Hogyan lehet a kegyelmes Istenről prédikálni? – egy évvel a borsodi árvíz után – Beszélgetés Buday Barnabás arnóti lelkésszel
Tavaly nyárig sokan elképzelni sem tudtuk, milyen az, mikor az embernek tíz perc alatt az élete munkájával épített háza az életével együtt omlik össze. A felsőzsolcaiak és az arnótiak, a Sajó és a Hernád mellett élők megtapasztalták ezt egy évvel ezelőtt. A médiának a szenzációhajhászáson kívül annyi szerepe volt, hogy az egész ország látta, mekkora a baj, és az emberek egyként indultak az áldozatok megsegítésére. Egy évvel a történtek után, Buday Barnabás arnóti evangélikus lelkésszel ültünk le, hogy a történtekről beszélgessünk, kicsit emlékezzünk, és következtetéseket is levonjunk. A riport után Kadlecsik Zoltán, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának Gazdasági Osztályának titkára konkrét számadatokat is ismertet velünk. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Amikor az iránt érdeklődünk, az evangélikus parókiát és templomot mennyiben érintette a baj, a lelkész elmondja, hogy csak az mentette meg őket a katasztrófától, hogy a töltésre épültek az épületek. „A templomkert aljában folyik egy kis patak, a Kis-Sajó. Korábban mindig romantikus gondolatokkal tekintettem rá: milyen jó is az, hogy ilyen környezetben lakhatunk. Az egyébként 30 cm mélységű erecske kettő méter magasra duzzadt azokban a napokban. Ellepett volna, ha bele kell állnom. Szerencsére megállt az emelkedése egy méterrel a kritikus szint alatt” – magyarázza. Habár a kertek, pincék, alagsorok súlyos károkat szenvedtek, a templomba így nem folyt be a víz. Viszont az eddig pusztán esővíztől nedves falak, a hatalmas talajvíztől algásodni és penészedni kezdtek. A 180 cm-es falak kiszáradása pedig nem hónapok kérdése...
„Arnóton körülbelül tíz utca volt, amit az árvíz érintett, kettőt teljesen elöntött: az egyikben derékba kapta a házakat, a másikban befolyt a pincékbe, megteltek az alagsorok vízzel –, sok helyen a padlószintig (lakószintig) emelkedett – mesélte Buday Barnabás. – Az volt a szerencse, hogy előző este végigraktuk a kerítések mentén homokzsákokkal az egész utcát és – mint utólag kiderült – emiatt tíz centimétert nyertünk. Ez pont elég volt ahhoz, hogy a lakásba ne, csak a pince tetejéig jöjjön a víz…”A lelkészben mély nyomot hagyott, ahogy rakják a homokzsákokat rendületlenül, kívül is, belül is ázottan, vizesen az esőtől és az izzadtságtól. „Hihetetlen, hogy nem adtuk fel, hogy nem mondtuk azt, hogy: elég, idáig már nem emelkedhet a víz! Ez sokaknál jelentette azt, hogy a házát nem pusztította el az ár.”
A honlapon elolvashatóak a lelkész napi beszámolói: az árvíz több hullámban jött, és amikor azt hihették volna, már vége, akkor még egy újabb hullám érkezett, mindent elsöpörve.
Arnóthoz tartozik a Sajó völgye, Felsőzsolca is. Sajókaza körzetét már egy másik lelkész, Balázs Tibor látja el. Nekik is jutott bőven az árvízből.
„Sok adományt kaptunk, egy részüket központi – azaz közegyházi – támogatásból – meséli Buday Barnabás. – Amire máig is emlékszem az az, hogy a szarvasiak, Lázár Zsolték kétszer is eljöttek egy-egy dugig megrakott kisbusszal, itt voltak, szinte rögtön a katasztrófa megtörténte után. Aztán volt egy keresztény vállalkozó, aki reggel elment egy teherautóval a közeli boltba, megrakták szárazélelmiszerrel és elhozták Zsolcára. Lerakták a kijelölt helyre, aztán gyorsan indultak hazafelé. Ha jól emlékszem nyolcszázezer forintért vásároltak be aznap. (Ugyanez a cég az előtte levő napokban öt millió forintot utalt a BM megfelelő számlájára árvízi elhárításra.) Bár ők nem közvetlenül Arnótnak segítettek, valamiképp mégis az evangélikus egyház inspirálta őket, nem baj, ha erről is szót ejtünk. Hozzánk Arnótra is nagyon sok tárgyi illetve pénzadomány érkezett, az egészen nagy összegektől a néhány ezer forintig. A debreceni gyülekezet hétszázezer forintot utalt át, de igazán nem fukarkodtak a Bezin és Enesén élők sem, ők is adakoztak. Kőszegdoroszló – Meszlen – Acsád kicsi gyülekezetei pedig egy kisbusznyi holmit gyűjtöttek össze, ruhákat, meszet, fertőtlenítőszert, szárazélelmiszert. És ezen felül még 450 ezer forint készpénzt. Elgondolkodtam, hogy nem sokkal nagyobbak, mint mi itt, Arnóton és Újcsanáloson… Nem akarok persze kihagyni senkit sem, csak hirtelen ők jutnak az eszembe. A legkedvesebb emlék meg egy néni, aki felhívott telefonon, hogy ismerte a nagymamámat, és most segíteni szeretne az itt élőkön. Megadtam a számlaszámot, ahová adakozhatnak. Ötszázezer forintot utaltak át! Máig nem tudok meghatódottság nélkül beszélni erről. De rajtuk kívül, akik az első napokban segítettek, kaptunk adományokat később is – folytatja a lelkész – magángyűjtésekből, sőt az Ausztriában és az Amerikában élő evangélikusok is gondoltak ránk. Volt olyan, hogy az egyik éjszaka, éjfélkor, egy – többek között – WC papírral és zsebkendővel megrakott teherautó állt meg a Parókia előtt. Az Újpesti gyülekezetből jöttek, akiktől pénzadomány is érkezett korábban. Éjszakába nyúlóan pakoltuk a templom karzatára mindazt, amit hoztak. Aztán jutott belőle bőven a károsultaknak, még a helyi óvodának is. ”
Az első körben az árvíz-sújtotta településeken (Felsőzsolcán, Edelényben, Arnóton) élő rászoruló evangélikusok kaptak az adományokból. Aztán a lelkész és a felügyelő sorban járta az árvizes utcákat, és osztották a kapottakat, vallási hovatartozásra való tekintet nélkül.
