„Itt mindenkinek helye van, aki elfogadja, hogy itt mindenkinek helye van!” – Beszélgetés Körmendy Petrával
Budapest – Körmendy Petra budapesti egyetemi lelkésznővel beszélgettünk friss külföldi élményeiről, az egyetemi lelkészségről és arról, hogy mit jelent ma progresszív liberális keresztyénnek lenni. Szöveg és fotó: Kiss Tamás
– Nemrég tértél haza Hollandiából, mit csináltál ott?
– 2011 augusztusában mentem ki egy egyetemi félévre, és decemberben jöttem haza. A maastrichti katolikus egyetemi lelkésznőt helyettesítettem, aki szülési szabadságon volt. Az állásra egy nemzetközi pályázatot írtak ki, ugyanis a maastrichti egyetemi gyülekezet már évek óta angol nyelven működik. A szabadságra ment lelkésznő – jó barátom lévén – megkeresett, hogy nem szeretném-e én is beadni a pályázatot. Végül a gyülekezetet irányító alapítvány vezetősége a négy holland pályázó előtt az enyémet választotta ki, egyrészt a több tapasztalatom miatt, másrészt, mivel én a fél év után haza akartam jönni.
– Katolikus lelkésznő?
– Nyugat-Európában olyan nagy a lelkészhiány, hogy sok helyen világiak töltik be az egyetemi lelkészi pozíciót.
– Milyen a maastrichti egyetemi gyülekezet?
– Nagyon más rendszerben működő gyülekezet, mint a miénk. Először is vallásközi egyetemi lelkészség. Ez azt jelenti, hogy ugyanabban az irodában van egy tibeti buddhista tanító, egy rabbi, egy imám, egy protestáns és egy katolikus lelkész. Nyilván mi, keresztény vezetők dolgoztunk együtt, a többiekkel szociális projektekben vettünk együtt részt, illetve teológiai diskurzusokon. De közös szertartást nem ünneplünk még.
– Lehetne? Volna rá igény?
– Lehetne. Hollandia hihetetlenül szekularizált ország, szakrális témáról beszélni társaságban egyszerűen nem PC (politikailag korrekt)… Olyannyira vigyáznak erre, hogy valakinek a vallási hátteréről kérdezni szinte már neveletlenség. Azt gondolom, hogy az én jelenlétem bátorította az ottani egyetemi lelkészeket arra, hogy igenis vállalják fel a spiritualitásukat, hogy mi ott szertartásokat tartunk, és nem egy kultúrház vagyunk. Érdekes, hogy a legtöbb egyetemi gyülekezet mennyire szekularizált, amit mi sem mutat jobban, mint hogy én ott konzervatívnak számítottam amiatt, hogy a spiritualitást az egyetemi gyülekezeti munka részének tartom, hogy nekem például fontos az étkezés előtti ima vagy az úrvacsora az istentiszteleten, vagy egyáltalán, hogy legyen istentisztelet, hogy tartsunk meditációs alkalmakat. Nagyon izgalmas például, hogy itt, Budapesten egy félévben 8-900 ember fordul meg a gyülekezetünkben, Maastrichtban pedig 100-150. Mikor kérdezik a kollégák, hogy hogy csináljuk, mi a titok, akkor mindig elmondom, hogy kint, ha egy ember progresszív gyülekezetet keres, akkor van legalább öt lehetőség, amiből választhat, míg itthon az egész országban az egyetlen progresszív liberális keresztény közösség ez az egyetemi gyülekezet, így pedig könnyű sokan lenni… Érdekes volt kint, hogy a lelkészeket mennyire más foglalkoztatja, más a hétköznapi valóság. Amíg itt egy LMK-n (lelkészi munkaközösség) bibliatanulmányozás van, illetve aktuális kérdések a gyülekezetek életéből, és teológiailag is hagyományosabb témákkal foglalkozunk, addig kint nincs olyan bibliatanulmányozás, hogy egyvalaki tanít, hanem mindenki kinyitja a Bibliáját, és egy megosztó körbe mindenki beteszi a gondolatait. Hihetetlenül izgalmas teológiai diskurzusokon vettem így részt. Másfél órán keresztül türelemmel, szeretettel, tudományos alázattal beszélgettünk az adott igéről, majd utána az volt például a nap témája, hogy a nemet váltó emberek újrakeresztelési liturgiájába mi kerüljön bele.
– Mit értesz progresszív liberális keresztény gyülekezet alatt?
– Amit mi élünk és értünk alatta, nagyon összetett dolog. Egyrészt teológiailag rendkívül nyitott, a legmodernebb 21. századi teológiákat tanulmányozzuk, mindent ér megkérdezni, ér válaszokra találni.
