Hogyan támogathatjuk a leprabetegek között végzett segítő munkát? – Interjú Riskóné Fazekas Mártával, a Lepramisszió igazgatónőjével
Budapest – Riskóné Fazekas Márta, református lelkésznővel, a Magyarországi Lepramisszió igazgatónőjével beszélgettünk arról, miért van szükség még a mai korban is a Lepramisszió munkájára, hány leprabeteg él a világon és mi magyarok, hívő emberek hogyan támogathatjuk ezt a világméretű szolgálatot. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna
– Nemrégiben Londonban járt a Nemzetközi Lepramisszió egyik munkacsoportjában vett részt. Mesélne megbízatásáról?
– Amióta 1874-ben megalakult a Nemzetközi Lepramisszió, az alapfelállás az volt, hogy a fejlettebb országok voltak mindig az adományozók, míg a leprabetegség sújtotta országok az adományozottak. Ebből kifolyólag a szervezet döntéshozói is azok a tagok voltak, akik támogatták a missziót. A Lepramissziónak 137 kórháza van szerte a világon, de az utóbbi években az a tendencia, hogy a kórházvezetést már a helyiekre bízták. Az illető országból származó helyi orvosok és képzett nővérek nemzedéke nőtt fel, akik az ottani munkát teljesen maguk végzik. Természetesen kiválasztásukat és felügyeletüket továbbra is a Nemzetközi Lepramisszió látja el! Ennek következtében szükséges a misszió szervezeti átalakítása. Jó lenne, ha a Globális Partnerség jegyében azonos jogú és felelősségű tagok vennének részt a szervezetben, akik mindannyian beleszólhatnának ezentúl a döntéshozatalba. Ez természetesen igen sok és súlyos kérdést is vet fel, amiket a Nemzetközi Lepramisszió a legnagyobb körültekintéssel és Isten előtti felelősséggel kezel. Évek óta folyik már a tanulmányi munka mindezekről. Jövőre a következő nagygyűlés dönt majd, addig is azonban az 50 tagországból érkező küldöttek munkacsoportokba szerveződve készítik elő ezt a folyamatot.
Én a teológiai – bibliai – lelki munkacsoport tagjaként veszek részt ebben. Feladatunk a Lepramisszió jövőbeni lelkiségének alapelveit kidolgozni, az erősek és gyengék bibliai tanításának, valamint a szövetség-teológiának alapján. Csoportunkban a világ minden tájáról hét fő dolgozik együtt. Telefonkonferenciákon készítettük elő az anyagot, de a munka végén szükség volt a személyes találkozásra is, ezért jártam most Londonban.
– Mióta dolgozik a magyarországi Lepramisszióban?
– 1975-ben, másodéves teológus koromban csatlakoztam önkéntesként az akkoriban új szervezethez. Angolul tudó munkatársat kerestek, a levelezés bonyolítására. Egy évvel korábban, 1974-ben Dobos Károly református lelkész alapította meg a magyarországi Lepramissziót. Úgy érezte, hogy a magyaroknak is tenniük kellene valamit ezekért az emberekért. Akkoriban pénzt még nem lehetett kiküldeni, fásli és takarókötéssel foglalkoztunk. 1991-től pedig én lettem a Nemzetközi Lepramisszióban a magyar képviselő. Az utóbbi években különösen a missziónk fejlesztését végeztem, és kiadványokat készítek vagy fordítok. Egészen mostanáig jótékonysági szolgálatban végeztem mindezt lelkészi munkám mellett.
– Miért van szükség Lepramisszióra? Az ember azt gondolná, hogy ez már egy régen legyőzött betegség! Valóban olyan sok leprás él szerte a világon?
– A WHO adatai szerint még napjainkban is 10 millió aktív leprás beteg él szerte a világon. De ennél sokkal több azoknak a száma, akik a betegség következtében életük végéig viselik a betegség maradandó jeleit: nyomorékok vagy más fogyatékkal élők lettek. A leprás betegek hatvan százaléka Indiában, Brazíliában és Nigériában él. A leprabetegség a szegények betegsége. Ugyan nem halálos betegség, de máig nem tudni egészen pontosan, valójában hogyan terjed. Azt szoktuk mondani: cseppfertőzéssel és még valami mással… Csomók jelennek meg az arcon, a nyakon, sőt az egész testet beborítják. A beteg gyakran megvakul, az ujjak meggörbülnek, érzéketlenné válnak a végtagok. A beteg nem érez semmit, ezért aztán nem veszi észre a kisebb sérüléseket sem, amiket kórokozók támadnak meg, majd elfertőződnek, és a hús teljesen eltűnik, mígnem már csak a csontok látszanak, így csonkolódik a test a kezeken, de a lábakon is. Nagyon rossz, hogy azokban a társadalmakban, ahol leprabetegek élnek, kirekesztik őket, úgy tekintenek rájuk, hogy betegségük a bűneik miatt van és ez az Isten vagy az istenek büntetése. Így a betegek rejtegetik, takargatják betegségüket, mert nem akarják azt, hogy családjuk, környezetük utálattal tekintsen rájuk. Későn mennek el a kórházba, amikor már maradandó nyomai is lesznek a betegségüknek.
– Van már megfelelő gyógyszeres kezelés a számukra? Meg lehet gyógyulni egyáltalán ebből a betegségből?
