Álom Magyarföldön – Interjú Rátóti Zoltán színművésszel – FOTÓKKAL!

– Milyen folyamat vezetett oda, hogy művész úr templomépítésre vállalkozott?

– A történet évekre nyúlik vissza. Magamban inkább álomfolyamatnak nevezem. Az Őrségben, a Zala megyei Magyarföldön találtam második otthonomra, és építettem évekkel ezelőtt egy kis faházat. Az igazi álom 2000-ben kezdődött, mikor felépült a falunkban, az Őrség szélén az ottani építkezési formára és hagyományra jellemző fa harangláb. Kalákában készült: a falu apraja-nagyja építette. Régen falu és falu között ez volt az információ-áramlás eszköze, s szerettük volna méltó körülmények közé helyezni. Miután ez a menedékháznak is felfogható, csodálatos erőtér felépült - s engem, aki színészként, a kimondott szóval a lelkekben tudok valamit alkotni, lenyűgözött, hogy az ember kétkezi munkájának látható eredménye van -, geológus barátommal, akivel a munkák nagy részét végeztük, arról beszélgettük, hogyan lehet ezt tovább vinni. Az álom, az ötlet mintegy magától „jött”, s elindult egy hosszú kálvária, ami végül is nem szegte a kedvünket, sőt, inkább ambicionált. 

–  Kálvária? Ez most igen negatívan hangzik! Külső vagy belső akadályokra gondol?

– Mindkettő adódott. Sok ellenérzéssel szembesültünk, ám ez nem keserített el. A területszerzés sem volt egyszerű: a falu legmagasabb pontján van a régi temető, mellette a fennsík. De utóbbi magántulajdonban volt, s a hazai tulajdonjogviszonyok – közös, osztatlan terület – megvásárlása, majd a terület kimérése rettentő sok ügyintézéssel járt. 2001-re lett meg a földterület, de bizony csak 2008 nyarára lehetett elindítani a tulajdonképpeni tervezést. Sokáig hadakoztam magammal, hogy „majd megváltoztatom az embereket, majd én meggyőzőm őket, hogy jó, ha történik valami, a megőrzése annak, ami elveszőben van”. De aztán mikorra meg tudtam békülni azzal, hogy nem fogom tudni megváltoztatni az embereket – beindultak a dolgok. És jöttek sorban a lehetőségek. 2006-tól polgármestere is vagyok a falunak, így már hivatalosan is felelősséget vállalok a falu megmaradásáért, a templomért. Az álom tehát túlnőtt minket, s immár önálló életet él. Bennünk kellett megérnie, de ha nem lenne hitünk, bele sem fogtunk volna. Nem is „engedné” a templom felépíteni magát, ha nem lenne elég hitünk hozzá. A fontos dolgok megszülik önmagukat, ha igazán belülről akarjuk!

–  Pedig Ön csak elvonulni, feltöltődni vágyott a faluban, amire egy művész elemi igénye. Akkor ez nem sikerült maradéktalanul…? 

– Nem, de egyáltalán nem bánom!  Sőt, hogyha felépül a templom, lesz egy hely, ahol még jobban megleli az ember a nyugalmat, a lelki békét, harmóniát. Kiterül az idő, hosszabbnak érzi az ember a napot Magyarföldön.  

– Hány lelkes is a falu?

– 34 bejelentett lakosa van, jómagam is. Igen, ezen sokan mosolyognak. 

–  Hogyan tudja mindezeket összeegyeztetni a Nemzeti Színház művészeként, hiszen színpadi, tévés munkái a fővároshoz kötik?  

–  Nehezen. De ezt vállaltam, és a választás előtt el is mondtam, hogy keveset leszek ott. Sokszor csak telefonon, távirányítással tudom irányítani a falut. Van, hogy reggel megyek, és az esti előadásra már vissza is kell jönnöm Budapestre. Nyáron jobb a helyzet: az építkezés elkezdésétől szerencsére már folyamatosan lent leszek.  

– Kápolna megmentéséért már rendeztek koncertet, de templomot tudtommal még nem épített ismert, népszerű művész. Hogy fogadta tervét a civil és a művésztársadalom?   

–  Létrehoztuk a Magyarföld Faluért Alapítványt, van egy honlapunk is, ezen keresztül fogadjuk az adományokat. Hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy elmondjam: nagyon hálás vagyok azoknak, akik segítettek nekünk. Megható dolog: borítékban kaptam egy levelet, benne ezer forinttal. Nyugdíjas néni küldte, ő így tudott hozzájárulni. 2009. január 8-án egy gálaesten a barátaim, közel 50 művész, ingyen léptek fel a templomépítés javára rendezett esten a Nemzeti Színház színpadán. Sokszor álmodoztam - talán túl naivan is -, hogy majd jön egy nagyobb pénzösszeg, ami mágnesként vonzza a többit. És így történt! A Volksbank jelentős támogatást adott. Környékbeli vállalkozók hívtak, fafeldolgozó, fatelep-tulajdonos, asztalos, ács… felajánlanak az idejükből, a munkájukból. Ceglédről, szülővárosomból is jönnek majd dolgozni. Csodálatos, hogy milyen erőket mozgatott meg ez a terv!   

