Kiss Ulrich, jezsuita szerzetes: „Arról kell beszélni, ami ma és most van!”

- Pál, mint kommunikátor címmel tartott előadás evangélikus pedagógusoknak októberben. Mi volt Pál apostol titka a kommunikáció terén? Hogyan szólította ő meg az embereket?
- Pál nem volt jó szónok, ő a párbeszédek embere volt, akárhová ment, megkereste azt a hallgatóságot, amelynél befogadó készséget tapasztalt, és alkalmazkodott a környezethez.

Intenzív kapcsolatot épített ki a helyi közösségi vezetőkkel, és hosszabb időn keresztül egy bizonyos miliőben élt. Rengeteg emberrel beszélt, és úgy mutatkozott be, mint aki egy közülük. A hellenisztikus kultúra szülötte volt, az ellenfelei érveit megcáfolta. Ismerte a jelentős szerzőket, állítólag Senecával még barátok is voltak. Ismerte a zsidó kultúrát, hiszen Gamálielnél tanult. A farizeusok szektájához tartozott, komolyan vette a törvényt. Görögnek görög, szolga között szolga, tehát tökéletesen alkalmazkodott mindig a környezetéhez és annak szellemi kihívásaihoz. Ha nem lennének csak az evangéliumok, elég keveset tudnánk Jézus Krisztusról. Tudnánk azt, hogy volt egy történelmi személy, Jézus, a Krisztus, aki azonos azzal, akit a zsidók vártak, a Megváltóval. Pál tovább bővítette a róla szóló ismereteket, mégis gyakorlatilag egy mondatban elmondta a lényeget. Csak arról beszélt, ami fontos volt.

A Úr nyilván azért választotta ki őt, mert képes volt mások fejével gondolkodni, úgy beszélni, ahogyan ők gondolkodtak. Elmondta azt is, miért jó a hit az embereknek. Jó lenne, ha ezt a mai papok és tiszteletesek is megtanulnák, hogy nem az a feladat, hogy elmondjuk mi miért vagyunk jók, hanem az, amit mondunk, az miért jó annak, aki hallja.

- Hogy lehet az, hogy Pál olyan átütő eredményeket tudott elérni? A mai egyház mit tudna tőle tanulni?

- Át kell ültetni a mai korba az egykori mondanivalót. A lelkész ne legyen Atyaúristen, aki középkori rablólovagként ül a várában, Erős várunk az Isten jeligével, hanem menjen el az emberekhez, látogassa a családokat.

El kell menni mindenfajta rendezvényre, de nem azért, mint a rendszerváltás utáni első években, amikor divat volt meghívni a lelkészeket, hogy lássák őket, hogy ők is vannak. Inkább arra gondolnék, hogy menjen el a meccsre a szurkolók közé a stadionba, menjen a hallgatók közé egy előadásra, menjen el a kiállításra, figyelje meg az embereket, a művészt, sportolót, használjon képeket az ő életükből, hivatkozzon az istentiszteleten ezekre az információkra.
Ha az emberek az Olimpiáról beszélgetnek, akkor beszéljen velük arról. Beszéljen velük arról, ami ma és most van. Ha most pénzügyi krízis van, akkor arról kell beszélni. Jézus is erről beszélt. Soha kétszer ugyanazt nem mondta. Egyszer beszélt a gyöngyöt vett kereskedőről, a kincset talált emberről, a szántóvetőről, a szőlőművesről. Képeket használt az emberek életéből. Ma lehet beszélni a tőzsdéről, a parlamentről, a szakszervezetről, a hajózásról, az Internetről. Képeket kell használni, amiket értenek az emberek. Másképp kell beszélni időseknek és másképp a gyerekeknek, másképp a cserkészeknek. Nálunk ha a papnak van egymás után négy miséje, vidáman elmondja egymás után ugyanazt, annak ellenére, hogy egyikre családok mennek kisgyerekekkel, a másikra idősek.

Ha istentiszteletre nem jönnek el, el kell menni oda, ahol vannak. Ha játszótéren vannak, vagy kerületi futóbajnokságon, akkor oda kell menni.

- Kőbányán lakom, és ott a lelkészeknek mindig nehéz elérni a lakótelepen élőket. Sok próbálkozás volt már integrálni ezeket az embereket, de ha végigcsengettek egy-egy lépcsőházat, a bizalmatlanság miatt sokszor becsapták az orruk előtt az ajtót. Rossz a tapasztalat az egyházakkal és a szektákkal kapcsolatban, az emberek nem engedik közel magukhoz a kopogtatókat.
- Lakótelepnépnél a legjobb az, ha az ember építtet egy játszóteret. Meg kell keresni a helyi gyárost, készíttetni vele egy szponzorált játszóteret, nagy avatót csapni. Igaz, hogy a pénz a cégtől jön, de a cég maximum az avatókor lesz jelen, a lelkész meg minden szombaton vezethet ott játékos vetélkedőt. A fiataloknak például lehet nyitni olyan diszkót, ahol nincsen drog, nincsen alkohol, olcsó az ital, és ingyenes a részvétel. Olyan zenét hozhatnak, amit szeretnek, vagy szerezni kell egy ismert DJ-t. Garantált a siker. Amikor a fiatalok odaszoknak a diszkóba, akkor azt lehet mondani nekik, hogy jöjjenek egy órával korábban és akkor lehet velük komolyabb dolgokról is beszélni, szépen, fokozatosan.

Lehet csinálni borkurzust is, kultúrált borkóstolással, megmagyarázzuk, hogyan értékeljék a bort, hogyan értékeljék ízét, zamatét élvezzék.

