Az olaszrizlingtől a „Csepregi fűszeresig” – Beszélgetés Csepregi Kálmánnal

Létrehozás: 2012. április 15., 08:29 Legutolsó módosítás: 2012. április 16., 13:04

Lajoskomárom – A hatodik révfülöpi országos evangélikus borfesztiválon kettő nagyaranyat osztott a zsűri, ami csak a valóban hibátlan boroknak jár. Az egyiket a már tavaly is hasonlóan kiemelkedően szereplő soltvadkerti borász, Galántai Károly nyerte 2011-es kövidinka borával, a másikat pedig – az előzőt a pontozásban hajszálnyival megelőzve – Csepregi Kálmán 2011-es olaszrizlingje. A lajoskomáromi vállalkozó, aki a borfesztivál oszlopos tagjaként eddig mind a hat alkalommal örömmel vett részt a Balaton-parti megmérettetésen, mintegy harminc éve foglalkozik hobbiként borászkodással. Vele beszélgettünk a családi vállalkozásról, a borfesztiválról és a megtisztelő elismerésről. Szöveg és fotó: Kiss Tamás

Lajoskomárom határába érve nem lehet eltéveszteni azt a hatalmas telepet, ahol a Csepregi család modern mezőgazdasági gépei várják a feladatukat. Itt fogad bennünket a vállalkozó, aki  nagy büszkeséggel újságolja, hogy amit látunk, az már mind a két fiúé, akik immár hatalmas területeken gazdálkodnak. Bemutatkozásképpen először a vállalkozásról kérdezem házigazdánkat. 

– Állattenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkoztok, olyan méretekben, ami, azt hiszem, már jócskán túlmutat olvasóinknak a családi gazdaságról alkotott fogalmain. Kérlek, mesélj a vállalkozásról!

– Nagyon jó munkamegosztás működik a családunkban. A két fiam, Attila és Árpád viszi a növénytermesztést, én már csak az állattenyésztést vezetem, a feleségem pedig amolyan pénzügyminiszterként segít összeegyeztetni a könyvelésben az álmainkat a lehetőségeinkkel. A fiúk jelenleg 450 hektár saját földön gazdálkodnak, ami mellett még mintegy 500 hektárt művelnek bérmunkában. Termelnek búzát, kukoricát, árpát és napraforgót, és gépesítve is ezekre vannak, ezek mellett rendszeresen tesztelik a gépkísérleti intézet által fejlesztett eszközöket is, amiket aztán természetesen profi módon dokumentálnak, véleményeznek. Ez is mutatja, hogy a fiaim valóban elismert szakemberek a területükön, akiknek adnak a szavára. Nagyon figyelnek arra, hogy mindig a legjobb szakemberekkel és a legmodernebb technológiával dolgozzanak. Érdekes példa erre az a számítógépes rendszer, amely figyeli többek között a terméshozamot, ami alapján automatikusan dönt többek közt az adott terület trágyázásának mennyiségéről, de ilyen az automatikusan, vezető nélkül, GPS-jelek alapján tájékozódó traktorok, kombájnok sora is. A régen lenézett „buta paraszt” mára nagy értékű, számítógép-vezérelt komplex rendszereket irányít.
Ami az állattenyésztést illeti, két telepet irányítok – itt Lajoskomáromban és Szabadhídvégen tartunk sertéseket. Évente nyolc-tízezer sertést adunk le, amiket kizárólag ellenőrzött magyar tenyésztőktől vásárolunk, húsz-huszonöt kilós malac korukban, s ezeket felhizlaljuk, majd száz nappal és száz kilóval idősebben adjuk el őket. A számokból hamar kiderül, hogy egyszerre mintegy ötezres állományt gondozunk. Ezt a modern technológiának köszönhetően két munkatársam segítségével el tudjuk látni. 

– Miért pont sertéssel foglalkozol?

– Egészen fiatalon kezdett az állattenyésztés érdekelni, amiből aztán a szakmám is lett. Nyugdíjba vonulásom előtt tizenhat éven át vezethettem a sertéságazatot a helyi MGTSZ-ben. Most lehetőségem van bemutatni, hogy értek is hozzá, nem csak irányítottam. (nevet) Nagyon szeretem őket, élvezem csinálni.

– Térjünk rá a borfesztiválra, illetve a borászkodásra. Katolikusként hogy kerültél a révfülöpi evangélikus borfesztiválra?

– Mindenképp meg kell említenem a helyi evangélikus lelkész, Decmann Tibor nevét, aki hat évvel ezelőtt rábeszélt a részvételre. Éva, a feleségem és egyik fiam is presbiterek a helyi evangélikus gyülekezetben, sőt maga a borászkodás is feleségem nagyapjának öröksége, hiszen az ő szőlőjében ismerkedtem meg ezzel a csodálatos dologgal. Ilyen formán sok szálon evangélikus gyökerű a szőlő, amit művelhetek, ha szabad ezzel a képzavarral élnem. (ismét nevet) 
Talán a kíváncsiság hajtott először, hogy megméressem a borom egy ilyen rangos zsűri előtt. Fontos az embernek, hogy milyen minősítést ér el a bora, de számomra az elmúlt hat évben már ennél is fontosabbá váltak az ott kötött barátságok, az együtt töltött idő. Sokunk nevében mondhatom, hogy egész évben várjuk azt a hétvégét, mert hosszú időre szóló feltöltődést, kikapcsolódást nyújt mindnyájunknak.
Az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ nagyon színvonalas hely, ami nagy részben köszönhető a személyzetnek, de mindenekelőtt jó barátomnak, ifj. dr. Hafenscher Károly igazgatónak, aki hihetetlen munkabírással biztosítja a hátteret évről évre ennek az igen színvonalas, mégis nagyon családias alkalomnak. 

