja a vallását, szabadon mondhatja el a véleményét, hogy a nőknek is azonos jogai vannak, azt senki sem kérdőjelezheti meg. Ez az az érték, amelyet én is szeretnék átadni másoknak.
A vallások vezetőinek kapcsolatot kell ápolniuk egymással, és tisztázniuk kell, hogyan élhetnek egymással. Néha ez nagyon könnyű, máskor meg maguk a vezetők is elzárkózóak. De a jövőben csak az egymás felé nyitás képzelhető el. Nagyon fontos szerepe van az oktatásnak is, hiszen nem mindegy, hogy a különböző iskolákban mit tanítunk gyermekeinknek a más vallásúakról. Épp ezért szeretnénk megvizsgálni a velünk párbeszédet folytató más vallások könyveit, hogyan beszélnek rólunk. Fontos megérteni, hogy kinek-kinek mi a fontos a másik vallásúval kapcsolatban.

– A világban és főleg Európában bizonyos elvallástalanodás figyelhető meg. Az LVSZ hogyan tud ez ellen tenni?

– Ki kell derítenünk, hogy a szekuláris világban hogyan lehetünk élő tanúk. A szekularizált világ emberei sokszor lelkük mélyén hisznek Istenben, de nem hisznek az egyházakban. Nekünk, egyházaknak azonban olyan bizonyságot kell tennünk, hogy megérezzék rajtunk Jézus Krisztus szeretetét. A mi közösségünknek is a szeretetet kell sugároznia, és ez meg fogja őket is változtatni. De ha csak negatív dolgokat látnak rajtunk, akkor nem tudunk pozitív változást előidézni.
A Lutheránus Világszövetségnek együtt kell dolgoznia szekuláris emberekkel és agnosztikusokkal is, nem csak más vallásokkal. A gazdasági válság megmutatta, hogy a világ mennyire gyenge, és össze tud omlani egyik pillanatról a másikra. A gazdasági dolgokat nem lehet erkölcstelenül csinálni. Az egyházak az erkölcs terén példát mutathatnak a világban.
A család, az együttélés, a közösség, a barátság, a másik ember elfogadása, a vallásszabadság, a másik ember jogainak tisztelete – mind-mind olyan dolgok, amelyeket szorgalmazhatunk a szekuláris világban.

– A Lutheránus Világszövetség elnökeként mit gondol a reformáció 500. évfordulójának 2017-es megünnepléséről? Vajon együtt tudjuk-e ünnepelni ezt a jubileumot más felekezetű testvérekkel?

– Először is teljesen világosan szeretném elmondani, hogy a Lutheránus Világszövetség nemcsak lutheránus, hanem ökumenikus nyitottságú is. Hiszem, hogy a Szentlélek előmozdítja az egységet. Az ökumenikus mozgalomban hálát adhatunk azért, hogy a Szentlélek már eddig is munkálkodott.
Másodszor biztos, hogy vannak olyan dolgok, amelyek akadályként jönnek elő.
Amikor a pápával találkoztunk a lutheránus delegáció tagjaiként, felhoztuk, hogy jó lenne tárgyalni arról, hogyan oldható meg az, hogy a különböző felekezetű keresztény házaspárok együtt vehessenek úrvacsorát. Ez az evangélikus egyház részéről lehetséges, de a katolikus oldalról nem. Remélem és imádkozom azért, hogy 2017-ig egyetértésre fogunk jutni ebben a kérdésben.
Harmadszor a reformáció a felszabadulásnak az ünnepe. Az LVSZ úgy látja, hogy az ünneplésnek három sarkalatos pontja lesz: az egyik, hogy globálisan kell ünnepelni. A lutheránus egyház az egész világra kiterjed. A reformáció az egész világot megváltoztatta.
A másik, hogy ökumenikusan kell ünnepelnünk. Minden, más felekezetekkel aláírt megállapodáson az Isten áldása van. Számomra a hit által való megigazulásról aláírt megállapodás óriási eredmény. De remélem, hogy még számos ilyen következik, így például az evangélikus lelkészek és egyházaink elismerése terén. Nem tudom, hány év múlva, de remélem, hogy még az én életemben eljön. 1964-ban kezdtük a megigazulásról szóló dialógust, és 1999-ben lett belőle valami. A Szentlélek használt bennünket ebben.
Harmadik pedig, hogy a megbékélés, a bűnbánat jegyében kell ünnepelnünk. Nekünk, lutheránusoknak is oda kell fordulnunk Krisztusunk felé, és bűnbocsánatot kell kérnünk mindazokért a bűnökért, amelyeket elkövettünk. A globális, ökumenikus és megbékélő aspektusnak kell dominálnia tehát az ünneplésünkkor.