„Az első csomag kétzacskónyi, húszezer forint értékű, „egzisztencia csomag” volt. A nagyon nagy bajban lévő házaknál a presbitérum javaslatára még 100-450 ezer forint készpénzt is adtunk, a kártól függően. Ahol tudtuk, hogy mit akarnak venni, arra adtunk, és végül számlát kértünk arról, amit vettek. Az egyik legnagyobb összegű adományt, a közegyháztól kapott 1,7 millió forintot is ebben a formában osztottuk el. ”
A lelkész szoros kapcsolatban állt a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel is. Ők inkább Felsőzsolcára koncentráltak, ott osztottak termékeket, később háztartási gépeket is. Mellettük még a Vöröskereszt jött a településre segíteni, ők később három házat helyre is állítottak.
Hogy milyen érzései vannak most a történtekről, nehezen fogalmazza meg. Volt, akiknek elveszett mindenük, de ma már elmondhatják, az Úristen kárpótolta őket.
„Az emberek megtörtek, amikor jött az ár. Hogyan lehet, ilyen helyzetben, a mégis-szerető Istenről prédikálni? Hiszen az árvíz alatt – bár el voltunk zárva a külvilágtól – ugyanúgy zajlott a templomi élet… Most, ha visszatekintünk, sokuknak jobb lett a sorsa. Nem anyagiakra gondolok, hanem inkább arra, hogy volt egy régebbi házuk, most meg lett egy felújított vagy egy új ingatlanuk. Mivel elveszett mindenük, ezért nem lehet nyereségről beszélni, de valahol talán kárpótolva lettek a sok nehézségért. Ilyen kiszámíthatatlan az isteni gondviselés.”
Idén nem valószínű, hogy lesz árvíz. A tavalyi év különlegesnek számított. Helyi vállalkozó mesélte a lelkésznek, hogy tavaly egész évben 46 hat napot tudott dolgozni, a többi napon az eső és az árvíz miatt nem lehetett.
Most gát épül Arnótig. Zsolca meg lesz óvva, de Arnót, Sajópálfalva, Sajóvámos, Sajósenye nem. Persze a helyiek nem hagyják szó nélkül, és tiltakoznak. Amíg azonban nem épül meg a gát, bármikor előjöhet újra a probléma. Ezért kicsit tartanak a jövőtől az itt élők, és a lelkész megpróbál lelket önteni beléjük – napról napra:
„Városi ember vagyok, de rendkívül szeretem ezt a kicsiny vidéki gyülekezetet. Sajnos a munkanélküliség, az elköltözések miatt kevesebb a fiatal. Sokat találkozom idős emberekkel. Munkában és sokszor nélkülözésekben megöregedett, hajlott hátú férfiakkal és asszonyokkal, akik már nehezebben veszik az állandó változásokat – magyarázza a jelen gyülekezeti helyzetet a lelkész. – Mégis azonban, ha eljönnek ezek az idősek a templomba, a lelkileg legjobban ellátott társadalmi réteget képviselik. Jó lenne, ha ezeknek az idős asszonyoknak a példáját a fiatalabbak is követni tudnák. Talán nem utópia ebben gondolkodni. Az árvíz is bizonyította, hogy a nehézségek elviselésében – elhordozásában – mekkora szerepe van annak, ha valakinek élő a hitgyakorlata és pozitív az istenképe.”
A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának Gazdasági Osztályán, Kadlecsik Zoltán titkártól megtudtuk, hogy 2010-ben két rendkívüli offertóriumra gyűjtött egyházunk. Először az árvíz, majd a vörösiszap áldozatainak.
Az árvízi katasztrófa kapcsán egy alapítványtól, kettő cégtől, négy iskolától, hatvan egyházközségtől, kettő egyházmegyétől, nyolcvanegy magánszemélytől, a Bajorországi Evangélikus-Lutheránus Egyháztól érkeztek adományok, 10.540.000 forint összegben. A vörösiszap katasztrófakor kettő cég, három iskola, száznyolc egyházközség, három egyházmegye harmincöt magánszemély adakozott és a Katalin-napi bál bevétele, 94 ezer forint is ide folyt be,de ez utóbbit a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek utalták át. Összesen a vörösiszap áldozatoknak 9.973.000 forint gyűlt össze.
„Az árvízi offertóriumból gyorssegélyként élelmiszerre és tisztítószerre 596.000 forintot fizettünk ki” – mondta Kadlecsik Zoltán. – A gyülekezetek közül a Sajókazai Gyülekezet 6.757.000 forintot, míg az arnótiak 900.000 forintot kaptak. Tizenegy család részesült 1.536.000 forint támogatásban, Arnót, Felsőzsolca, Edelény, Bakonycsernye, Bőny és Bana településekről. A maradék 751000 forint kifizetése 2011-ben valósult meg, támogatást kapott Csanádalberti, Pitvaros, Ambrózfalva.”
Korábbi cikkeink az arnóti árvízről:
http://www.evangelikus.hu/search?SearchableText=arn%C3%B3t
