A pápa, a reformáció és a gyógyító emlékezés – Interjú Friedrich Weber püspökkel

– Püspök úr! Ön szerint mi volt a pápalátogatás legfontosabb eredménye?

– Számunkra mindenekelőtt a találkozás helye volt fontos, hiszen Erfurtnak az evangélikus keresztények szempontjából különleges jelentősége van. Luther Márton különleges teológiai képzést kapott is és különleges tapasztalatokra tett szert – olyan emberekkel került kapcsolatba, mint Staupitz, megismerte az agustinusi kegyelem-teológiát, amelyek aztán a 95 pont megfogalmazásához vezető útján fontos lépések voltak. Az, hogy a pápa 2011-ben ellátogatott Erfurtba, egy 500 évvel ezelőtti ellenlátogatásnak is tekinthető. 1511-ben ugyanis Luther Márton Rómába látogatott. Ez egy új szimbolikus dimenzióként is értelmezhető.
Fontos és jelentős, hogy a német evangélikus egyház illetve a katolikus világegyház tagjai találkozhattak egymással. A protestantizmusnak Erfurtban megvan az az öntudata is, hogy az istentiszteleten az egyik beszédet egy asszony mondhatta el, aki nem csak teológus. Ez masszív jel, a kereszténységünk és korunk felelősségének megfelelő kifejezése.

– XVI. Benedek Efurtban Lutherről és a reformációról is nyilatkozott, de nem nyilvánosan.

– Igen, sajnáltam, hogy kijelentései, amelyeket zárt ajtók mögött tett a főteremben, később semmiféle módon nem ismétlődtek meg. Azt is sajnáltam, hogy a pápa arra a kérdésemre, hogy konkrét lépések jönnek-e a reformáció közös értékeléséről, szintén konkrétan nem válaszolt. Emlékszem arra, hogy 1890-ban, II. János Pál pápával való találkozásunk után Mainzban, A tanításbeli döntések – egyházakat szétválasztanak? című projektet létrehoztuk. Most újra a reformáció terítékre került és természetesen nem fogjuk annyiban hagyni a kérdést. A katolikus delegáció tagjai is elmondták, hogy ez egy fontos téma – mit is jelent a reformáció? – ez egy szakadás vagy a szabadság egy aktusa, amely az evangéliumon alapul és alakot formál?
A katolikus egyház számára is sok dolog abból, amit annakidején a reformáció szorgalmazott, mára már valóság lett. Ezt úgy beállítani, hogy biztosítsuk azt, hogy közösen dolgozunk a témán, szép dolog lenne.

– A Lutheránus Világszövetség és a Vatikán épp a reformációi értelmezésről készítenek egy dokumentumot. A jövő évben hozzák majd ezt nyilvánosságra. Mi lehet majd ebben?

– Ha minden jól megy, akkor a dokumentum a 95 tétellel kapcsolatban fontos megállapításokat fog tenni. Korábban ugyanis ezt hozták fel mindig a szakadás okának. Ebben benne van az is, hogy az egész élet bűnbánat és ez nem az elnyomott, kicsinnyé tevő bűnbánat, hanem a szabadság. Az ember emlékezik arra, mi volt rossz az életében és megpróbálja ezen túltenni magát.
Az egyházakra való tekintettel ez azt jelenti, hogy ahogyan egymással korábban bántunk, abban nem csak barátságosság volt, és ez egészen napjainkig igaz. Olyan dolgokat tettünk, amelyet a gyógyító emlékezés jegyében kellene feldolgoznunk. Ezt például egy ökumenikus vesperás istentisztelettel, 2017 húsvétján például kifejezésre juttathatnánk.

– A pápa Erfurtban azt mondta, hogy az ökumené nem úgy működik, mint az államok és a pártok közötti tárgyalások, ahol kompromisszumokat kell tenni, és megállapodásokat kell kötni. De valóban úgy van, hogy a centrális teológiai kérdésekben kompromisszumokra törekszünk, ahol mindkét oldalnak engedményeket kell tennie?

– A pápa alapfelvetése felől nézve ez egy nagy tévedés. Számunkra nem arról van szó, hogy a lutheránus egyház (VELKD) és a katolikus püspöki konferencia egyfajta kompromisszumot dolgozna ki. Sokkal inkább arról, hogy amit a különböző felekezetek valóságként fogadnak el, azokat megbeszéljük egymással és próbáljuk meg a másik oldalt megnyerni a magunk számára. De nem kompromisszumról van itt szó, ahol az igazság és a belátás csúcsait vágjuk le. Ezt egy sörözéskor lehet tenni, de nem komoly, teológiai, felelősségteljes munka során.
Így hát sajnos a pápa által használt kép, belső, evangélikus berkekben sok gondot okozott. Néhányan ugyanis ezt olyan rétékelésként tekintik, amelyet a következő mottó mozgat: Amit ti csináltok az nem kompromisszumképes. Mi azonban nem ilyenek vagyunk. Nem kompromisszumban gondolkodunk, hanem azt kérdezzük, vajon az evangélium igazsága minden korban és kulturális összefüggésben különbözőképpen lett-e kifejezve.

– Az úrvacsora és az eucharisztia kérdésében nehezen is lehetne elképzelni egyfajta kompromisszumot.