–  Pünkösd vasárnapján – szimbolikusan is a megfelelő ünnepet: a Lélek kiáradását választva – került sor az alapkőletételre. Jól mondom ezt egyáltalán egy fatemplom esetében? 

–  Nem, alapfát tettünk le. Szinte már tradíció: a haranglábat is így kezdtük, pünkösdkor. Azt az ünnepet „harangláb-reménylő” ünnepélynek neveztük, s talán mondhatom, áldás volt rajta. Azon a nyáron már avattuk is. Én nagyon bizakodó és optimista vagyok, hogy ez a templom is el fog készülni nyár végére. 60 fő befogadására lesz alkalmas a templom. Ideális esetben augusztus 22-én lesz a szentelés. Amit még nem említettem, a felújított pajtaszínházat szintén pünkösdkor kezdtük, kérve a Szentlélek kiáradását. Nem véletlenül időzítettük az alapfa-letételt most sem pünkösd vasárnapjára… 

–  Művész úr, Ön most templomot épít. Milyen kapcsolatban áll hittel, Istennel? 

– Mindig is volt valamilyen vonzódásom, hittem valami felsőbb rendű hatalomban, a rólunk gondoskodó szeretetben, noha nem kaptam vallásos nevelést. Amint felnőtt lettem, s a hitemért már magam voltam felelős, sokféle utat bejártam a hit keresésében, amikben természetesen tévutak is voltak, hiszen nem volt meg a családi fogódzó. Nem szégyellem és nem bánom ezeket az utakat, mert különleges tapasztalásokkal jártak. Magamat vallásos embernek tartom. Katolikusnak kereszteltek, de nem gyakoroltuk a vallást. A templomépítés sem ebből fakadt. Nehéz megfogalmazni, hiszen nem tudom magamat egyetlen valláshoz sem kötni, nincsenek meg a belső hagyományaim, picit irigyelem azokat a barátaimat, akik valamilyen közösséghez tartoznak. Hogy akkor miért nem teszek én is így? Nem tudok kielégítő választ adni. Kaptunk bizony kritikát is ezzel kapcsolatban: ne gondoljuk, hogy ez olyan könnyű dolog, vagy „hogy vesszük a bátorságot ahhoz, hogy templomot építsünk”? Kinek engedi meg az Isten, hogy templomot építsen...ezeken elgondolkodtam. De a támogató szándék több volt. Csak önmagát zárhatja ki valaki a templomépítésből és az ebből fakadó örömből. Adódott egy nagyszerű lehetőség az életünkben, hogy valamit megteremtsünk – s annak templom formája lesz. Templom jelentése lesz.  

– Mit üzenhet Magyarföld falu története Magyarföldnek, az országnak?

–  Kikerülve a túl magasztos szavakat, a szimbolikus tartalmán túl: bár elcsépelt és sokszor hiteltelenné tett szó az összefogás, a közös gondolkodás, de ahogy magunkban igyekszünk létrehozni olyan lelki nyugvópontokat, ahol igyekszünk megnyugodni, erőt merítünk, ugyanúgy kell egy közösségnek is megtalálni azt a nyugvópontot, lelki feltöltődésre alkalmas helyet, ahol jó csöndben lenni. Ez az elsődleges célja ennek a templomnak. Hogy összesűrítsük a csöndet, a napfényt, azokat az illatokat, növényeket, amik feltöltenek bennünket ezen a gyönyörű tájon. Nekem ez az álom, ez a lehetőség adódott. Valóban, van ennek egy különös jelentése is: Magyarföld nevű kis faluban épül fel egy ökumenikus fatemplom. Aki lejön, talán ihletet kap, hogy a maga környezetében, a maga lelkében is hasonlót tegyen.

–  Van-e még álma?

– Egyelőre az, hogy ezt sikerrel végig tudjuk vinni. Most ez a legfontosabb, hiszen hosszú távon életben tartani, a szellemiségét működtetni igen nagy feladat lesz. Hiszem, hogy a hitélet meg fogja szervezni önmagát, és igazi lelki otthonává lesz a falunak. Ha évek múlva ez teljesül, elégedett leszek.

– Akkor hadd kívánjam ezt Önnek és a magyarföldieknek!