Ami nem fog menni, az a 25 éven felüliek és 60 év alattiak megközelítése. Ez a középsőkorosztály elvan a munkájával, el van állandóan fáradva, mindig rohannak. Megmozgatni őket elég nehéz, és a befektetett energia nem mindig térül meg, ezért aztán érdemesebb a tőlük fiatalabbakkal és az idősebbekkel foglalkozni.

- Hogy gondolja, milyen hatással lesz a pénzügyi válság az egyházak működésére?

- Van egyfelől egy igény, hogy megmagyarázzák az embereknek a megérthetetlent, a sajtó ugyanis nem teszi ezt meg. Meg kell mondani egyszerűen, mi miért van. A tévében mondják, hogy ilyen csomag, meg olyan csomag, meg index és mindenféle közgazdasági szakkifejezések, de ezt az emberek nem értik.

Közép- illetve hosszútávon pedig el kell gondolkodni a szövetkezeti megoldásban. Takarékpénztárakra, bevásárló szövetkezetekre nagy lesz az igény mert ezzel túlélési lehetőséget lehet biztosítani a hívek számára. Már a XVIII. század óta megvan ez, szövetkezet, ahol lehet hitelt kapni, ami kisegít, kamatmentesen, vagy alacsony kamattal, hely, ahol lehet olcsón vásárolni. Nagyon sok ember lesz munkanélküli, ház nélkül, autó nélkül, mert nem tudnak fizetni. Semmit nem használ, ha szidjuk a nemzetközi oligarchákat, azzal semmit sem oldunk meg. Nekünk az embereket tájékoztatni és segíteni kell, az önsegélyezést kell megszervezni, meg kell mutatni hogy kell ezt csinálni.

- De hát hogyan is kell ezt csinálni? Ön tudja ezt? Én az Evangélikus Egyházban nem igazán látok szakembergárdát erre vonatkozóan…
- Építeni kell először is egy gyülekezeti központot. Legyen mellette egy imaterem. Emigrációban magától értetődő volt, hogy a kivándorlók a templom aljában működtettek egy takarékpénztárt. Összedobták a pénzüket, valakinek lett ott állása, aki értett a banki ügyekhez. Felvettek például egy nyugdíjazott bankárt, megvették a licencet, a bankalapításhoz szükséges tőkét. A munkát meg önkéntesek végezték el.

- Ez azért egy szakma, ezt tanulni kell…

- Lesz itt elég szakember, ha kirúgják őket a válság miatt. A tönkre ment bankok tisztviselői boldogan belekezdenének egy ilyenbe, mert utálták a rossz munkahelyüket, ahol a teljes kizsákmányolás folyt a neoliberalizmus zászlaja alatt.
Ha az ember látogat rendszeresen a gyülekezetekben, akkor ismeri, kire számíthat. Ha az ember tudja, hogy van a gyülekezetében egy kertészmérnök, akkor nem katalógusból fogja kiválasztani a másik kertészt, hogy rendbe tegye a templomkertet. A kölcsönös segítség, az egymástól rendelés rendkívül fontos. Csak körül kell nézni, és biztosan talál az ember mindig egy megfelelő szakembert, bármely területre.

- Sokan az állam és az egyház összefonódását komoly problémának ítélik. Ön szerint mi a megoldás arra, hogy ne legyünk rászorulva az állami segítségnyújtásra?

- Jézus is megmondta: adjátok meg a császárnak, ami a császáré, az Istennek meg, ami az Istené. Szóval hangsúlyozta, hogy ne keverjük össze a dolgokat, mert az nem jó. Én arra számítok, hogy öt éven belül meg fog szűnni a kollégiumok támogatása. Nem mondják ki, de ez a trend és én már készülök, hogy anyagilag függetlenekké váljunk. Nem kell siránkozni.
Az egyházi iskolákkal is ez a helyzet, hogy mindig aláírunk valamit, aztán sosem teljesülnek. Lehet persze tüntetni, meg nyomást gyakorolni, de tudni kell azt, hogy az állam a sajátos filozófiája szerint, egyház, illetve Isten nélkül is jól megvan.

Meg kell mozgatni a tehetősebb embereket. Akkor is, ha azok nem járnak templomba, de mégis tudják, hogy a gyereket megfelelően nevelni kell. Ha kellene egy tornaterem, akkor fel kell keresni egy egészséges életmódot hirdető céget, és az fogja fizetni a tornatermet.
Ha az államra hagyatkozunk, akkor annak ára van. Amikor az amerikai katolikus egyház kritizálta Busht az iraki háború miatt, nemsokára kipattant a pedofil botrány. Ne legyenek illúzióink: biztosan nem az volt az első pedofil eset, de tartalékolták arra az időre, amikor az egyházat meg kell leckéztetni. Milliárdokat vágott zsebre a kormányzat, Rumsfeld. Elég nonszensz, hogy a hadügyminiszter a legfőbb hadi szállító! Minden vécépapír csomagon két dollár ötvenet keresett.

- Nagy divat manapság az összeesküvés elméletek hangoztatása...
- Ezt hagyjuk, majd máskor.

- Köszönöm a lehetőséget.

*****

Kiss Ulrich már 23 évesen, egyetemistaként megkapta az elhívását, egy Sarte-i zarándoklaton, csak nem akaródzott neki menni, és ahogy mondja, még 20 évig váratta az Urat. „Sikeres cégvezető voltam és mindig volt magyaráztatom, miért most még nem, miért csak később. Végül aztán 43 évesen beléptem a rendbe. Jezsuitaként aztán én is fogadalmat tettem, amely nálunk is a szegénység, engedelmesség és szüzesség hármasa és a pápának való engedelmesség.” 

Blogcím: http://parbeszed.com/blog/