„Nem lehet olyan szabadságban élni, ahol nincsen felelősség!” – Interjú Alfred Buß-szal

– Hogyan értékeli magyarországi látogatását? Milyen tapasztalatokat gyűjtött nálunk a vesztfáliai delegáció vezetőjeként?

– Olyan sok benyomás ért, hogy most nem is tudnám mindet felsorolni. De talán a legfontosabbakat, a legmarkánsabbakat emelném ki.
Először is az önök országa csodálatos, szeretni való a fővárosuk. A magyarok gazdagok építészeti kincsekben, amelyek sokrétű régmúltjukról és történelmükről árulkodnak, és kedves emberekben sem szenvednek hiányt – ezt tapasztaltuk ittlétünk során.
Másodsorban meg kell említenem, hogy az önök nemzeti ünnepén, október 23-án tartózkodtunk itt, amelynek történeti és történelmi háttere súlyos igazságtalanságokat is hordoz.
A magyar emberek és a magyar nép azonban túltette magát ezen, és nagy fejlődést tudhat azóta a háta mögött.
Jártunk a Parlamentben és a Terror Házában is, ahol elénk tárultak a súlyos tények: az 1920-as részekre szabdalás után, amely az egyházakra is hatással volt – hiszen mind a református, mind pedig az evangélikus egyház híveinek nagy részét úgymond elveszítette –, jöttek a nácik, akik emberéleteket tettek tönkre. Majd alig hogy megszabadult az ország a fasizmus árnyék a alól, jöttek a kommunisták, és maradtak is még évtizedekig. Az elnyomás után azonban újra fellélegezhetett ez a nemzet is.
Ezekben a múlt századi eseményekben természetesen mi, németek is résztvevők voltunk: a kitelepítések, a hitleri Németország, majd az NDK-s időszak nálunk is komoly kultúrtörténeti nyomokat hagyott.
Európában sok nép él együtt, a kultúrák kölcsönösen hatással vannak egymásra. Az elmúlt évszázadok alatt ez sok tragédiával is járt, de ezeket a történéseket újra fel kell dolgoznunk. Tudnunk kell, hogy csakis egymás kölcsönös segítése lehet az irány, ráadásul a múlt hibáiból okulhatunk, és sokat tanulhatunk egymástól.

– Hogyan látja: hol tudunk mi, egyházak közösen tenni társadalmunkért? Hol vannak azok a kapcsolódási pontok, ahol a magyar evangélikus/református egyházak együttműködhetnek a vesztfáliaival?

– Mint említettem, történelmi örökségünk sok esetben nemzetekként is közös. Nálunk, a vesztfáliai egyházban református és evangélikus hívek is vannak, egyesített protestáns egyház vagyunk. Elismerjük a másikat, s ha esetleg hitvallásainkban akadnak is különbözőségek, ezek nem vezetnek egyházszakadáshoz, hanem csak azt szolgálják, hogy általuk gazdagodik egyházunk. Hangsúlyozzuk, hogy a református és az evangélikus örökség nem a különbözőséget, hanem a gazdagságot szolgálja. Ez szerepet játszhat abban, hogy együtt felismerjük: bár Európa egyes országaiban különböző a történelmi helyzet, mégis gyakran hasonló problémákkal küzdünk.
Németország ugyan a gazdag országok között foglal helyet, és a háborús következményeket, majd az elszakítottság okozta sebeket már maga mögött tudja, mégis épp most, a gazdasági válság miatt, amely az egész világra kiterjedni látszik, súlyos problémákkal küzdünk. Megjelent a szegénység, a nemzetközi konszernek és bankok olyan hatalomhoz jutottak, amely nem jó senkinek.
Ebben a helyzetben az egyházak fontos kísérői lehetnek az embereknek. Itt, Magyarországon is meggyőzhetik őket, hogy nem megoldás a hitelfelvétel, és az sem, ha elhagyják az országot, és nyugaton keresnek munkát.
Mi, németek most különösen is figyelemmel kísértük ittlétünk alatt azt, mivel foglalkoznak a magyarországi egyházak, milyen problémákkal küzdenek, hol és hogyan tudunk egymásnak mindebben segíteni, mit tudunk tanulni a magyaroktól e téren. Bár tőlünk sok esetben erősen különbözik a magyar helyzet, egy ilyen látogatás során mégis felfoghatjuk, megtapasztalhatjuk azt, hogy hol lehetünk befolyással a folyamatokra.