– Igen, a kölcsönös meghívás kérdése jó példa. Mi természetesen magától értetődően azt mondjuk, hogy értelmezésünk alapján meghívunk minden katolikus keresztényt az úrvacsoravételre. Ezt továbbra is tudatosan és meggyőződéssel fogjuk tenni, mert meg vagyunk arról győződve, hogy ez jó, a hitben járás szempontjából megfelelő út. A kompromisszum ebben a kérdésben azt jelentené, ha többet nem mondhatnánk ki azt, hogy hívjuk őket az úrvacsorára. De ezt nem fogjuk tenni.

– A különböző felekezetű házaspárok úrvacsoravételét tekintve az EKD Tanácsának elnöke, Nikolaus Schneider a pápával való találkozás után azt mondta, hogy még nem mondatott ki az utolsó szó. Van elmozdulás?

– Az a kijelentés, hogy a különböző felekezethez tartozó házaspárok számára a katolikus egyház tiltaná a közös úrvacsorát nem állja meg a helyét. Erről még korábban nem beszéltem, de szerintem ez így nem korrekt, mert ezzel csak azt a benyomást keltjük, hogy mi az evangélikus úrvacsorát kisebb értékűnek véljük az eucharisztiánál és tulajdonképpen csak azt tartanánk megfelelőnek. De ez nem így van. Egy vegyes felekezetű házaspár a katolikus kontextusban nem vehet eucharisztiát, de az evangélikus templomokban teljes úrvacsorát vehet.
Ez az egyik, a másik pedig az, hogy Schneider elöljáró szent meggyőződése azt, hogy ezt a kérdést tovább kell tárgyalni. A katolikus püspökökkel való további egyeztetéseken meg fogjuk kérdezni ezt. És ezt fogjuk is tenni, amíg el nem érünk valamit. De nem szabad azt a benyomást kelteni, mintha az lenne a véleményünk, hogy ha teljes úrvacsorát szeretne venni, az csakis a katolikus eucharisztia lehet. Mert ez nem igaz.

– Csalódottságról beszélt, amit az erfurti találkozás után érzett. A tartományi egyházakban itt-ott hallani, hogy meg kellene szakítani a katolikusokkal mindenféle teológiai kapcsolatot. Hogyan gondolja Ön ezt?

– Ez nagy hiba lenne! Az ilyen magatartás egyáltalán nem felel meg az ökumenikus realitásoknak és annak sem, amit a pápalátogatástól várni lehetett. Ha az előtérben még evangélikus vezető személyiségek olyan kijelentéseket is tettek, hogy a pápának végre el kellene ismernie bennünket, vagy Lutherrel kapcsolatban kijelentéseket kellene tennie, mégis a helyzet rossz ismeretéből fakadóan rossz kezelése lenne ez a helyzetnek.
Ha a várakozásokat eltúlozzuk, és a média erre ráharap, nem szabad csodálkozni azon, ha a pápa aztán azt mondja, hogy nem hoztam magammal ajándékot. Ez persze kemény kijelentés volt, de nem rémültem meg tőle. Ha a mércét magasra tesszük, akkor a dolog megbukhat. Ez fatális lenne.
Nem szeretnék túlzott következtetéseket levonni. Sokat tudtunk arról, ami végül megtörtént, XVI. Benedek az ortodoxiához vonzódik és nem pedig a reformátori egyházakhoz. Nem szabad ezen megsértődni. Másfelől viszont az a felvetés is fals, hogy az EKD csak kutyaként loholt a pápa mögött. Ezek sajnos az evangélikus tábor hibás ítéletei is.

– Ön személyesen milyennek értékeli a pápát?

– Januárban a vatikáni audiencián már találkoztam vele a VELKD egyházvezetésének szűk körű tárgyalásán és most pedig újra, az erfurti kolostorban. Szellemileg rendkívül friss. Tulajdonképpen nagyon fáradtnak kellett volna lennie, ha csak a programjára nézünk. Egy 84 éves férfinek ez túl sok lehet. Testileg inkább törékenynek tűnt. Mennyire volt hajszolt és fáradt, vagy egyszerűen csak a korával járt a fáradtság, nem tudom, az biztos, hogy kezeiben sok szál fut össze.

– Ön szerint a következő, Magdeburgban tartandó EKD Zsinat hogyan fogja értékelni a pápalátogatást? Mit vár Ön ettől?

– Valószínűleg pontosan azokat a kérdéseket fogjuk ott érinteni, amelyekről az imént szóltam. Hogyan alakítsuk a katolikus egyházhoz való viszonyunkat? Valószínűleg fel fognak vetődni olyan kérdések is, vajon nem kellene-e más partner után néznünk, akivel intenzívebb tárgyalásokat tudnánk folytatni. Fel fogják vetni azt is, hogy a liberálisabb katolikusok vajon másféle módon nem lettek-e szintén csalódottak? De minden bizonnyal nem fogjuk elásni az ökumenét. Schneider elnök világosan megmondta, hogy nem a profilok, hanem az adományok ökumenéjét éljük. Ez egy pozitív fordulat.
Kritikus megfigyelőként meggyőződésem, hogy néhány csalódottság, amelyeket leírtak, vagy maguk kreáltak csak azáltal keletkeztek, hogy az elvárásokat eltúlozták. De a látogatás után, ha kell más területeken és szinteken, tovább fogjuk folytatni a katolikusokkal való párbeszédet.