Interjú Barthel-Rúzsa Zsolttal a Luther Otthon centenáriumi ünnepségén

– A századik tanévhez kapcsolódik ez a mai ünnep, de el kell mondanunk, hogy a Luther Márton Szakkollégium valós életkorát tekintve ennél a kerek évfordulónál fiatalabb, kevesebbet „élt”, mert történelmi okok miatt kevesebbet „élhetett”…

– Igen, így van. Az 1900-as évek elején határozta el az Országos Egyház, hogy a felsőoktatásban tanuló fiatalok részére kollégiumot alapít, olyat, amely nem csak kollégiumként, hanem otthonként is funkcionál. 1908-ra lett készen a Luther Otthon, itt, az Üllői út 24. szám alatt. 1909. október 1-jén indult el az első tanév, azóta laknak diákok ebben az intézményben. Az 1949-es hatalomváltás derékba törte a kollégium életét is, és 1952 után sajnos nem lehetett szó a további működéséről. Így azután 1996-ig kényszerű szünet következett az egyetemi/főiskolai kollégiumi létet tekintve, bár 1990-től középiskolai fiúkollégiumként, Luther Otthon néven újra megnyílt az intézmény. Az újraindulás óta azonban nem csak szállást, hanem annál valamivel többet is biztosít a Luther Otthon: lelki-szellemi hátteret is ad az itt élő, felsőoktatásban tanuló hallgatóknak. 2000-től szakkollégiumi rendszerben működik az intézmény.

– 100 évvel ezelőtt fiúkollégiumként nyitotta meg kapuit, ma már ez sincs így... Milyenek az arányok?

– Közel azonos arányban vannak fiúk és lányok, az itt lakó 78 fő fele fiú, fele lány. A felekezeti megoszlás az evangélikusok szempontjából kimagaslóan jónak mondható: ez az egyetlen olyan oktatási intézménye egyházunknak, ahol a hallgatók 80 százaléka evangélikus! A „maradék” 20 százalékon osztozik a református, római katolikus és görög katolikus felekezet.

– Hogyan őrzi a lutheri teológiai, hitbeli, kulturprotestáns hagyományt-örökséget a szakkollégium? Mit ad a diákoknak, ami által több mint egy „kolesz”? Milyen plusztudást, élményt, életre szóló útravalót ad a LMSZ? 

– Mi magunk az evangélikus értelmiségnevelés sajátos helyeként értelmezzük a Luther Otthont. Olyan intézményt hoztunk létre, illetve működtet itt a MEE, amelynek elsődleges célja, hogy kollégiumot biztosítson a Budapesten tanuló egyetemistáknak, főiskolásoknak. Mit jelent ez? Nem csak szállást adunk, és azután innentől megszűnik minden további feladatunk! Lelki tartalmat is nyújtunk a fiataloknak – személyemben lelkésze is van a Luther Otthonnak. Ez rendszeres esti áhítatokat, lelki gyakorlatokat, bibliodrámás alkalmakat, csendeshétvégéket jelent. Ugyanakkor szellemi bázist is szeretnénk itt teremteni, tehát kimondom: értelmiséget kívánunk nevelni. Szakkollégiumként olyan kurzusokat kínálunk a legkülönfélébb felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatóinknak, amelyek látókör-szélesítőek. Az előadások között megjelenik a vallásismeret is, azért hogy a hallgatók tudják: mit jelent „evangélikusnak lenni”, hogyan is néz ki a MEE felépítése, mi jellemzi a gyülekezeteket, stb. 

– Említene olyan híres egykori diákot, aki valaha Luther-otthonos volt?

– Maléter Pál, igaz, csak néhány hónapig, de lakója volt az otthonnak, emlékét ma tábla őrzi az Üllői út 24. számú épület falán.

– A történelem vihara, amely átmenetileg „elsodorta” az otthont, évtizedekkel később a város egy másik pontjára „tette le” végül: ma a XIII. kerületi Vizafogó utca 2-4. szám alatt van. 

– A bezárást követően nem volt kollégiuma egyházunknak, majd 1993-ban kapott az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól egy ingatlant az egyház által alapított Evangélikus Diákotthoni Alapítvány, amely a volt Láng Gépgyár egyik kis sarka. A sors fintora, hogy itt egy munkásőr-laktanya volt korábban. Ezen a helyen kezdte meg működését a középiskolás fiú-kollégium, majd az egyetemi-főiskolai szakkollégium, amely 1996 óta felsőoktatási intézményként működik. 

– Fiatal lelkészként hogyan látja és kívánja alakítani a kollégium jövőjét? Melyek a prioritások? 

– Három alapvetően fontos dolgot szeretnék megvalósítani. Közösség, lelki élet, szakmai munka a kulcsszavak. Ma, a közösségek felbomlásának időszakában – hiszen a felsőoktatás a bolognai folyamattal ebbe az irányba halad –, olyan közösséget szeretnénk nyújtani, ahol meg tudják a diákok ezt az élményt élni, és jó közösségi emberekké tudnak válni. Olyanokká, akik szociálisan is felelősek, illetve a társadalmi kérdések iránt is érzékenyek. Szeretnénk mindenképpen továbbfejleszteni a szakmai munkát is, a már említett látókör-szélesítéssel, műhelymunkák végzésével, neves előadók meghívásával. A lelki élet megéléséhez, annak elmélyítéséhez adandó segítségnyújtást pedig lelkészként első rendű feladatomnak tekintem. Ezeket érdemes továbbvinni, hogy az egyház „mögé” egy olyan jól képzett értelmiséget tudjunk küldeni, akik ragaszkodnak az egyházukhoz, és akik szeretnének hasznára is válni a későbbiekben, kikerülve az egyetemről, a kollégiumból. Ehhez a lelki élet lehető legszélesebb és legmélyebb megélése úgy vezet, hogy az egyház iránt elkötelezett embereket tudunk kibocsátani ebből az intézményből, akik tisztában vannak azzal, mit jelent ma evangélikusnak és kereszténynek lenni a magyar társadalomban.