„Jézus feltámadt a halálból, hogy elhidd Te is fel fogsz támadni!” – Beszélgetés Ákossal

– Ha van lehetőséged, te milyen koncertekre jársz el? 

– Nagyon ritkán járok koncertre. Nemrég volt egy Limp Bizkit koncert az Arénában és annyira hangos volt, hogy három dal után haza kellett mennem. Én már benne vagyok a korban, ritka az a koncert, ami még érdekel és általában az sem rock zene. 

– Van olyan együttes, akit szívesen látnál Magyarországon?  

– Sok van, például a Kings Of Leont, szívesen látnám, szerintem a legutóbbi lemezük nagyon jól sikerült, de talán még túl korai, hogy eljöjjenek. De Suzanne Vega többször volt már Magyarországon és azt hiszem majdnem minden koncerten kint voltam és az mindig nagyon jó, ide a Kölcseyibe pedig pont ide való lenne egy szál gitárral és basszus gitárral. 

– Ilyenkor tudod közönségként élvezni a koncertet, vagy hozzáértőként is figyelsz? 

– A Susanne Vega koncertet mindig közönségként élvezem, hiszen a körülöttem lévők egyszerre két koncertet is kaphatnak, mert éneklem vele az összes számot. Nem szeretek szakmázni, de azért a szemem sarkából, produkciós szempontból is nézem. 

– Van olyan énekes, akivel egy közös fellépést el tudnál képzelni? 

– Persze, hogy van. Peter Gabriellel el tudnék képzelni egy közös koncertet, csak nem tudom, hogy ő is el tudná-e képzelni velem. De most például játszottam a magyar dal napján a Presserrel együtt, ami nagyon különleges élmény volt számomra. Személyesen keresett, és azt a máig nagyon kedves mondatot mondta nekem, hogy nélkülem nem lenne teljes ez a rendezvény. Ezt a gesztust máris viszonoztam, és azt mondtam, hogy akkor engedd meg, hogy eljátsszam az én régi kedvenc LGT dalomat, amit szerintem nem sokan ismernek, ez pedig a „Gondolj rám”, még a 80-as évekből.
Szerintem ennek a magyar dal napjának az lenne a lényege, hogy emberszámba vesszük egymást, mi szakmabeliek és megtiszteljük egymást azzal, hogy a másik dalait játsszuk. Mert sokan úgy gondolják, hogy eljátsszák a saját számaikat és kész lejönnek a színpadról. Pedig ilyenkor valami olyasmit kéne játszani, amit nem szoktunk és én is erre törekedtem. Úgy éreztem ez egy olyan gesztus lehet idősebb pályatársaim felé, amivel tiszteletemet fejezem ki, hiszen már gyerekkoromban is őket énekeltem. Presser zongorakíséretével énekelni, nagyon sokat jelentett nekem. 
 

– A koncertek mindig nagyon jó élmények. Milyen olyan más kikapcsolódási lehetőség van még szerinted, amivel az ember hasznosan töltheti az idejét, ha nem a tévé előtt akar ülni egész nyáron? 

– Nagyon fontos, hogy a médiában agyon reklámozott előadókat és „megmondom gurukat” hagyjuk ki. A legfontosabb, hogy a valóságtól minél messzebb, az igazság felé menjünk. A kettő ugyanis nagyon ritkán fedi egymást, úgy is mondhatnám, hogy két különböző pólus. Volt idő, amikor a művészet és szakrális nem vált szét. Egyszerűen nem volt nem szakrális művészet. Mondjuk Bach, Mozart korában vagy Shakespeare korában. Ebből a korból nyugodtan mindent meg lehet hallgatni, meg lehet nézni. Van hova vissza nyúlni, hiszen van 2000 év keresztény kultúránk, amiből lehet meríteni.
Azok az emberek, akik tényleg csak mások magánéletével vannak elfoglalva, azoknak nehéz kiutat nyújtani. Pedig mindenkinek van kiút, nekik is. Az, hogy ezt tedd félre, ez nem érdekes. Ez semmilyen módon nincs hatással az életedre. Sokkal több hatással van az életedre egy szép zenének, egy hagyományos gesztusnak, egy családi ünnepélynek, amit valóban ünnepnek élsz meg. Egy lelki ünnepnek, amit egy könyv nyújthat neked. De lehetőleg itt sem az éppen aktuális agyon reklámozott szerzők könyveihez nyúljunk, amiket úgy akarnak eladni, mintha saját döntésből vennéd meg, közben meg már nem tudsz olyan helyre nézni, ahol épp ne reklámoznák.  

– Visszatérve a kereszténységhez, hogyan élted meg a húsvét ünnepét? 