– Minden maradandó nyom nélkül meg lehet gyógyulni! Nem kellene, hogy eltorzult és fogyatékkal élő betegek legyenek ma már! A felvilágosítás óriási feladat, hogy az érintettek megtudják: ne féljenek az első jelnél orvoshoz fordulni! – A Dapson előállítása után a 1940-es évek elején az amerikai dr. Faget szulfont adott a betegeknek, amivel a betegséget okozó Hansen-bacilust (leprabacilus) sikeresen kezelték. A hatvanas években azonban a bacilus ellenállóbb formája jelent meg, a kórokozók alkalmazkodtak. A tudósok új készítményeket állítottak elő, a Clofazimint és a Rifampicint. Jelenleg a többgyógyszeres kezelést alkalmazzák, különböző készítményeket használnak egyidejűleg a kórokozók ellen. Sajnos azonban még ma sincsen védőoltás a lepra ellen. Ezek a gyógyszerek elég drágák, de a betegeknek a leprakórházakban teljesen ingyen biztosítják. Erre is kell az adománygyűjtés.
– Ki alapította a nemzetközi missziót?
– A Nemzetközi Lepramissziót Wellesley Cosby Bailey alapította. Ő egy jómódú ír férfi volt, aki Indiában járva megrendülten tapasztalta a leprabetegséget, és baráti körében gyűjtéseket kezdett szervezni. Dublinban a Pim nővérek villájában tartották összejöveteleiket, majd 1874-ben az „Indiai Leprások Missziója” néven megalapították szervezetüket. Isten áldásával egyre növekedtek, számos lepramenhelyet alapítottak. Ma a világon a legnagyobb lepraszervezetté vált a Nemzetközi Lepramisszió, hiszen ő gyűjti máig a legtöbb pénzt a leprabetegek számára. Ez egy protestáns misszió. Hazánkban is a protestáns felekezetek széleskörű támogatásával működünk. A felügyeletet a baptista-, evangélikus- és református egyházak vezetői által delegált kuratórium végzi. Az új hároméves ciklusban pedig elnökünk evangélikus lelkész lett: Kapi Zoltán pusztavám-móri lelkipásztor. Nagyon jóleső tapasztalat, hogy katolikus plébániák is támogatják munkánkat, tehát gyakorlatilag ebben a segítségnyújtásban nem számít a felekezet, hanem az, hogy az emberek segítséget adjanak a rászorulóknak.
– A betegségből gyógyultak számára milyen lehetőségek vannak?
– Manapság már nemcsak a betegség okainak, hanem a következményeinek terén is felelősnek érezzük magunkat. Alapvetően a szegénység elleni küzdelem lenne az, amivel a betegség terjedését meg lehetne akadályozni. Sajnos a leprával sújtott országokban sok az írástudatlan, iskolázatlan ember, ezért aztán azok a programok, amelyek a leprabetegek tanítását célozzák meg, az első lépést jelenthetik az előrelépésben.
Fontos a betegek mielőbbi rehabilitációja is, a védőnői, gondozói szolgálat kiépítése. A műtétek, a betegek szakszerű ellátása azonban rengeteg pénzbe kerül, ezért folyamatos gyűjtésre van szükség.
A leprabetegségből gyógyultak számára sok helyen szakképző központokat hozott létre a Lepramisszió, ahol textillel foglalkoznak, szövésből, fonásból, varrásból élnek meg az asszonyok azután, hogy gyógyultak. A fiúk autó-motorszerelést, más férfias szakmát tanulhatnak. A Lepramisszió szeretné, ha a gyógyulás és a teljes rehabilitáció után a betegek talpra tudnának állni, és újra be tudnának illeszkedni a társadalomba. Saját vállalkozásba kezdve tudnának megélni, vagy a misszió további munkájában tudnának részt vállalni. Ehhez azonban a képzésük támogatásával tudunk hozzájárulni.
– A keresztény jelleg miben mutatkozik meg a missziónál?
– A Lepramisszió a krisztusi szeretet jegyében mindenkinek segít abban, hogy fogyatékossága és az előítéletek ellenére megtalálja a helyét a társadalomban, és lehetőséget biztosít ahhoz, hogy találkozzon az evangéliummal. Több országban, ahol ma is tilos az evangélium hirdetése, az első keresztyének a Lepramisszió kórházaiból és betegeiből kerülnek ki!
– Magyarországon hogyan támogathatjuk ezt a munkát?
– A Lepramisszió munkáját imádsággal és pénzbeli adományokkal lehet támogatni. Ahogyan Wellesley Bailey vallotta: „Ez a misszió imádságban született, imádságban ringott a bölcsője, és az imádság mindvégig a megtartó ereje.” Szívesen vállaljuk azt, hogy ingyenes előadásokat tartunk a misszió munkájáról a gyülekezetekben. Számos szép filmsorozatunk van, és szívesen megyek az ország bármely területén gyülekezetbe, közösségbe, iskolába, ha hívnak, hogy beszéljek erről a munkáról. Várjuk minél több egyéni támogató jelentkezését is. Azt tapasztalom, hogy a külmisszió végzésének nagyon sok belmissziói áldása van idehaza is!
Kérjük az érdeklődőket, hogy jelentkezzenek a Lepramissziónál (1151 – Budapest, Alag u.3. 06 30 638 47 36, risko.marta@invitel.hu).