Megújító találkozások
Az „Új találkozás” elnevezésű istentisztelet három fővárosi, észak-kelet budapesti gyülekezet, Rákospalota, Újpest és a harmadikként bekapcsolódott Pestújhely immár harmadik évébe lépett vállalkozása. A három fiatal lelkész: Bátovszky Gábor, Solymár Péter és Szabó András havonta egyszer „vetésforgó” azaz vándorló rendszerrel ad otthont templomában, az egyes elemeiben ifjúsági, de összességében minden korosztálynak, minden keresőnek, minden, a kereszténységét új módon elmélyíteni vágyó hívőnek meghirdetett találkozásnak. Az egyik szervezővel és házigazdával, Bátovszky Gáborral beszélgettünk azzal a nem titkolt szándékkal, hogy lapunk olvasóit a soron következő új találkozásra: a június 1-jei, pünkösd hétfői alkalomra hívogassuk... Kőháti Dóra interjúja. Megjelent: Evangélikus Élet 74. évfolyam, 22. szám, 2009. május 31., Pünkösd ünnepe.
– Az istentisztelet alapötlete az volt, hogy mindazoknak, akik a megszokott istentiszteleti formáknál, tradícióknál nagyobb elevenséget várnak, nyújtsunk egy új típusú találkozási formát. A kezdeményezés csak egyes elemeiben rokonítható a Tamás misével. Míg a Tamás misének állandó liturgiája van, nálunk a liturgiai elemeket az határozza meg, hogy mit tudunk a tartalom megértéséhez szolgálatba állítani. Az adott téma szabja meg tehát a liturgia felépítését. Elsősorban fiatalok járnak az alkalmakra, de három év után kialakult egy stabil, idősebb réteg is, akik hűségesen látogatják az istentiszteleteket. Hiszen a keresés, a lelki nyitottság, az új formák iránti kíváncsiság nem korfüggő.
– Mégis mitől új, miben más ez az istentisztelet, mint a többi?
– Szinte mindenben, a lényeget leszámítva.... Az istentisztelet középpontjában, a liturgia szívében itt is az igehirdetés áll. A zene az Új ének füzetekből való. Képi, színjátszásra épülő, irodalmi és művészeti eszközökkel próbáljuk az aktuális témát, az ige üzenetét közel hozni, a hívek aktív bevonásával. Teológusok is bekapcsolódnak a munkába, a zenei szolgálatba elsősorban. Azáltal, hogy minden hónapban vándorolunk, a gyülekezetek is találkoznak, megismerik egymást, testvéri kapcsolatok szövődnek. Három éve már, hogy az evangélikus egyház sokszínűségébe ez az istentiszteleti forma is beletartozik. Fontosságát többek között úgy fogalmazhatom meg, hogy sokaknak ez adhatja azt a kis lépést, amely az Istenre találáshoz vezet. Átlagosan 50-70 között van a látogatottság, a lelkész tudatosan többeket von be már az előkészületekbe, így most már egy kis stabil mag készíti elő: felnőtt fiatalok, ifjú házasok. Az istentisztelet menete is arra törekszik, hogy minél több szolgálattevő legyen. Az egyes ún. „imádság-állomások” igyekeznek megszólítani a gyülekezet tagjait, akár az ökumené, akár a házasság legyen a téma. Szeretünk érintetteknek is szót adni, hogy valóban ez egy közös találkozás legyen, s ne „csak” a lelkészek szolgáljanak.
– Pünkösdre az év legaktuálisabb emlékévfordulójához kapcsolódva választottatok témát...
– A Sztehlo-év kapcsán úgy éreztük, hogy az új találkozás is részévé kell, hogy váljon a megemlékezéseknek. Így most, június 1-jén Sztehlo Gábort és szolgálatát fogjuk körüljárni. Az istentisztelet első részében a kor történetisége, kronológiája, Sztehlo Gábor életútja lesz a fókuszban, majd egy térkép segítségével bejárjuk az Örömvárost, Gaudiopolist. Megjelennek a korszak főbb eseményei, a fenyegetettség például II. világháborús videós bejátszásokon, de ennél is fontosabb, hogy megszólalnak autentikus, élő tanúk, akik részesei voltak. Mi volt Sztehlo Gábor válasza és cselekvése a korra? Ez az, ami számunkra üzenetet hordoz. Nem lenne azonban teljes a kép, ha nem mutatnánk rá: a cselekvés mögött ott van az emberi félelem is. Egy kis színdarabban hallunk majd erről. Mégsem erősebb a félelem, mint az Isten elhívott emberének bátorsága.!Végül a Gaudiopolis alkotmányából is felolvasunk egy részletet.
– Történelmi mozaikokat említesz – hogyan találjuk szembe magunkat mai feladatunkkal?
– Az igehirdetés után megvizsgáljuk: mai fenyegetett helyzetünkben mik jellemzők, s hogyan reagál rá a ma fiatalja, ma kereszténye, milyen ellenállást, kísértést szenved, van-e bátorsága tovább vinni az Isten ügyét? Végül a keresztény öröm átélésének élményével fog befejeződni a Sztehlo Új találkozás istentisztelet, az Örömváros, Gaudiopolis képével.
– Milyen visszajelzéseket kaptok a munkátokra?
– Szeretik a résztvevők a közvetlenségét, hogy sokfajta módon ad találkozást, nem „csak” az értelem és a szellem, hanem művészeti ágak, ötletek erősítik meg azt, amiről az igehirdetés szól. Átélhető az ige, nem csak meghallgatható. Az imádságjárás pedig azért kedvelt, mert amit a felvezető részben ill. az igehirdetésben valaki hallott, kipróbálja az adott szituációban, egy képzettársítással segítve a beleélést.
– „Eladó” a licenc?
– Természetesen! Fényképek, plakátok, ötletek megtekinthetők az istentisztelet honlapján, a http://ujtalalkozas.lutheran.hu címen. Mindenkit szeretettel várunk most, és a jövőben is!