Kósza szálakból ünnepi csokrot – Interjú Rozs-Nagy Szilviával

– Mióta dolgozol a gimnáziumban?

– 2006 szeptemberében kezdtem az iskolalelkészséget a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban. Eleinte még félállásban, mely a következő évben kinőtte magát egy egésszé. Mikor második kisfiam megszületett, kihagytam két évet, s tavaly szeptemberben kapcsolódtam vissza az iskola életébe.

– Mik a tapasztalataid iskolalelkészként?

– Az iskolalelkészség egy gyönyörű szolgálat. Mindig kiváltságként éltem meg. Gyülekezeti lelkészként ugyanis ritkán van része az embernek olyan örömökben, amelyek nekem gyakorlatilag mindennaposak.
Gondolok itt az ünnepi istentiszteletekre karácsonykor, a nagyhéten, vagy akár mennybemenetel ünnepén, vagy akár csak a hétfő reggeli áhítatokra, amikor hétről-hétre négy-ötszáz gyerek és tanár gyűlt össze a Deák téri evangélikus templomban imádkozni, igét hallgatni, úrvacsorát venni. Említhetném a csendesnapokat is, melyek megszervezésében a tanári kar minden tagja egy emberként állt mellettem és segített előadókat találni, imádságot írni, vagy játékos feladatokat levezényelni.
A diákokkal nem csupán az országos szervezésű programokban – mint például a hittanverseny – vettünk részt, hanem számos egyéb lehetőséget is kínáltunk nekik, hogy megtapasztalják kereszténységüket és erősítsék az egyházhoz tartozásukat.
A Kormos István Iskolában a Kapcsolda nevű program keretében szellemi fogyatékos gyerekekkel foglalkoztunk, részt vettünk az óráikon és tőlük is jöttek csoportok hozzánk ismerkedni.
Készültünk egy passió-előadással, melyet a Magyar Testvéri Börtöntársaság segítségével előadhattunk a fogvatartottaknak, és kis betekintést nyerhettünk az életükbe.
Különböző szeretetotthonokban jártunk betlehemessel és beszélgettünk az ott élő idősekkel. Ezek az élmények nemcsak a diákjaink életében hagytak mély nyomot, de engem is új kihívások elé állítottak, amikor válaszolnom kellett a felvetődött, nagyon komoly kérdéseikre Istenről, Isten tervéről, vagy az egyház szerepéről a társadalomban.

– Teológiát végeztél, felszentelt lelkésznő vagy, és ha jól tudom, a doktori iskolát is elvégezted…

– Miután elvégeztem a teológiát, kaptam egy ösztöndíjat, és a Genfi Egyetemen ökumenikus teológiából szereztem mester-fokozatot. Ekkortájt nagyon foglalkoztattak az ökumenikus liturgiák, és a doktori program ideje alatt e témába ástam bele magam alaposabban. Ezt követően viszont egyetemi lelkész lettem, mely kezdőként sok figyelmet, energiát igényelt tőlem. Majd megszülettek a gyermekeim, így az elmúlt években zárójelbe tettem doktori törekvéseimet.

– Hogyan jött a megkeresés a hittanreferensi tisztségre? Korábban volt egyáltalán ilyen egyházunkban?

– A kérdés jogos, hiszen 2006-ban megszűnt a Katechetikai Bizottság, s utána egy kicsit mellőzött, ha nem elfeledett területté vált a hittanoktatás. Sólyom Anikó, hittan-tantárgygondozó (és nem mellesleg gimnáziumunk német és hittanszakos tanára), lelkes és önzetlen munkájának köszönhetjük, hogy az elmúlt öt évben hittantanárként volt kihez tanácsért, vagy eligazításért fordulni. Amennyire ideje engedte, ő vitte a vállán a hivatalos ügyek intézését is. Idén áprilisban merült fel, hogy az igény mellett a feltételek is adottak az Országos Irodában egy hittanreferensi munkakör kialakítására. Ekkor keresett fel Anikó, hogy vállaljam el ezt a megbízatást.
– Mi lenne a feladatod?

– Ha egy mondatban kéne összefoglalnom, akkor az egyházunk hittanoktatási munkájának szakmai és szervezeti összefogása. Ez az első időben még azt jelenti, hogy elkészítek egy adatbázist a hittantanárokról és felmérem az egyházunkban folyó hittanoktatást, melyek alapján meg tudom majd tervezni a szakmai segítés, illetve a továbbképzések kialakításának mikéntjét. Talán hihetetlennek hangzik, de – a Gazdasági Osztály néhány kimutatásán kívül – nincs semmilyen adat, melynek alapján elindulhatnék.

– Izgalmas kezdetnek tűnik.

– Igen, de nagyon sok szépsége is van az indulásnak. Jelenleg olyan ez a munkakör, mintha elküldtek volna egy fenyőerdőbe, hogy virágokat gyűjtsek a menyasszonyi csokorhoz. Első pillantásra kicsit sötétnek tűnik az erdő, az ágak nem engedik át a fényt, és tűlevél beborítja a talajt. Azonban már pár lépés után feltűnik egy kis harangvirág, majd egy bohókás sárga szirmú, hamarosan egy tisztás is feltűnik sok-sok apró virággal, s onnéttól már könnyű dolgom van.
Amióta csak beléptem az Oktatási Osztályra, szinte minden nap találkozom olyan lelkésszel vagy pedagógussal, akinek a hittanoktatás a szívügye, és új meglátásokkal, vagy ötletekkel ajándékoz meg. Számos remek kezdeményezés található egyházunkban, melyet érdemes összefogni, és közkinccsé tenni.

– A katolikus illetve református testvérektől tudunk-e valamit tanulni hitoktatási téren?

– Mind a katolikus, mind a református egyházban dolgozó referenssel felvettem a kapcsolatot. Nekik fantasztikusan jól kidolgozott rendszerük, irányelveik vannak, és számbeli adottságaikból fakadóan is lépéselőnyben vannak. Tapasztalataikból, módszereikből sok mindenben tanulhatunk. Egyébként mindkét referens-kolléga végtelenül kedves és segítőkész volt. Gyümölcsöző együttműködésnek nézünk elébe.

– Gyümölcsök, virágok…

– Bizony, itt a nyár. Mialatt a hittanoktatásban megfáradt kollégák és diákok jól megérdemelt pihenésüket töltik, az irodában teljes sebességre kapcsolunk, hogy a szeptemberi tanévkezdet minél könnyebb és örömtelibb lehessen.