A harminc éve alapított Evangélikus Országos Múzeum megújulását tervezik

Idén harminc éves az Evangélikus Országos Múzeum, ám dr. Harmati Béla László és Zászkaliczky Zsuzsanna az első művészettörténészek, akik egyházművészettel hivatásszerűen foglalkoznak egyházunkon belül. Hatalmas anyagot kell egy emberöltő alatt feldolgozniuk.

Folyik az országos felmérés arról, milyen műtárgyak, templomberendezések, épületek vannak már eddig nyilvántartva. Harmati Béla – dr. Krähling János építészettörténésszel és műegyetemi hallgatókkal az OTKA támogatásában – járja az országot, hogy „pincétől a padlásig” feltérképezzék, melyik gyülekezetünkben, milyen elkallódott vagy csak éppen elfeledett érték található még.

Korábban, a múzeumot alapító dr. Fabiny Tibor egyháztörténész professzor idején, statisztikákat vezettek ugyan, de a tárgyak leltározásába bőven csúszott hiba, így az utódoknak kell ezt befejezni.

Tavaly a raktárt is rendezték, és a tárgyak tudományos feldolgozása is elkezdődött, de fehér foltok még mindig akadnak. Szervezik a gyűjteményi hálózatot, az egyházmegyei gyűjteményi előadók segítségével.

Közben elkezdődött a tudományos igényességű kiadványok megjelentetése is. Örömteli példa, hogy dr. Kertész Botond történész, a múzeum tudományos munkatársa, az Akadémiai Kiadó segítségével nemrégiben kiadta Székács József püspök visszaemlékezéseit, valamint megjelent a Karátson Gábor akvarelljeivel kísért szöveg, Szent Jánosnak Mennyei Jelenésekről való könyve címmel, Zászkaliczky Zsuzsanna szerkesztésében.

A harminc éve fennálló kiállítás felett azonban elszaladt az idő. Alapos átalakítására lenne szükség. A múzeum eddigi területét is bővíteni szeretnék, a pince felé való terjeszkedéssel. Mivel ennek a költsége, különösen a mai gazdasági viszonyok között, nagy terhet róna az egyházra, ezért próbálják a terveket úgy elkészíteni, hogy szakaszolhatóak legyenek, és akár részletekben is lehessen velük pályázni, többek között európai uniós forrásokra.

„Szeretnénk, ha minél tovább működhetne jelen formájában a múzeum, és csak az utolsó átalakítási fázisban zárnánk be a jelenlegi kiállítást – magyarázta Harmati Béla. – Nem lenne jó évekig zárva lenni, ezért, amíg az alagsorban készítenénk elő a tárlókat, addig fent a látogatókat még tudnánk fogadni, és csak az utolsó pillanatban nyitnánk össze a két kiállítási területet. A jelenlegi irodánk helyén lenne a lépcsőház, itt lenne a lejárat, középen egy mozgássérültek számára is használható hidraulikus lifttel, aminek betervezése azonban az idősebb látogatóink miatt is fontos. Jelenleg úgy tervezzük, lent lesz az állandó kiállítás, a mai kiállítótérben pedig időszaki kiállításokat rendezünk majd. Tervezzük, hogy a múzeum térre néző, egyelőre még zárt spalettáit is kinyitnánk. Ez is egyfajta kifelé nyitást jelképezne a világ felé. A terveket a műemlékvédelem már engedélyezte.”

A Múzeumnak ez hosszú távú terve, emellett azonban számos rövid távú tervet is dédelgetnek az itt dolgozók, amelyek közül az egyik a Sztehlo év kapcsán, május 14-én 18 órakor megnyíló kiállítás szervezése.
„Kiállításunkon Sztehlo Gábornak arra az arcára szeretnénk rámutatni, amelyet az emberek nem ismernek. Sokat hangoztatják a zsidó gyermekek megmentését, ami meghatározó korszak volt az ő életében, de Sztehlo emellett a kommunizmus által üldözöttekkel is közösséget vállalt, gyülekezetépítő lelkész volt, felépítette a hatvani templomot, majd svájci emigrációja idején kint is segítette azokat, akik pihenni vagy gyógyulni próbáltak. Sok tárgyat mutatnánk be tőle, kevés irattal, így egy összetettebb képet szándékozunk feltárni róla. Munkánk már eddig is sokrétű nyomozással járt. Svájcból most kaptunk meg több tárgyat és dokumentumot, még élő rokonaitól. Emellett az úgynevezett Sztehlo-gyerekek is számos tárgyat juttattak el hozzánk, többek között egy, feleségének írt emléklapot is kaptunk, amelyben leírják, mennyire hálásak neki, hogy anyjuk helyett anyjukként nevelte őket.”