Másrészt a gyülekezet formája kör. Évekkel ezelőtt elköteleződtünk, és azóta is tanuljuk, és ez egy nehéz tanulási folyamat. A lényege, hogy ez nem hierarchikus, hanem egymás mellé rendelt közösség, amiben az, hogy kollégám, Gáncs Tamás vagy én lelkészek vagyunk, az ugyanannyit „ér”, mint az, aki a bögréket mosogatja, aki a Láthatatlan Színházat vezeti, a gospelkórusban énekel, vagy aki felmossa a labirintust egy alkalom végén. A mai társadalomban és egyházban, ahol 99%-ban hierarchikus rendszer működik, elköteleződni egy új modell iránt nagyon komoly tanulási folyamatot igényel, és mindennap feladat.
A harmadik része a válasznak a befogadó forma. Ha például bejönnél egy karácsonyi istentiszteletre, akkor látnál itt 0–70 éves korig mindenkit, vallásilag pedig zsidót, Krisna-hívőt, buddhistát, muszlimot, nem hívő, illetve keresztény közegben szocializálódott embereket, látsz egyetemistát, művészt, professzort, családost, szinglit, meleget és nem meleget. Vagyis tényleg mindenféle embert, pontosan azért, mert ez befogadó közösség. Mondhatom azt, hogy ilyen szinten befogadó közösség több nincs az egyházunkban, de talán egyházunkon kívül sem. Itt mindenkinek helye van, aki elfogadja, hogy itt mindenkinek helye van! Vannak még nyitott lelkészek Magyarországon, de nincs olyan közösség – legalábbis a hozzánk járó melegek ezt mondják –, ahol ne taszítanák ki őket, még akkor is, ha a lelkész progresszív és befogadó.
– Mi az, amit ott kint tanultál és itthon tudod hasznosítani a gyülekezetben?
– A mellérendeltséget például, és hogy hogyan lehet olyan kis részekre bontani egy feladatot, hogy az delegálható legyen. Csapatmunkából rengeteget tanultam, valamint projektszemléletből. Ez utóbbi arról szól, hogy hogyan kell jóval előre tervezni, az előkészítésre és a kiértékelésre is időt hagyni, például egy Tamás-misénél vagy Labirintus istentiszteletnél. Aztán amit még tanultam, hogy felismerjem és megőrizzem a határaimat, hogy hogyan kell vigyáznom magamra. Meglátni, hogy ha elvégzem mások helyett a munkát, akkor nemcsak magamat égetem ki, hanem őket is megfosztom a lehetőségtől, hogy beletegyék a saját részüket a közösség életébe.
– Mit jelent számodra, hogy a most induló félévben immáron ketten dolgoztok egyetemi lelkészként?
– Bevallom őszintén, hogy kevés olyan lelkész van, aki ismeri annyira az egyetemi munkát, hogy könnyen együtt tudjunk dolgozni, de Tamás pont ilyen valaki. Régóta ismerem, együtt jártunk teológiára, és jó barátomnak tartom. Nagyon őszinte a kommunikációnk, teológiailag hasonló a gondolkodásunk, a ritmusunk pedig tökéletesen ellenkező. Hihetetlenül jó csapat! Van kivel megbeszélni a gyülekezet dolgait, hetente egyszer leülünk, és kiértékeljük az előző hetet, illetve megtervezzük a következőt. Azt érzem, hogy azzal, hogy ő idekerült, és feloszthattuk a feladatokat – aszerint, hogy melyikünkhöz mi áll a legközelebb –, a munkámnak a számomra legfárasztóbb része került le rólam, ő pedig kapott egy ajándékot, hogy azt csinálhatja, amiben ő jobb, és én elvégzem, amit ő tart fárasztónak. (nevet)
– Milyen programok várhatók az új félévben?
– Egyrészt vannak a rendszeres alkalmaink. Vasárnapokon Láthatatlan istentisztelet, Tamás-mise, labirintusmeditáció, gospel-istentisztelet, dzsessz-istentisztelet vagy komolyzenei istentisztelet. Hétfőnként Láthatatlan Színház-műhely, angol nyelvű lelkigondozás, keresztény meditációs kurzus. Szerdánként van a HátHa névre hallgató teológiai párbeszédsorozatunk. Csütörtökön a gospelkórus próbája. Folyamatosan fut a magyar nyelvű lelkigondozás. Ezentúl részt veszünk Győrfy Eszterrel, a református lelkésznővel az Emmaus-kurzuson.
Nagyheti programjaink a következők: nagycsütörtök esti szédervacsora, nagypénteki zarándoklat a hidegkúti dombokon, nagyszombat éjjeli virrasztás, húsvét napfelkeltekor feltámadás ünnepi istentisztelet és keresztelő.
A nagyobb szabású programok közül: április 14–15-én lesz a 2. Holnemvolt mesemondó fesztivál, május 4–6-ig lesz az egyetemi gyülekezetek országos találkozója Balatonszárszón, amelynek témája ezúttal a kivándorlás lesz.
