EGOT – Közösség, élmény, programok! – Diákújságírók interjúja Ócsai Zoltánnal
Győr – Az Evangélikus Gimnáziumok Országos Találkozóján (EGOT) Ócsai Zoltánnal, a Győri Evangélikus Gimnázium igazgató-lelkészével, a program főszervezőjével beszélgettünk arról, hogyan is indult ez a találkozó. Az interjúban kitértünk arra is, mi lesz a rendezvény fénypontja és hogy mekkora sikere van ezeknek az egyházi találkozóknak. Szöveg: Babka Anna, Szabadi László (Aszódi Evangélikus Gimnázium)
– Milyen célból jött létre az EGOT?
– Már régi találmány az EGOT, először 13-14 évvel ezelőtt rendezték meg Bonyhádon. Akkor még csak 8 gimnázium volt. Azon az ötleten alapul, hogy az evangélikus ifjúság rendszeres időközönként találkozzon egymással. Ma már egy kicsit más ennek a találkozónak a felépítése, mint egykor volt.
– Mi alapján döntik el, hogy melyik gimnázium lesz a program szervezője?
– Minden évben más dönt Aki jelentkezik erre, aki vállalja ezt, az szervezheti meg, szerintem nincs kijelölés. Ebben egyébként még nem vettem részt, így nem tudom pontosan. Most még várjuk a következő jelentkezőt.
– Milyen programokon lehet részt venni?
– Van nagyon sok program. Sok zenei, képzőművészeti, alkotói csoportban dolgozhatnak a fiatalok, például van újságírás, fotózás, színjátszás, néptánc.
– Mi a rendezvény fénypontja?
– Remélem a ma esti gálaműsor, ahol bemutatkoznak a csoportok, hogy mit készítettek a mai nap során. Nyilván egy nap alatt sok mindent nem lehet, de bízunk benne, hogy lesz sok szép, érdekes előadás.
– Csoportunkból több diák regisztrációját nem tudták elfogadni. Mi az indoka annak, hogy kötött a létszáma a csoportoknak?
– Nagyon sokszor az anyagiakon múlik ez. Hány embert tudunk elszállásolni, hánynak tudunk ebédet adni. Szívesen látnánk több diákot is, de sajnos ennek számos akadálya van.
– Mennyire van nagy sikere a találkozónak? Sokan vesznek részt rajta?
– Szerintem nem a létszám adja a sikert, hiszen az egy fix szám, hogy melyik gimnáziumból hányan jönnek. A sikerét majd a végén látjuk meg, abból, hogy mennyire éreztétek jól magatokat, milyen élményekkel tértetek haza.