– Úgy tudom, a kisebbségi, roma programokat is tanulmányozták, és a nagyobb diakóniai intézményekben is jártak. Milyen benyomásokat gyűjtöttek?

– Romák ugyan nálunk, Németországban nem sokan vannak, de élnek törökök, akiknek sok esetben hasonló a helyzetük. Ők ugyan nem más felekezethez tartoznak, mint itt a romák többsége, akik inkább római katolikusok, hanem más vallásúak, így más feléjük az egyház missziói hozzáállása is.
Vesztfáliában, Bethelben van egy szeretetotthonunk, ahol idősekkel, fogyatékosokkal foglalkozunk, és az ott szerzett tapasztalatainkat át tudjuk adni a magyaroknak. Beszéltünk arról, hogy diakóniai vezetők, alkalmazottak számára továbbképzéseket is szervezhetnénk. Az oktatás és a média területén is tudunk segíteni, ahogyan azt az utolsó napon lezajlott fórumbeszélgetésen is láthattuk.

– Vannak konkrét tervek, esetleg konkrét programok, amelyeket egyeztettek a magyar egyházakkal?

– Általánosságban próbáltunk tájékozódni, de a német nagykövetségen járva sajnálattal hallottuk, hogy azt kifogásolták, hogy az egyházaknak sajnos túl kevés tér jut a magyar médiumokban. Úgy vélik, hogy a politikai dolgokba nem szólnak bele az egyházak, pedig kellene. A nyilatkozatok és állásfoglalások sem egyértelműek. Ezen a téren talán segíthetünk tanácsainkkal, hiszen éppen az elmúlt évben dolgoztunk ki egyházunkban egy olyan programot, amely az állami törvényeket figyelembe véve politikai álláspontokat közvetít, és a parlamenti döntéshozók számára javaslati segítséget nyúlt.
Sajnálattal tapasztaltuk azt is, hogy itt, Magyarországon a református és evangélikus egyházak ezekben a kérdésekben nem fognak össze. Mindenki a saját nyilatkozatait teszi például a médiatörvénnyel vagy az egyházi törvénnyel kapcsolatban, de ha a két egyház közös protestáns hangot képviselne, és egymásnak asszisztálva, a közös pontokat megkeresve szólalna fel, biztosan nagyobb hatást érhetnének el.

– Internetes hivatalos honlapjukon olvastam, hogy stratégiaalkotási folyamat indult el egyházukban. Bizonyára hallott arról, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház is egy ilyen koncepció kidolgozásán fáradozik Élő kövek címmel. Ismertetné nekünk, hogy az önök stratégiájában mire helyezték a hangsúlyokat?

– Azt vettük észre, hogy eltávolodtunk az emberektől, akik a templomainkban valamit keresnek. Az első fontos pontunk tehát az egyháztagok felé fordulás. Ez nem valamiféle multicég vevőorientációját jelenti, hanem ahogyan Luther Márton mondta: oda kell figyelnünk a nép szájára, azaz kezünket az ütőérre téve figyelnünk kell arra, hogyan gondolkodnak az emberek, melyek a problémáik. Az evangéliumot tehát nem absztrakt módon kell hirdetnünk, hanem a helyzetnek, az emberek életszituációjának megfelelően.
Az odafordulás tehát az emberek felé fordulást, az életszituációjuk felé fordulást jelenti, de nekünk is orientációt kell számukra adni: hová tudnak fordulni, merrefelé kell tekinteniük.
Németország lakossága egyre fogy. A legújabb statisztikai adatok szerint egy nőre átlagosan 1,3 gyermek jut. Ez tragikus! 2030-ra a népesség annyira lecsökken, hogy a 2000-es évvel összehasonlítva már csak kétharmad annyi német lesz, és a keresőképes emberek pedig csupán feleannyian lesznek, mint harminc évvel korábban. Ráadásul a társadalom el is öregszik addigra, és az is elképzelhető, hogy az egyházakat adójukkal támogatók száma olyan kevés lesz, hogy az egyházak már nem fognak tudni működni. Ma már el kell kezdenünk azon gondolkodni, hogy milyen jövőt tervezünk. Hatással bíró, misszionárius egyház szeretnénk lenni; diakóniai egyház szeretnénk lenni, ahol a rászorulóknak helyük van; és olyan egyház is, ahol az oktatás és nevelés a középpontban van. Világviszonylatban is ökumenikus kapcsolatokat ápoló egyház akarunk lenni. Ehhez fontos az istentisztelet, az egyházzene, a kultúra, a képzés, a nevelés; a társadalmi felelősség, diakónia, ökumené, és a rendes egyházvezetés és egyházkormányzás előmozdítása. Ezt próbáljuk meg egyházunkban újragondolni, átgondolni, olyan feltételek mellett, hogy mindent szűkös anyagi helyzetek közé helyezünk.

