A babitsi értékek nyomában – Beszélgetés Orbán Júlia Magiszter Versmondó-díjas előadóművésszel

– Miért Babits? Mit jelent ő neked? 

– Ifjúkorom óta végigkísért Babits Mihály e hitvallása: „Örökkék ég a felhők mögött”. Az Országos Babits Mihály versmondóverseny egyik győzteseként kéthetes görögországi utazáson vehettem részt, ami meghatározó volt az életemben. Babits is a görög klasszikus kultúra igézettje, nekem is sokat jelentett a görög mitológia, az istenekkel való találkozás, a kövek látványa, melyek magukba szívták az évezredek csodálatát. Az Olümposz lábánál állva – gondolatban megjelentek előttem az istenek – mormoltam magamban Babits, Homérosz, Szophoklész feledhetetlenül varázslatos sorait. Ott értettem meg igazán, hogy bármennyi felhő elvonulhat a fejünk felett, a nap ránk fog sütni egyszer, és újra örökkék ég ragyog felettünk.

– Mi az, ami összefűzi számodra a múlt s jelen értékeit Babitscsal? 

– Babits művészetét az antik és keresztény mitológia szövi át, erkölcsi felelősségtudattól áthatott lírája és hitvallása mindnyájunk számára követendő lehet. „Ha az ember egyszer él – mondja Babits –, akkor valamiben hisz. Ha nem hinné, hogy valamiért élnie kell, akkor nem élne.” Miben hiszünk? A számunkra legfontosabb dolgokban: a békében, a lélekben, a harmóniában, a művészetben, Istenben, az emberben.

– Mi a Te ars poeticád emberként és művészként?

– Rá kellett jönnöm, hogy történhet velem, velünk bármi, az irodalom nagyjai mindig mellénk állnak, szép gondolataikat gyönyörű magyar szavakkal hintik felénk, és mi meg tudunk kapaszkodni bennük. Ők sohasem hagynak cserben! Aki az irodalom könyveit bújja, műveltebb emberré válik. Aki az irodalmat megszólaltatja, értékesebb emberré gazdagodik. Nemcsak a versek gondolatait, igazságát tanulja meg, de egyéniségébe beleépül magyar anyanyelvünk színessége, ereje, szerelmes szavai vagy drámai dörgedelmei. Aki verseket mond vagy olvas, nem lehet hamis ember. Aki verseket válogat és megtanul, nem lehet ágrólszakadt lelkületű, beszűkülten gondolkodó átlagember. Az lélekben, hitben, szépségben meggyökerezett, gazdag belső világot épít fel magában. Fegyvert szerez az ilyen ember a belső viharokban, külső zaklatásban bővelkedő életünk küzdelmeihez.

– Hány éves korod óta szavalsz?

– Remélem, nem „szavalok”, hanem verset mondok, Latinovits Zoltán – a nagy példakép – szavaival. Aki verset mond, annak költővé kell növekednie, hogy eljátszhassa a költő szerepét, elmondhassa a verset. Szeretném úgy mondani, ahogy Ady ejtette, Petőfi lángolta, Balassi élte, Arany szenvedte, ahogyan Kosztolányi féltette, és ahogy Babits óvta! Az anyaméhben kezdtem el a versmondást. Sütő András szavaival: „Azóta is mondom, mondom. Egyfolytában. Mondom magamnak, s a bennem lakóknak, a bennem kolduló nyelvkárosultaknak, mondom s mondom…”

– Miért kell neked verset mondanod?

– Eddig az életem során – amely tele volt tragédiákkal és betegséggel – nekem volt szükségem a versekre, de most már úgy érzem, a verseknek van szüksége rám. Hogy megszólaltathassam őket. Gyurkovics Tibor szerint: „a vers éteri magány, melyet meg lehet osztani.” Szeretném a lelkeket megérinteni, átadni, megosztani mindazokat a lelki értékeket és szépségeket, amelyek meghatározzák létünket, ember voltunkat. Nekem a vers kifejezési forma,  mint a festőnek a kép. Olyan verseket választok, amelyek rólam szólnak, s kicsit meg tudok mutatni magamból valamit általuk.

– Mi a hitvallásod hívőként?

– Én „katolikus vagyok és magyar”, mint Babits, mint Pilinszky János. De nem hasonlíthatom magam hozzájuk, hiszen alázattal fordulok a költészet nagyjai felé. Keresztény emberként a keresztény emberi értékeket – család, haza, hit, szeretet – helyezem előtérbe. Az ezeréves magyar keresztény történelmünk hősei igazi példaként állnak előttem.

– Mi az, ami emellett a mai világban erőd, megtartást ad?

– Isten, gyermekeim, barátaim és a versek!

– Mi az, amit az embereknek át szeretnél adni?

– Az anyanyelv szeretetét, mert a mi felelősségünk, hogy milyen nyelvet adunk át unokáinknak, ezért tanuljunk meg jól magyarul, tanuljuk őseink nyelvét folyamatosan és lankadatlanul! Én szerelmes vagyok az anyanyelvünkbe, állandóan gyűjtöm a régi, szép kifejezéseket, édes anyanyelvünk diribdarabjait, amely melengető közeg, érzelmi szülőföld, gyönyörű eszköz képességeink sokszínű kimutatására. A másik fontos tanítás, amit szeretnék embertáraimnak átadni: az élet tiszteletét schweitzeri értelemben. A legmélyebb pontról is képesek legyünk felállni, mindig van remény, minden élethelyzetünkre van megoldás, mindig van „örökkék ég a felhők mögött”.