Középpontban a teremtésvédelem – Interjú Kodácsy-Simon Eszterrel a Szélrózsa-találkozóról

Létrehozás: 2010. június 18., 13:23 Legutolsó módosítás: 2010. június 18., 13:25

Budapest – A Szélrózsa munkaági vezetői közül Kodácsy-Simon Esztert, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanársegédjét, az Ararát Teremtésvédelmi munkacsoport koordinátorát kérdeztem szélrózsás múltjáról, jelenéről, elért eredményeikről és terveikről. Szöveg: Darvas Anikó / szelrozsa.blog.hu

– Egyetemi tevékenységedről mindannyian tudunk többet-kevesebbet, de mi az
az Ararát-csoport, aminek a koordinátora vagy?


–Az Ararát munkacsoportot Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma hívta életre két évvel ezelőtt. Tanárok és lelkészek a tagjai a munkacsoportnak, ahol a teremtésvédelemmel kapcsolatos kérdésekre igyekszünk felhívni a figyelmet, és olyan programokhoz próbálunk segítséget nyújtani, ahol helyet kaphat a teremtésvédelem kérdése. A Szélrózsán a sátrunkban tájékozódhatnak az érdeklődők a csoport munkájáról is.

– Ez a sátor már az előző fesztiválokon is állt. Te magad hogyan/mikor kerültél bele a Szélrózsa szervezésébe, hol találkozhattunk veled az előző években?

– A kezdetektől részt vettem segítőként majd munkaági vezetőként a Szélrózsa munkájában. Először négy éve, Szolnokon hívtuk életre a teremtésvédelemmel foglalkozó munkaágat néhány lelkes fiatallal. A sátrunkat Szélrózsa-liget néven hoztuk létre, ahol sok különféle programot szerveztünk. Előadásokat és beszélgetéseket tartottunk, megszerveztük a szelektív hulladékgyűjtést, fair trade kávézót nyitottunk, információs- és könyvtársarkot működtettünk,
környezetvédelemmel kapcsolatos játékokat szerveztünk.

Mik az idei terveitek?

– Ugyanezek a programok folytatódtak két éve Kőszegen is, és több változtatással, de nagyrészt ezeket a programokat Szarvason is felkínáljuk. Lesz továbbá egy olyan kiállítás, amely a „Tükörben a világ” címet viseli. Ezt az interaktív kiállítást a Cellux-csoport, az Öko-pack és a Zöld fiatalok csoportja közösen találta ki, mi pedig a Szélrózsa számára az ország
különböző ificsoportjait kerestük meg, akiknek a munkája során fog összeállni a
kiállítás. Emellett lesz drámajáték, előadás, beszélgetés és más programok.

– A szemlélettágító programokon kívül mit lehet tenni egy fesztivál természettudatos szervezéséért?

– Egy fesztivál – természetéből adódóan – sok embert vonz. Az eddigi Szélrózsákon 2-3000 ember is megfordult. Az utazás, a szórakozás során a résztvevők sokkal nagyobb mértékben terhelik a környezetet, mint a hétköznapok során. A közlekedés, a szemétterhelés, az energia- és vízhasználat által megjelenő környezetterhelés sokkal szembetűnőbb a vidéki „zöld” területeken.
Egy természettudatos fesztivál szervezése során az lenne a cél, hogy a látogatók számára és időtöltésére is tekintettel minél alacsonyabb szinten tartsuk a környezetterhelést. Egy ilyen szempont megvalósítása a szervezés minden lépésének az újragondolását jelenti. A szarvasi fesztiválon igyekszünk több szempontnak is eleget tenni. Például úgy tűnik, sikerül megvalósítani, hogy a fesztivál teljes ideje alatt és már az előkészítés során is kizárólag újrahasznosított papírt használjunk. Ismét lesz szelektív hulladékgyűjtés, és újra lesznek a fesztivál teljes területén elhelyezett üzenetek. Próbálunk a tömegközlekedésre buzdítani mindenkit, valamint olyan „apróságokra”, mint a takarékos vízhasználat vagy a szelektív
hulladékgyűjtők használata... Egyre több munkaág kapcsolódik be a maga módján a teremtésvédelem munkájába. Így például az idén már a KIE kávéházban lesz a fair trade kávé árusítása, de már korábban is volt a filmklubban környezetvédelemmel kapcsolatos film
vetítése.

http://szelrozsa.blog.hu

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben