Gryllus Dániel: „A lelki indíttatású művekre van fogékonyság!”

Amikor Budán egy hotel kávézójában találkozunk, boldogan kezd mesélni családjáról. Kis unokája, Tóbiás, Samu fiának elsőszülöttje. A vasgyúróról több képet is mutat a büszke nagyapa, a féléves gyerek már áll, így joggal a család büszkesége. Aztán a kiadójáról és a koncertekről kezdünk beszélgetni. 

- Zenélsz és mellette lemezeket is kiadsz. Hogyan jött a lemezkiadó létrehozásának ötlete?

- Amikor lehetőségem lett rá, megalapítottam a vállalkozást, de szakmailag és gazdaságilag sem voltam felkészülve. De belevágtam, mert elegem lett abból, hogy állandóan alkudozni kellett a lemezek megjelentetése miatt a Hungarotonnal.

Teljesség felé című lemezt a nyolcvanas évek vége felé nagyon nehezen adták ki, és amikor a Pál apostol kacsán újra csak az alkudozás folyt, döntöttem, hogy ez lesz a Nr. 1-es kiadványom. Most már a nyolcvan ötödiknél tartok. A statisztikából kiderült az is, hogy a hazai gyártás több mint egy százalékát jelenteti meg a kiadóm, ami jelentős.

Pál apostol után a régi Kaláka lemezek jöttek és elég hamar kezdődött az a nyitás, hogy ne csak a saját lemezeimet adjam ki, hanem itt van ez az egész műfaj, akik mindannyian szenvedünk attól, hogy nehezen tudjuk műveinket kiadatni a Hungarotonnál.
Az első nem saját lemezt Sebő Ferenccel készítettem, aztán sorra jöttek a többiek: Sebestyén Márti, Palya Bea és még sorolhatnám.

- Könyvkiadással nem akartál foglalkozni?

- Nem igazán. A könyvkiadás komoly szakma és mindenféle háttér kellene hozzá: terjesztés, raktározás… erre nincs kapacitásom. Bár a Hangzó Helikon könyvek, a CD mellékletes verseskötetek, ebbe az irányba mutatnak, én inkább megmaradok a CD-knél.
Szerencsémre ezelőtt öt évvel találkoztam Csák Jánossal, akivel jó barátságba kerültünk. Ő a Helikon Kiadó tulajdonosa, a Hangzó Helikon sorozat nevét is ő találta ki. A követekből már 18-at jelentettünk meg és 45 ezer példányt adtunk el. Ebből az első a Kaláka Kányádi kötet volt, aztán jöttek a többiek, Felsorolom őket, mert nagyon büszke vagyok erre a névsorra: Sebő – Nagy László; Cseh Tamás - Ady. Sebestyén Márta – Magyar népköltészet, Sebő – József Attila; Kaláka – Kosztolányi; Kátai – Krónika; Palya Bea – Weöres Sándor/Psyché; Ferenczi György – Petőfi; Villő – Magyar Népénekek; Gerendás Péter – Faludy; Katonadalok; Gryllus Vilmos – Kiss Anna; Misztrál – Dsida Jenő; Lovasi András – Lackfi János; Kobzos Kiss Tamás – Csokonai; Kaláka – Arany János; Sebő – Lázár Ervin. Idén vesszük fel Both Miklóssal a Radnóti verseket. Ez a sorozat viszont már olyan kiadói tevékenység, aminek mindig örülök, mert mindig egyfajta szellemi és alkotói kihívás.

- Úgy tűnik, szereted a sorozatokat…

- Igen, mert olyan alkotásokra is felhívja a figyelmet, amelyek talán önmagukban kevesebb emberhez jutnának el. A sorozatokhoz kapcsolhatók például a karácsonyi CD-ink is. Talán így kezdődött: A Szabad-e ide bejönni betlehemmel? – című zenés könyvünket 1987-ben jelentettük meg. A kazetta alapján készült karácsonyi koncertünket csak 1988-ban 27-szer adtuk elő december hónapban a Thália Színházban, és ez, azóta is nagy érdeklődésre tart számot. Csángóföldtől kezdve Szarajevóig, Felvidékig, Ausztriáig sokfelé játszottuk. Húsz év elteltével éreztük, hogy kellene új karácsonyi dalokat is kiadni, felvettük a karácsonyi Kaláka 5 dalos CD-t. Ez a forma annyira megtetszett Sebestyén Mártinak, hogy ő is készített egy hasonló terjedelmű felvételt. S ha már kettő van, akkor miért ne legyen több. Palya Bea lett a következő, előad a Szeretetből jöttél erre a világra című lemezével. 2008. karácsonyára Cseh Tamás CD-je jelent meg, aki a nagymamájától, Nagykárolyból összeírt lista alapján énekelt karácsonyi dalokat. Tavaly jelent meg Csík János lemeze is, a Karácsonynak éjszakáján. Idén is folytatódik majd a karácsonyi sorozat.

- Amikor annakidején nem adtak ki egy lemezedet, azt válságként élted meg?

- Semmiképpen sem! Inkább csak dühöngtem rajta, és egyre inkább éreztem, hogy ezt máshogy kellene, máshogy is lehetne csinálni. Talán éreztük, már a nyolcvanas évek vége felé, hogy ez a rendszer, legalább is a hangfelvétel kiadás területén, valamikor, még a mi életünkben véget fog érni. Vége kell, hogy szakadjon. Még a nyolcvanas évek elején volt egy számunkra kedvező változás. Korábban a Hungarotonnál csak komolyzenei és könnyűzenei szerkesztőség volt, ahol mi igazából egyik kategóriához sem tartoztunk. Nem tudtak velünk mit kezdeni, de amikor létrehozták az irodalmi szerkesztőséget Tóth Attila vezetésével, akkor kerültünk mi is a nem csak koncerten elérhető zenekarok közé. Sokat muzsikáltunk, semmiféle megélhetési problémánk nem volt, de a kiadványok terén nem voltunk a magunk ura és bosszankodtunk, ha nem akarták kiadni a lemezünket. Viszont egy rádió volt, egy tévé, és ha az ember valamit elmondott, akkor azt mindenki hallotta, mindenki tudott róla. Ma meg a kínálat miatt, a rengeteg újság, rádió, tévé miatt, elsikkad az üzenet. Ha az ember valamit propagálni akar, ezerszer el kell mondania, le kell nyilatkoznia és még akkor sem biztos, hogy mondókája eljut az emberekhez.

- De akkor szerinted melyik volt a jobb? Most jobb?

- A szellemi nyitottság tekintetében mindenképpen jobb, ami most van. Megváltozott a világ. Akkor a szabadság volt korlátozva, az volt a kérdés, el szabad-e mondani valamit. Most el szabad mondani, a kérdés az, hogy ki az, aki meghallgatja, ki az, aki vevő lesz az üzenetedre. Nem kiadni kérdés, hanem eladni. Néha ebből a szempontból nehezebb. A eladásért „meg kell verekedni”, a piacon a konkurenciaharc folyik.

Ez az egyháznak is a gondja: ma már nincsen olyan, hogy valakinek hátrányos, ha megkereszteli a gyerekét, vagy konfirmálni viszi, csakhogy hozzánk hozza-e, érdekes-e az egyház annyira, hogy valamelyik felekezetbe elvigye a gyerekét. Lehet, hogy ilyen szempontból egy diktatúra, egy elnyomás, a tiltott gyümölcs vonzását adja.

- Hogyan lehetne az egyházat, a hitbeli értékeket vonzóbbá tenni?

- Nem az én szakmám... Amikor a rendszerváltás után volt egyfajta lelki fellendülés, akkor templomokba hívtak, talán a közösségépítés miatt. Mostanában meg kell fontolni, mire költsük a pénzt: parókia felújításra, vagy koncertekre. Persze nem csak ez a változat létezik, sarkítottam. De egy családban is felmerülhet a kérdés: kajára vagy színházjegyre költünk. Viszont érdekes az is, hogy akinek nincsenek financiális gondjai, az is lehet, hogy ugyanúgy nem megy el színházba. Mostanában olvastam, hogy az emberek, ha sok pénzük van, elkezdenek nem örülni a dolgoknak. Már megvehetnek mindent, egy luxusautónak csak annyi ideig örülnek, mint egy gyerek egy játéknak. Ezért aztán keresik a veszélyt, világkörül utaznak, cápákkal úsznak, felmennek a Holdra, mert az adrenalin szintjüket fel kell kicsit korbácsolni.

- Gazdasági válság, kulturális igénytelenség, te hogy érzed: van a ti zenéteknek kereslete?

- Abszolút. Úgy élem meg, hogy van fogékonyság. A kereslet más kérdés. Ha már ott vannak a koncerten, akkor már jó, akkor már röpíti őket a zene, és jól érzik magukat. A kérdés az, hogy hogyan kelthető fel az igény, az érdeklődés. Ha már hallja, akkor mindenki fogékony. Erőszakos nyomulások, intenzívebb igényfelkeltések viszik a piacot.

- A mostani koncerteken a Volt egyszer volt egy kis zsidó című lemez dalait Szalóki Ágival, míg a Pál apostolt Ferenczi Györggyel és csapatával a Rackajammel együtt adjátok elő. Az új előadók a régi lemezek egyfajta felfrissítéséül szolgálnak?

- Igen, ezek olyan munkáim, amelyek nem a Kaláka keretében valósultak meg, így változhat a „szereposztás”. A kis zsidó kéziratát Kányádi Sándortól 1988-ban kaptuk, aztán sokáig a Hungaroton nem akarta a feldolgozásunkat kiadni és végül rossz anyagi feltételekkel vállaltuk el, mert izgalmasnak találtuk a témája és a zenei anyag miatt is. Vilmos öcsémmel, Sárközy Gergellyel és Tihanyi Szilviával készítettük el. Sokat játszottuk akkoriban, film is készült belőle. Aztán Szilvia gyereket szült és kicsit eltűnt, nem csak mellőlünk, de a színházi világból is.

Egy diósgyőri Kaláka fesztiválon, ezelőtt öt évvel a zsinagógában volt egy előadás. A Vilivel duóban énekeltünk és akkor Szalóki Ági azt mondta, hogy ő ezt tudja, és velünk énekel. Váratlan élmény volt: kívülről, fejből énekelte a dalokat, mert – ahogy mesélte –, gyerekkorában sokat hallgatta otthon. Aztán eltelt pár év és Ági jelentkezett, hogy ő szeretné ezeket a dalokat velünk énekelni. Elpróbáltuk, de alig kellett gyakorolni, mert a számok tökéletesen megvoltak neki. Egy délvidéki utunkon előadtuk, Szabadkán és Zentán, azután kaptunk egy meghívást a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógába a Zsidó Nyári Fesztiválra. A régi lemezek addigra már elfogytak. Kértem a Hungarotont, nyomjanak ki száz példányt a lemezből, de nem tették meg. Ezután elhatároztam, kiadjuk új felvételben. Felvettük a koncerteket, azután a studióban megnéztük, hol melyik felvétel a jobb és minimális kozmetikázás és utómunka kellett, így novemberben meg is jelenhetett az új feldolgozás.

18 éve vettük fel a Pál apostol lemezt is, mint említettem, ez volt a Gryllus Kiadó első kiadása. Sumonyi Zoltán írta a verseket a korai bibliafordítások idejét idéző versformákban, én pedig a dallamokat. Már eljátszottuk legalább kétszázszor. Halmos Béla brácsajátékába, az előadások közben, beépült a Kárpát medence díszítésvilágának és ornamentikájának számos eleme. A korábban eljátszott puszta vázra, azóta rátelepült egy csodálatos díszítés. Sokféleképpen énekeltük már az évek során. Most Ferenczi György és zenekara szintén új hangzásvilágba visz, ami jót tesz a műnek.

- Ezt a Pál évvel kapcsolatban elevenítettétek fel, vagy egyébként is szoktátok még játszani?

- Az, hogy tavaly legalább tízszer eljátszottuk, az egyértelműen a Pál évnek volt köszönhető.
Magyarországon a kilencvenes évek elején volt egy vallásos fellendülés, vagy nevezzük így, lelki megújulás, ami valahol az ország akkori állapotaiból következett. Nyilván utólag regisztrálva elmondhatom, én sem véletlenül írtam akkor ezt a dalciklust. Valahogy én is ennek része kellett, hogy legyek. Akkor ennek nagy visszhangja volt, sokfelé hívták, de ez persze elcsendesedett, ahogy ez az egész világ is kicsit elcsendesedett. Nem volt már többé a vallással kapcsolatban olyan újdonság meg tiltott gyümölcs érzése az embereknek, ahogy erről már szó volt. Most persze a Pál év mellett közrejátszhat az is, hogy megint válságos éveket élünk, így az itt felvetett kérdések újra izgalmasak lesznek.

Pál apostol után írtuk Sumonyi Zoltánnal a Hegyi beszéd dalsorozatot, és a 15 Zsoltárt, amit 1995-ben jelentettem meg és ezek is az eltelt évek alatt változtak és fejlődtek. A Hegyi beszédet tavaly Mécs Károllyal közösen adtuk elő, aki az eredeti evangéliumi szöveget olvassa, és szépen válaszolgatnak egymásra a versbe szedett tanítás és a Károli fordítás, ami már önmagában is élmény egy kiváló művész szép előadásában.

- Mit szeretnél még elérni, létrehozni, alkotni?

- Jó érzés játszani a dalokat. Például a Pál apostolt. Szeretném megtalálni a publikumot, akiknél a zenémre igény van. Ez állandóan újra és újra előjövő kérdés, még akkor is, ha egy évben 180 koncertem van, és többet úgysem tudnék játszani, mégis az embernek olyan érzése van, hogy jobban kellene irányítani azt, hogy mit játszunk, és ne csak a meghívásoknak tegyünk eleget.

Azaz, hogy mire is gondolok: ha valamit én proponálok, akkor rossz tárgyalási pozícióba kerülök, mert mindenki mindent fél áron, meg ingyen akar.
Ha el akarsz adni egy autót, akkor olcsóbb árat tudsz elérni, mintha valaki odajön, és azt mondja, szeretném megvenni az autódat, mert nekem pont ez kell, mennyiért adod.

Ez a kulturális értékekre is vonatkozik. Ha valaki valamelyik CD-t meg akarja venni, nem azt kérdezi, mennyi az ára, hanem azt, hogy kapható-e.

Ha megkérdezi, mennyibe kerül, nem biztos, hogy meg akarja venni. A lemezvásárlás fontos mérce a koncert után. A taps nem mindig mérce: de ha a közönség egyik tagja a lemezt is magával viszi, akkor a zenét teljesen befogadta, sőt még otthon is bele akar bújni ebbe a hangulatba.

A karácsonyi CD-k azért értékek, mert ha hozzáteszünk még egy csokit, akkor az már igazi karácsonyi ajándék, akkor tényleg adunk valamit a szerettünknek. Bármilyen értékes dolog sokkal többe kerül egy CD-nél. De egy csoki mellett egy Cseh Tamás lemez, már egy szelet, egy darabka Cseh Tamásból, akivel együtt egy gondolatot, ízlésvilágot, értékrendet adtál egy számodra kedves embernek.

- Családod révén a Deák téri gyülekezethez tartozol…

- A II. kerültben lakom, itt is születtem, tehát a Budavárhoz tartoznánk, de a Lutheránia énekkarban már apám is énekelt, így családunk abba a gyülekezetbe járt. Vilmos is és én is énekeltünk, sőt lányom, Dorka és fiam, Samu is. Keken Andrásnál konfirmáltam, aki nagy hatással volt rám beszédeivel. Esküvőm előtt is olyan dolgokat mondott, amiket azóta is megjegyeztem, szívemen viselek és életem bizonyos pontjain felderengenek bennem.

- A lemezeid is nagy részben egyházi témákat dolgoznak fel, vagy a kereszténységhez kapcsolódnak. Ez gondolom, ennek az indíttatásnak köszönhető…

- Nem egyházinak mondanám a lemezeimet. Az egyház által hirdetett erkölcsi tanokhoz van közük, az egyházhoz, mint struktúrához nincsen. A valláshoz van köze, vagy az Istenhez. Bibliai ihletettségű, lelki indíttatású művek ezek.
Az egyház lehet vendéglátó, lehet lemez szponzora, társ valaminek a meghirdetésében, de az én zeném alapvetően bibliai alapokon nyugszik. Az ember életének részévé válik az egyház, ahogyan a lakóhelye, élettere, a helyek, ahol előfordul. Helyszíne az egyház is az életemnek. Ugyanezt lelki értelemben is el lehet mondani: sok minden van, ami az ember agyát foglalkoztatja. Egyházunkban nagyon sok jó barátot találtam és nagyon sokat köszönhetek az egyháznak, az indíttatás tekintetében. De azt hiszem, ezek mindig egy emberrel való személyes kapcsolatoknak köszönhetőek.