– Egyáltalán nem baj, ha visszatérünk a kereszténységhez, sőt ezt kéne tennünk. Márai Sándor adta ki a programot, én csak őt idézem, hogy kereszténynek kell lenni. Elkezdhetem mondani, hogy pénteken felolvastam a templomban, szombaton körmeneten voltam, de még megijednek a rajongók. Pedig Jézus feltámadt és ez az üzenete a Húsvétnak. Hogy valaki annyira szeretett, hogy tudott élni és meghalni érted. Az egész élet egy nagy passió és küzdelem, de nem kell ettől félni, szembe nézhetsz vele, hiszen van valaki, aki ezt az utat végigjárta előtted és veled együtt is végigjárja újra. Feltámadt a halálból, hogy elhidd Te is fel fogsz támadni, persze ha elfogadod ezt a valakit. Na ez most egy kicsit térítősre sikeredett, és biztos sokan kapkodnak a fejükhöz most.  

– Ezek szerint érnek emiatt kritikák? 

– Ez egy zsákutca. Ma a közgondolkodásban egy nagyon diktatórikus vélemény-vezérlés megy, hogy nincsenek jó meg rossz döntések. Csak döntések vannak, és mindenkinek az életdöntését tisztelni kell, és nincsen rossz. Végső soron, ha nagyon sarkítom, akkor az, hogy gyilkos leszel vagy áldozat, választás kérdése, és ezt tisztelni kell. Pedig nem, mert vannak jó döntések, ami a kevesebb, és nagyon sok rossz döntés, amik közül választani kell. És ilyenkor jön a kérdés, hogy honnan tudjuk mi a jó és rossz döntés. Nem én mondom meg, le van írva a könyvek könyvében, ennyire egyszerű. Ha nyakig a világban ágyazva élsz, de tekinteted az ég felé néz, akkor nem tudod elhibázni a célt. Csak azt kell tudni, hogy vannak  irányok és vannak tévutak. Ma már ezt nem tudjuk. Nyúlunk mindenhez, ami divatos, kis asztrológia, kis buddhizmus, egy kis pszichológus. Hogy lehet az, hogy diplomás emberek jósnőhöz járnak? Itt nem az egyes ember a hibás, hanem van egy trend, ami ezt tanítja neked és oltja a fejedbe, hogy ezzel kell foglalkoznod. Utána pedig elmúlik az élet, és a végén ott állsz, hogy akkor mi is volt a célom. Sok döntés közül választgattam, de igazából nem mertem egyet kiválasztani. Bátorítanék mindenkit arra, hogy én egyrészt nem akarok rosszat, csupa jó szándék van bennem, amit mondok, nem kell megfogadni, de van jó és rossz döntés. Egyet egyszer úgy is ki kell választani. 

Ma azzal hülyítik a fiatalokat, hogy legyenek semlegesek, nem kell állást foglalni a politikában, közéletben, mert ezek „csúnya” dolgok. Igen, és akkor kérdem én, hogy adót fizetsz? Kórházba mész, amikor eltörik a lábad? A politika része a minden napjainknak, ha nem foglalkozol vele, elevenen megesznek. Mi az, hogy miniszter nem nyilatkozik bizonyos lapoknak? A miniszter, ministrál, szolgál, minket, embereket. Mi tartjuk el őket, adófizetők. Ki hozta létre az egészségügyet? Ezekről kell beszélni, de az emberek nem mernek, mert mindjárt megkapják a jelzőket. Ez egy elég sajátos demokrácia, hogy mindenről beszélhetsz, ami a hatalomnak megfelel, de ami vele szemben áll, azért jól arcon csapnak. Amolyan szelektív demokrácia. Majd most is fogok kommenteket kapni fórumokon, mert már nem is a hatalom ural le, hanem az arra kondicionált, besorozott agyú polgártársaink figyelmeztetnek, hogy nem mondhatsz ilyet. Kaptam már olyan visszajelzést, hogy nem vagyok elég művelt ahhoz, hogy ezekhez a témákhoz hozzászóljak.  

– Hogyan tudod megőrizni önmagad, a sok negatív hatás ellenére? 
 

– Néha, nagyon nehéz dolgokkal találkozik az ember, de van egy Mester, aki előttünk járt az úton és százezerszer többet kibírt. Ez egy jó példa.
De azt akarják, hogy ne legyenek előttünk jó példák, hogy azt gondoljuk, egyedül vagyunk. Aki közösségben él, családban, nemzetben, az meg tudja kérdezni a másikat, hogy ha elesek, akkor mit tegyek, legközelebb pedig én emelek fel másokat. Na ezt nem akarják, hogy te a másikra rátalálj, és az felsegítsen téged és az az élményed meglegyen, hogy te segítesz egyszer másoknak. Nem akarják, hogy közösségben éljél, mert ott élnek a tradíciók. Megkérdezed a nagymamát, hogy hogyan csináltátok ti. És lehet, hogy a 70-80 évével tud olyat mondani, amit én nem tudok. De ehelyett járnak pszichológushoz, meg a jósnőhöz, hogy azok mondják meg, mit csináljak én a saját gyerekemmel. De nem a szülő tehet róla, hanem, hogy már nincsen közössége.  
De ezeken tanuljunk meg nevetni, ne féljünk kinevetni azt, ami röhejes. És ne féljünk. Ezt mondta a Mester is a tanítványoknak, amikor feltámadt: „Ne féljetek!” És ez mindannyiuknak szól.