Indiana Jones sztori: Festményeket talált a parókia padlásán az újpesti lelkész – Képek diavetítéssel!

„Gyere el, ezeket látnod kell!” – lelkendezett Solymár Péter a telefonban, amikor először mesélt nekem Körri Jenő festményeiről. Persze, hogy érdekelt a „kincsek” története.

Amikor megérkeztem, az egyik szekrényből egymásra fektetett képeket vett elő:
„Összetekerve találtam őket a napokban a parókia padlásán” – mutatta őket, aztán majdnem ötven képet számolunk le. Különböző alkotások. Többségük tájkép, mediterrán jellegűek, de felismerjük egyiken a párizsi Notre Dame-ot is. Aztán vannak portrék is. Ismert emberekről és ismeretlenekről – vegyesen. Gyönyörködünk bennük és fényképezni kezdem őket. Közben Péter mesél:

„Érdekelt, mégis mekkora értéket képviselhetnek ezek a képek, ezért felkértem Székely Miklós muzeológust, aki megvizsgálta a képeket és megállapította, hogy sajnos sok közöttük a be nem fejezett, szignó nélküli mű. Mivel a művész nem volt neves festő, ezért a képek nem érnek túl sokat, de mivel olajfestmények, ezért mégis csak értéket képviselnek. Egyszóval amennyibe kerülne az, hogy egy szép keretet kapjanak, és fel lehessen akasztani őket a falra, körülbelül annyi lehet maga az értékük is” – teszi hozzá Péter, aki a képek mellett számos dokumentumot is talált, így ezeket kezdjük böngészni.

Lassan állnak össze egy emberi élet kirakósának darabjai:
Körri Jenő 1920. január 21-én született. Édesapja, id. Körri Jenő a vasútnál dolgozott, távírászként, édesanyja Roháts Ida háztartásbeli volt. Jenő fiúk nem volt túlságosan jó tanuló. Bizonyítványa szerint szinte minden tárgyból elégséges osztályzatot kapott, kivéve persze a rajzot. Édesapja több bejegyzésben is ígéretet tett a tanároknak, hogy különös figyelmet fog fordítani fia rendszeres tanulására.

Körri Jenőt azonban úgy tűnik, csak a rajzolás érdekelte továbbra is és hidegen hagyták az olyan tantárgyak, mint a matematika, vagy a latin. Végül mégis felvették a Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1944. április 24-én diplomát szerzett. Ezután Argentínába disszidált, ekkor lesz neve Eugenio Korri. Később azonban nem tudni miért, Párizsba költözött.

Édesapja 1956-ban meghalt. Az evangélikus egyházközség anyakönyve szerint temetése épp a forradalom idején, október 31-én volt. Az anyakönyvben nem szerepel nála, hogy hősi halált halt volna, szívinfarktust kapott. Azt nem tudni, Jenő hazajött-e akkor és azt sem tudtuk kideríteni, mennyire tartotta szüleivel a kapcsolatot. Sok iratot találtunk, de erre vonatkozóakat nem.

Később egy hetvenes években írt levélből kiderült, hogy Blázy Lajos, az akkori lelkész támogatta édesanyját és a gyülekezeti tagok segítettek az egyedül élő idős asszonynak. Erről egy levélben be is számoltak Körri Jenőnek, majd egy következő levélben már sajnos az édesanyja halálhírét közölték: 1978-at írunk ekkor. Azóta nem tudni, mi lett a művésszel.

„Beszéltem a korábbi lelkésszel, Blázy Lajossal, de nem nagyon emlékszik már arra az időre, hogy pontosan hogy is volt ez, hiszen több mint 30 éve volt már. Valószínű a néni után bizonyos hagyatéki tárgyakat megkaphatott a gyülekezet egy dobozban, de nem nézték meg, milyen kincsek vannak benne, csak archiválták a padláson” – mondja Péter, akitől az iránt érdeklődöm, mik a tervei a képekkel.

„Sajnos a festményeket bekereteztetni költséges lenne, de nem tartom kizártnak, hogy egyszer egy kisebb gyülekezeti kiállítást rendezzünk belőlük, hiszen szépek, és kár lenne őket visszazárni a szekrénybe. Gondoltunk arra is, hogy esetleg jótékony céllal párat elárvereztetünk, de nagy bevételre nem számíthatnánk, úgyhogy egyelőre még nem tudjuk, mihez is kezdjünk velük.”

A diavetítésen 46 fotó látható, érdemes végignézni őket:

Az album közvetlen linkje:

http://picasaweb.google.com/lutheranhu/2009_08_04UjpestiKincsek?feat=directlink