– Hogyan tudják azt elérni, hogy terveikről az emberek értesüljenek, a média hírt adjon róla?

–  A szervezeti dolgokról nem akarunk beszélni a médiumokban, hiszen nem is érdekli őket. Az emberek azt akarják tudni, mi az, amit mi kínálunk nekik, mi az a késztermék, amelyet adni készülünk nekik. Az a fontos, hogy ha párbeszédről van szó egy bizonyos kérdésben, akkor mi is megszólaljunk. Nem kell a napi politika szintjén mindenről véleményt mondani, de ott, ahol a hit középpontjáról van szó, igenis meg kell szólalni. Például a géndiagnosztika, az eutanázia, a teremtésvédelem, a szegénység, az igazságosság kérdéseiben igenis hallatni kell hangunkat. Gyermekszegénységi kampányt hirdettünk – talán a magyarok nem is gondolják, de 2,5 millió gyermek éhezik Németországban. Az oktatáshoz való jogot is szorgalmazzuk, és ha ilyenről a média pozitív hangvétellel szól, akkor előrelépés történik.

– Olvastam, hogy ön vezeti a Politikai Felelősségvállalás Bizottságát. Milyen kérdésekben szólalnak meg? Például a gazdasági válsággal kapcsolatban milyen véleményt képviselnek?

– Amikor egyházvezetővé választottak, akkor le kellett mondanom erről a posztról, de ez azóta is fontos téma számomra. Az európai válság kérdésében le kell szögeznünk, hogy az egyesült Európának nincsen más alternatívája. A béke, az egymás mellett élés szimbóluma ez az egész régió számára.
A gazdasági válság előhozta azt, hogy olyan pénzügyi tőkékkel rendelkeznek egyesek, amelyek teljesen függetlenek a reális gazdaságtól, billiókban spekulálnak, míg másoknak fillérjeik sincsenek.
Ez a felelőtlenség irányába mutat. Egyházakként azonban azt kell hangsúlyoznunk, hogy közös felelősségünk a jövőnk formálása. Nem lehet olyan szabadságban élni, ahol nincsen felelősség, mert ez nem keresztény, nem reformátori elvű. A keresztény ember szabadsága azt jelenti, hogy arról is gondoskodjunk, hogy a másik ember is élni tudjon, hogy meg tudjon élni. Az Istentől ajándékozott szabadság a másokért való felelősséget is feltételezi. Európában ennek működnie kell, de nem a tőzsdéken.
A Wall Streeten és Európa számos városában tiltakozások zajlanak. Nekünk, egyházaknak ezek mellé kell állnunk, és hallatnunk kell a hangunkat az igazságtalanság ellen szólva. A pénzügyi globalizáció olyan hatású és olyan irányba mutat, ami nemcsak számunkra lesz negatív hatású, hanem olyan országok számára is, ahol az emberek szegénységben élnek. Európa szegény országai, mint Görögország vagy épp Magyarország, saját feladataik elvégzésére kell hogy koncentráljanak, és ha csak az adósságaikat nyögik, akkor nem tudnak továbbfejlődni. Az egyházaknak hangsúlyozniuk kell, hogy a szabadságot és a felelősséget új összefüggésekbe kell helyezni, és konkrétan meg kell mondanunk, hogy így nem megy tovább.