Mit csinál egy programkoordinátor? – Beszélgetés Lackner Pállal

– Először is a programkoordinátori feladataidról faggatnálak…

– Programkoordinátorként a feladatom az országos nagy rendezvények összefogása lesz. Másrészről pedig a lelkésztovábbképzések, lelkészkonferenciák (nyugdíjas lelkészkonferencia, országos lelkészkonferencia, Lelkészakadémia) eddigi struktúrájának átformálása és kézben tartása lenne. Emellett a jövő évi munkaterv kidolgozásában is részt vennék. Ezt a munkatervet jó előre el tudnánk készíteni, hogy ne a hatálybalépés napján kapják kézhez a gyülekezetek vezetői.

– Mely konferenciák lesznek azok konkrétan, amelyeket te szervezel majd?

– Ez még egyeztetés kérdése. Az intézmények, a diakónia és az oktatás saját konferenciáiba nem folynék bele. Az lenne a lényeg, hogy a meglévő ötleteket és energiákat összegezzük, és kerüljük a diverzitásokat. Például egy országos lelkészkonferencia, a teológián a tudomány napja és egy-egy LMK-téma ne gyengítse egymást.
A lelkészi munkát és gyülekezeti életet befolyásolja az egyházi év; van a tanév, ami megint egy fix rend; van a naptári év, ami januártól indul. Olyan tantervet kell készíteni, amely flexibilis a különböző évek szempontjából, ráadásul a különböző helyzetekre, például városi és falusi gyülekezetre is alkalmazható. Sokrekeszes fiókot szeretnénk tehát.
A 2012–2013-as munkaév már nagyjából megvan, de 2013-tól szeretnék egy ilyen átlátható és tematikus rendszert kidolgozni.

– Ez jó nagy falatnak tűnik. Ki fog neked ebben segíteni?

– Felkértem számos embert, akikkel egy bizottságot fogunk létrehozni, és akik az én munkatársaim lennének. Tőlük egy váz, egyfajta koncepció véglegesítését várom. El kell döntenünk, mi az, amit magunk számára témaként választani szeretnénk, és amit egy nagyobb tematikába beilleszthetőnek vélünk. Vannak ugyanis olyan dolgok, amelyek nem hangolhatók bele egy ilyen munkába. Például az ökumenikus imahét, az LVSZ, az EVT projektjei ilyenek.

– Hogyan motiválnád a lelkészeket abban, hogy részt vegyenek az egyes programokban?

– Nem titkolt szándék, hogy szeretnénk bevezettetni a lelkészi továbbképzéseknél a kötelező pontszerzést. Nem várjuk azt, hogy a lelkészi munkaközösségek (LMK) megújítják egyházunkat, és igazi teológiai műhelyek lesznek, ezek a fraternitás megélésének színterei. A hangsúlyt én a Lelkészakadémiára és a konferenciákra szeretném áthelyezni. A Lelkészakadémia igazgatótanácsának vagy kuratóriumának legyen a felelőssége, hogy olyan témákat hirdessen meg, amelyekre van érdeklődés.
Ki kell dolgozni, hogy egy LMK-n való részvétel vagy egy lelkészakadémiai munka mennyi kreditet ér. Ha valaki nem éri el a megfelelő pontot, akkor a hatályos törvényeink szerint elveszítené a parókus lelkészi jogállását. Ez a rendszer más világi állásoknál nem ismeretlen: az orvos nem írhat fel receptet, ha nem szerez elég kreditet.
Emellett egyfajta újrastrukturált munkamegosztást is szükségesnek tartanék. Nagyon sokszor a gyülekezeteket ellátó lelkészek egymáson át utazva látják el az egyházközségeket. Át kellene tekinteni földrajzilag, népességileg a térképeket, és pár ponton pontosítani kellene a munkákat. Ilyen szempontból a kerületi határok sem lettek bölcsen meghúzva.
Ráadásul a jövő azt mutatja, hogy lesznek bizonyos területek, ahol teljesen elhalnak gyülekezeteink. De fontos egy-egy bástya hátrahagyása. Ahol azonban nem életképesek a gyülekezetek, azokat a helyeket központilag kell támogatni, vagy dönteni a felszámolásukról.
Azt is fontos lenne rögzíteni, hogy a központból támogatott lelkészeknek milyen olyan plusz feladatot adunk, amelyet a szolgálatuk végzéséhez szervesen hozzátartozónak kell ítélniük (kórházi, gimnáziumi szolgálat, fesztiválokon való lelkigondozás stb.).

– A püspöki tanács megbízásából a perikópareform kidolgozását is te fogod végrehajtani. Az új Liturgikus könyvvel ez ugyanis nem került megújításra, pedig szükség lenne rá.

– Egy bizottság állt fel, amelynek én vagyok a vezetője. A bizottság 30-80 éves korú tagokból áll, kegyességben is széles skálán mozgunk. Van közöttük ó- és újszövetséges, dogmatikus, liturgus, homiléta.
Munkánk végeredménye távlati cél. 2017-ben szeretnénk megjelentetni az új perikópát. Ez egységesen kerülne bevezetésre.
Másfél év alatt végigvesszük a perikópát, megtárgyaljuk és javítjuk a hibákat, majd kiküldjük a lelkészi munkaközösségeknek. Ha valami valakinek nem tetszik, akkor konkrét javaslatot várunk arra, hogy mely igét kellene azon a vasárnapon mondani. Számítok arra, hogy a lelkészi munkaközösségek konstruktívan fogják ezt a munkát segíteni.

– A Magyar Evangélikus Konferencia (Maek) főtitkári tisztségét is megkaptad. Hogyan látod: meg tud újulni ez a szervezet? Milyen jövő áll a Maek előtt? Különösen abból az aspektusból is kérdezem, hogy bár évekkel később alakult meg a Magyar Református Egyház, mégis nagyobb sajtónyilvánosságot kapott, mint a mi szervezetünk. Esetleg a Maek tervez-e egy egyháztestté fonódást a külföldi evangélikusokkal?

– Azt gondolom, hogy hiába is oldanánk fel a határokat az egyházak között, mégis nagyon nehéz lenne egy olyan egyháztestet létrehozni, amely mindegyik egyház szempontjából előnyös lenne, hiszen rengeteg feltételnek kellene eleget tenni, vagy pedig egy közös egyházi egyezmény már nagyon a minimumra lenne redukálva, aminek nem sok értelme lenne.
Látni kell azonban azt a történelmi tényt is, hogy míg a Magyar Református Egyház egységes nyelvet mondhat magáénak, ez evangélikus egyházunk esetében nem így van, hiszen a magyarok mellett németek és szlovákok is vannak egyháztagjaink között.
Azt a törvényt természetesen elfogadhatjuk, hogy elfogadjuk egymás lelkészi képesítését (esetleg különbözeti vizsga letételével), használjuk egymás agendáját, énekeskönyvét. Ez pedig spirituális közösséget jelent.
A Maek ilyen szempontból egyfajta koordináló szervezet, így ebbe betagozódhat bárki, aki szeretne szerepet vállalni ebben a munkában.

– 2011 decemberében szereltél le, addig tábori püspök voltál. Az eltelt hét évre hogyan emlékszel vissza? Bár tudom, hogy konkrét információkat nem oszthatsz meg velünk, mert az államtitok, én szolgálatodnak inkább a lelkészi oldaláról kérdeznélek.

– Ez alatt az időszak alatt rengeteget utaztam, és feladatomnak tartottam azt, hogy mindenüvé elmenjek, ahol magyar katona szolgál. Így jártam Boszniában hatszor, Koszovóban tíznél többször, Cipruson ötször, kétszer a Sínai-félszigeten. Aztán kétszer látogatóban Afganisztánban, és egyszer hat hónapig, egy hosszabb misszió keretében.

– Ezek közül melyik szolgálati helyen ért a legmélyebb benyomás?

– Afganisztánban hét embert veszítettünk el. Mentem volna egyik táborból a másikba, és szóltak, nem lehet, mert robbantottak. Repeszálló mellényben éltük a mindennapokat. 87 órát töltöttem levegőben ebben a hat hónapos misszióban. Sokat jártam a katonák között. Végigjártam a tábori lelkészeket, vizitáltam náluk. Elég sok koporsó mellett álltam, magyar és német, svéd, finn katonák mellett is.

– Ilyenkor hogy zajlik egy istentisztelet?

– Kórháztól a reptérig sorfalat állnak, és a saját lelkésze anyanyelven elbúcsúztatja, amikor felteszik a repülőre. De kemény volt az itthoniakkal való kapcsolattartás is, hiszen nem mindig van internetes elérhetőség. Telefonon pedig nehéz tárgyalni, többen is lehetünk a vonalban…

– Családod hogyan viselte a hiányodat?

– A nagyobbak már természetesen vették, a legkisebb pedig rájött arra, az édesanyja egymaga úgysem fogja tudni teljesíteni minden óhaját.
A normál lelkészi szolgálathoz képest a tábori lelkészi szolgálatnak egyébként egészen más hangsúlyai vannak. Egyértelmű hierarchikus viszonyok vannak, és ha az elöljáró parancsot ad, azt követni kell. Azt jelenti, hogy ő gondoskodik a felszerelésről, a kiképzésről, hogy a lehető legnagyobb hatásfokkal, testi és mentális kár nélkül véghez lehessen vinni azt, amit ő kér.
Lehetőség van kiscsoportos lelkigondozásra, amelynek más súlypontjai vannak, mint egy gyülekezeti tag esetében. Más szociológiai hátterű a populáció is: 18-35 éves az emberek nagy része, általában egészségesebbek, mint a civil lakosság, férfidominancia van. Tudomásul kell venni, hogy az anyanyelv felülírja a vallásosságot. Egy magyar katolikus katona inkább elmegy egy magyar evangélikus istentiszteletre, mint egy horvát misére. És ez az evangélikusokra is igaz: nem fognak német istentiszteletre menni, ha épp magyarul van katolikus mise.

– Mennyire jellemző a vallásosság a katonák között?

– Ha lőnek a fejed felett, ez nem lehet kérdés…

– Ez predestinál?

– És egyfajta összetartást is ad. Az istentiszteleteken való részvétel természetesen nem kötelező, de megfigyelhető az, hogy ha valami tragikus esemény történik, akkor többen jönnek el. Gyertyát gyújtanak és imádkoznak. Nagyobb ünnepeken, így karácsonykor sokkal többen jönnek el, mint egy átlagos istentiszteleten.
Nagy hatása van annak is, ha az elöljáró ott van az istentiszteleten. Akkor nincsen apelláta, akkor kötelezőnek érzik az alacsonyabb rendfokozatúak, hogy maguk is ott legyenek.
Kereszteltem katonákat, és ilyen esetben is szoktunk keresztapát felkérni, aki a keresztség tanújaként van jelen. Ilyenkor szoktak a társaik közül is választani, de inkább jellemző az, hogy egy magasabb rangú elöljárót választanak. Érdekes, hogy ilyenkor a felelősségérzet is megnő az emberek között.