Egy másik, idén év végére tervezett kiállításban a magyar külmissziót, ezen belül is az evangélikus misszionáriusok tárgyi hagyatékát tárnák fel, időszaki kiállítás keretében.

Emellett a munkatársak egy megfelelően színvonalas, tudományos, korszerű és informatív honlap készítésébe is belefogtak.

„Egyházunkban szinte utolsónak vállalkozunk erre a feladatra, hiszen mára már iskolai osztályoknak is van internetes oldaluk. Hadd legyek azonban ezzel kapcsolatban titkolózó, és csak körvonalakban beszélnék róla – mondja Harmati Béla. – Szeretnénk méltók lenni ahhoz az anyaghoz, amit a múzeumunkban őrzünk. Nemcsak az egyháztörténet iránt érdeklődők számára akarunk érdekességekkel szolgálni, hanem gyerekek számára készülő játékokat is tervezünk.”

Talán már nincs nagyon messze, hogy a múzeum munkatársai az oktatási intézmények számára is komplex programot kínáljanak.

„Jó lenne, ha iskolai osztályok eljönnének hozzánk rendhagyó órákra, amelyek során egyháztörténeti alakokat, eseményeket ismertetnénk meg a diákokkal, konfirmandusokkal. Játék- és feladatlapok, beszélgetések, kézműves alkotás, drámajáték lesz mindebben segítségünkre.” – árulja el Harmati Béla, aki a hozzájuk látogató külföldi csoportok számára is szeretné a múzeumot más oldalairól is bemutatni:

„Mi őrizzük Luther Márton egyik végrendeletét, így ha külföldieket akarunk idecsalogatni, általában erről szoktunk beszélni. Van azonban számos más tárgyunk is, amelyek emellett sokszor elsikkadnak, pedig speciálisan magyar, evangélikus emlékek, mégis mellékesként szerepelnek a múzeumlátogatás során. Ez azért is történhet meg, mert a régi vitrinekben nem elég szemléletesen vannak ezek a látogatók elé tárva, mert a kontextus harminc év elteltével már nem teljesen egyértelmű, vagy a műtárgy maga igényelne új, közérthetőbb környezetet. Ezért is érezzük azt, hogy eljött az idő: változtatni kell a kiállítás egész struktúráján. És persze, a raktárból is lenne mit átemelni a tárlatba. A tárgyak nyilvánosságra hozatalát illetően azonban óvatosnak kell lenni. Még a restaurálásokat is sok esetben titokban kell tartani, mert megszaporodtak a műkincslopások. A templom nem úgy működik, mint egy széf, ha visszakerül egy megújult oltárkép, akkor megpróbálkozhatnak a lopással, főleg, ha tudják azt az összeget is, mennyiért restaurálták. A tárgyak a leltárkönyvünkben, a múzeum nyilvántartásában, illetve a felmérés anyagaiban természetesen szerepelnek, de nem hozzuk nyilvánosságra, pontosan mit hol őrzünk. Erre azért van szükség, mert évente legalább három evangélikus templomot rabolnak ki, így sokszor pótolhatatlan műkincsek tűnnek el vagy mennek tönkre. A rablók nem gondolkodnak: tönkre teszik a százezreket érő templomajtót a behatoláskor és elemelnek párszáz forint perselypénzt.”

Örvendetes, hogy pár év alatt, műfajonként sikerült már megtalálni azokat a restaurátorokat, szakembereket, akikhez szívesen fordulhatnak, és a gyülekezeteknek is szívesen ajánlhatják őket.

„Olyan mesterekkel dolgozunk, akik sokszor bizonyították már nekünk, jól teszik a dolgukat, számon kérhetőek, és el is köteleződnek irányunkban – vallja Harmati Béla. – Nem utolsósorban pedig az is fontos, hogy ne csak a fővárosban lévő nagyobb munkákat vállalják el, hanem szívesen dolgozzanak vidéki gyülekezeteknek. Jegyzőkönyvet kell vezetni arról, milyen állapotban vette át a tárgyat a restaurátor, hogyan végezte a feltárást, mit végzett, milyen rejtett dolgokat talált, fotókkal kell dokumentálnia az előzményeket és a végeredményt is. Sajnos sok a csaló, ezért fontos, hogy megbízható restaurátorokhoz forduljunk, és ne kóklerekkel dolgozzunk, akik többet ártanak, mint használnak. Ha egy gyülekezet egy vidéki, helyi múzeumtól kér szakembert, akkor biztosan jó segítséget kap, de a lelkészeknek vigyázniuk kell a helyben ajánlott „ nagyon ügyes mesterekkel”, mert probléma lehet velük.”