A romák társadalmi befogadásáról tárgyaltak Brüsszelben – Egyházunkat Gáncs Péter püspök képviselte

– A cigány kisebbség magyarországi feszültségterhes, áldatlan állapotát sokan megmásíthatatlan történelmi tényként aposztrofálják. Hogyan lehet ilyen felfogással szemben mégis valamit tenni?
– Kérdésként vetődik fel, hogy vajon, a magyarok cigányellenessége, illetve a cigányok magyarellenessége olyan tradíció, ami nemzedékről nemzedékre, szinte törvényszerűen öröklődik, és amit időről időre, gátlástalanul és felelőtlenül kihasználhatnak a legkülönbözőbb politikai erők?
Mi keresztyének azonban mindezzel szemben, hisszük és reméljük, hogy a többségi és a kisebbségi társadalom, közös összefogással, kölcsönös erőfeszítésekkel megtörheti ezt az átkos örökséget. Én nem romológusként, szociológusként, vagy politikusként voltam jelen a konferencián, hanem evangélikus lelkészként, teológusként kerestem a választ a kérdésekre.
Én a magam részéről Jézus zseniális terapikus módszerével közelítek a problémához, aki elsőként az alapkérdéssel szembesít: „Akarsz-e gyógyulni?!” János evangéliumában, a Mester ezt a kérdést szegezi a 38 éve beteg, béna embernek, aki hiába várja a gyógyulást a Betesda tavánál. A névtelen beteg őszinte válasza is szinte szállóigévé vált: „Uram, nincs emberem…”
Különösebb erőltetés nélkül áthangzik ez a dialógus mai, sok tekintetben, ugyancsak bénult helyzetünkbe. Mi is évtizedek óta várjuk a csodát, a gyógyulást, többek között a romaügyben is. De vajon tényleg akarunk-e gyógyulni? Nemcsak ők, mi is? Nemcsak mi, ők is? Vajon, manapság nem éppen azok az elkötelezett emberek hiányoznak a leginkább, akik mindkét oldalon készek végre mozdulni és mozdítani, konkrétan, önzetlenül, áldozatkészen tenni valamit az igazi gyógyulásért?!
– Kik azok, akik ezen a konferencián késznek bizonyultak tenni valamit? Kik vettek részt a brüsszeli találkozón?
– A találkozón számos ilyen elkötelezett hazai szakemberrel találkozhattam, akik a gyógyítva gyógyulás áldott küzdelmére odaszánják az életüket. Sok római-katolikus, református, görög-katolikus cigánypasztorációt végző lelkész, szakember jött el, hogy csak pár nevet említsek: a római-katolikus egyház részéről ott volt Székely János püspök, Dúl Géza, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia cigánypasztorációs referens papja, de Tőkés László erdélyi magyar református püspök, EP-képviselő  is tartott előadást, valamint Schmitt Pállal, az Európai Parlament magyar alelnökével is találkozhattam.
Hála Istennek, egyházunkban is akadnak romaügyekkel foglalkozók, hiszen Sárszentlőrincen, Nyírteleken is van roma missziónk. Bakay Pétert, egyházunk romaügyi referense azonban sajnálatos módon most nem tudott jelen lenni ezen a konferencián.
– Mit tehetnek az egyházak azért, hogy előrelépések történjenek roma-ügyben?
– Az egyházak fontos segítő szolgálatot tölthetnek be a gyógyító folyamatban, különösen is a tudatformáló oktatás, nevelés és a személyes pásztorolás, lelkigondozás területén.
Épp Bakay Péter volt az, aki a közelmúltban provokatív élességgel tett fel egy fontos és tisztázandó alapkérdést: „Vajon, a cigányság számunkra áldás, vagy átok?! – Miért ez a végletes, sarkított megfogalmazás? – Talán, mert ők maguk, a cigányok is végletesek, szélsőségesek? Egyik pillanatban mindenüket odaadnák, másik pillanatban mindenünket elvennék… Egyik pillanatban önfeledten ünnepelnek, másikban összeomlanak…”
A cigányok himnuszában áll a híres sor: „megátkoztál, meg is vertél, örök csavargóvá tettél…” Ezzel párhuzamosan döbbenetes, hogy a magyar nemzeti himnusz pedig, egy áldásáért könyörgő imádság: „Isten, áldd meg a magyart…” Kölcsey Ferenc soraiban ugyan nem esik szó, arról, hogy a magyar nép átok alatt lenne, de balsorsról, bűnhődésről bizony ír a költő. Úgy gondolom, hogy épp ezért összeköthetne minket az átokból való szabadulás közös vágya és az áldás utáni őszinte szomjúság! A mai kiélezett helyzetben nem lehet egyszerűen csak a békés egymás mellett élést, az egymás békében hagyását hangsúlyozni, már kevés a koegszisztencia. Ennél sokkal több kell: proegzisztencia, egymásért élés a megfelelő lépés. Fontos az egymás elfogadása, befogadása, nem bagatellizálva, nem elhallgatva a feszültségeket is generáló, valós különbségeket mentalitásban, kultúrában, tradícióban, értékrendben. Meggyőződésem szerint a romák ügye nem csupán társadalmi, politikai, gazdasági, etnikai, oktatási és egyéb szakkérdés. A megoldás felé vezető úton szükség van a komplex, széleskörű együttműködésre. Nélkülözhetetlen az olyan tekintélyes politikai erők támogatása is, mint az Európai Parlament, de lelkészként, teológusként, úgy látom: az igazi fordulatnak, mindenek előtt, a fejekben és szívekben kell megtörténnie.
– Mi, Krisztusban hívő emberek lehetünk tehát elsősorban az áldás közvetítői…
– Igen és ez írhatja csak felül számos kallódó embertársunk keserű tapasztalatát. Mi valóban kérjük Istent, hogy állja meg a magyart és a romát, akár rajtunk keresztül is! Ez legyen a mi reménységünk, így adventben.