– Említetted, hogy a borászkodás csupán hobbi számodra. Hogyan indult nálad ez a szenvedély, és honnan találsz rá időt egy ekkora vállalkozás mellett?

– Időm, az van. Nem mondom, hogy nincsenek olyan időszakok, amikor én is azt mondom, hogy elég, és eljön majd az idő, amikor a fiúknak fel kell valakit venni az állattenyésztést irányítani, de általában van időm, sőt egyre több is van, ahogy egyre modernebb technológiával dolgozunk. Hiszek abban, hogy a nyugdíjas éveket tevékenyen kell tölteni, ha az ember nem akar hamar megöregedni. Amíg úgy érzem, belefér az energiámba, és jut mellette időm a borászkodásra, a kikapcsolódásra, addig ez jót tesz az egészségemnek. Családi oldalról én magam nem tanultam soha a borászkodást. A feleségem nagyapjáé volt ez a szőlő, ahol megismerkedtem a szőlészet és borászat rejtelmeivel. Mikor ő meghalt, rám maradt a tradíció folytatása, mert nem akartam, hogy veszendőbe menjen az ültetvény. 

– Milyen fajtával foglalkozol?

– Lajoskomáromban az olaszrizling dívik, szinte mindenkinek csak az van, vörös pedig nagyon kevés. Maga Urbán András (a Hegyközségek Országos Tanácsának korábbi elnöke, az országos evangélikus borfesztivál fővédnöke) is itt gyermekeskedett, ő is szereti a helyi olaszrizlinget. A Mezőföld, ahol állunk, híresen jó minőségű mezőgazdasági terület. Olyannyira így van ez, hogy sokan sajnálják ezt a 26-30 aranykoronás földet szőlőtermesztésre pazarolni, de ha belegondolunk, logikus, hogy ahol a szántóföldi kultúrák ilyen jól teremnek, ott a szőlő is jól kell érezze magát. Így is van! Annak idején, még az átkosban a Győzelem MGTSZ kétszázhatvan hektáros területen termelt szőlőt, ahonnan világkupagyőztes cserszegi fűszeres is kikerült.

– Apropó cserszegi, a borfesztivál eredményhirdetésén a borok besorolását immár hatodik éve kollégáival hűségesen végző Nagy Örs nagy derültséget okozott elszólásával, mikor rád pillantva Csepregi fűszeresnek olvasta a cserszegit. Aki járt már a révfülöpi rendezvénysorozaton, az tudhatja, hogy a véletlen névadás valószínűleg maradandónak bizonyul, hiszen nem csak az olaszrizlinged, de a fantasztikus disznóságaid is nagy népszerűséget szereztek nektek. 

– Mindenki tudja rólunk, hogy sertéseket tartunk, és a családnak fel is dolgozunk belőlük. Már hagyománnyá vált, hogy a boraink mellett az általunk nagy szeretettel erre az alkalomra készült húsainkkal kedveskedünk a borszerető barátainknak. A fesztivál ebből a szempontból is különleges alkalom számunkra, hiszen erre külön készülünk, úgy időzítve a disznóvágást, hogy a különböző húskészítményeink erre az időpontra érjék el az élvezeti értékük csúcsát. Ezek valódi, házilag, kézi módszerekkel készülő különlegességek, amikkel ilyenkor tesztelgetjük a társaságot, illetve a társaságon az újabb recepteket. Azt sokan kérdezik, hogy hol lehet ezekhez év közben hozzájutni, erre a válasz, hogy sehol. Ezeket kizárólag a borfesztivál résztvevőinek készítjük minden évben. Ehhez itt kell lenni. Ezeket sem itthon, sem máshol senkinek nem készítjük, ezek kizárólag évente egy révfülöpi péntek és szombat este különlegességei. A jó hír, hogy jövőre április elején ismét borfesztivál lesz Révfülöpön!

– Talán nem sportszerű az olvasókkal szemben, mégsem állhatom meg megkérdezni: mit hozott idén a Csepregi fűszeres?

– Lássuk csak! Vittünk sült kövesztett császárszalonnát, amit a töpörtyű zsírjában sütünk ki. Volt hagyományos angolszalonna és májas hurka. (Ezen a ponton mindketten nagyokat nyelünk, pedig ekkora már túl vagyunk háziasszonyunk fantasztikus ebédkölteményén.) Persze volt májas, füstölt májas és természetesen a kolbász. És akkor a válogatott alapanyagokból készült disznósajtról még nem is beszéltünk.  

– Kanyarodjunk vissza kicsit a borfesztiválra! Mit jelent számodra ez a díj, különösen a komoly bírálóbizottság és az erős, sok esetben profi borász mezőny fényében?

– Nagyon, nagyon büszke vagyok rá, különösen is, hogy bár aranyérmes boraim szép számmal voltak már, nagyaranyat most sikerült először elérnem, ráadásul egy ilyen nívós országos versenyen. A nyertes olaszrizling 19,6 pontot kapott, ami elhanyagolható különbséggel, 0,05 ponttal előzte meg Galántai Karcsi barátom szintén nagyaranyat nyerő kövidinkáját. Végtelenül nagy megtiszteltetés számomra egy általam nagyra tartott profi borásszal egy szintre kerülni. Sosem gondoltam volna egy ilyen nagy elismerésre, de úgy látszik, igaz a mondás a vak tyúkról… (jóízűen nevet) A másik olaszrizlingemet sem szeretem kevésbé, ami aranyérmet kapott, de érdekes figyelni a barátokat, ismerősöket, akik átjárnak megkóstolni, hogy mitől nagyarany egy nagyarany. Szeretném hinni, hogy ha most a nagypapa lát fentről, nagyon büszke rám. 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben