„Fel kell ismerni: nem a reprezentáció, hanem a szolgálat a lényeges” – Interjú dr. Fabiny Tiborral
Budapest – Dr. Fabiny Tibor, budai egyházmegyei felügyelő, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi tanára, az Angol Nyelvű Irodalmak és Kultúrák Tanszékének, valamint a Hermeneutika tanszéknek vezetője, annak az úgynevezett „akciócsoportnak” az irányítója, akik az evangélikus presbiterek országos találkozójára a presbiterképzésről szóló tervezetet dolgozzák ki. Többek között erről a képzési formáról beszélgettünk és közben elgondolkodtunk azon is, hogyan lehetne hatékonyabban aktivizálni gyülekezeteink presbitereit. Bolla Zsuzsanna interjúja.
Dr. Fabiny Tibor
– Te vagy az úgynevezett akciócsoport vezetője, akiknek feladatuk egyfajta tervezet kidolgozása a presbiteri képzésről. Honnan támadt az ötlet egy ilyen képzés megindításához ?
– Egyrészt az Egyesült Államokban evangélikus és református gyülekezetekben is tapasztaltam, hogy milyen hasznos a gyülekezetben folyó „felnőtt-képzés”, amit hagyományosan „vasárnapi iskolának” is neveznek.
Másrészt az elmúlt években több alkalomra (például 2008. májusában a Budai Egyházmegye presbitereinek találkozójára) is meghívtuk a Magyar Református Presbiteri Szövetség vezetőit. Testvéregyházunkban a rendszerváltozás után alakult meg ez a társadalmi szervezet. A mintegy tizenötezer református presbiter tíz százaléka tagja a Szövetségnek. 1992. januárjától kéthavonta adják ki a Presbiter című lapot. A Szövetség munkájáról a www.presbiter.hu honlapon tájékozódhatunk, s ott áttekinthetjük a folyóiratnak az elmúlt másfél évtizedben megjelent számait is. A Presbiteri Szövetség igen komolyan és magas szinten vállalta fel a „presbiterképzés“ szolgálatát a Magyarországi Református Egyházban. Nemcsak Budapesten, hanem vidéken is rendszeresen havonta tartanak presbiteri továbbképzést.
Az említett egyházmegyei alkalmon dr. Ritoók Pál a következőket mondta: „A presbiterképzés gondolata nem mai keletű. Ravasz László, Szabó Imre, Makkai Sándor tekintélyes egyházi vezetők már a II. világháború előtt vetették föl azt, hogy a presbitereknek képzésre volna szükségük, feladatuk ellátása érdekében. Ez azonban csak terv maradt. 1992-ben a Presbiteri Szövetség megalakulásával került ez ismét előtérbe. A szövetség egyik legfontosabb feladata ma a presbiterképzés. Erre azért is van szükség, mert sokkal alaposabb ismeretek kellenek a gyülekezetvezetéshez. Ehhez viszont elengedhetetlenül fontos a biblia-, hitvallás-, egyházismeret, az egyházi munka ismerete, gyülekezetépítésről, emberekkel való kapcsolatokról. Mindezek már hiányoztak a két világháború közötti időszak presbitereinél is, de most különösen, amikor a rendszerváltozás után nyilvánvalóvá lett, hogy a gyülekezeteknek és azokon belül a lelkipásztoroknak egyre több a feladatuk. Ezekre a presbiterek nincsenek fölkészülve, mert ilyen jellegű képzést sehol sem kaptak. Ezt erősíti az a tény is, hogy a presbiterek olyan korban nőttek föl, amikor nem volt például rendszeres hitoktatás, és a vasárnapi istentisztelet, bibliaóra nem adhatott rendszerezett ismeretet. Másrészt viszont bizonyos témákról (költségvetés, missziói munkaterv elkészítése) ezeken az alkalmakon nem is esett szó.”
Az előadás után a jelenlevő budai presbiterek közül többen is kifejezték igényüket, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyházban is érdemes lenne elindítani hasonló presbiterképzést, talán nemcsak egyházmegyei, hanem országos szinten is. A bibliaismeret, a hitvallásismeret, a gyülekezetépítés, az egyháztörténet vagy a liturgia kérdéseivel lehetne/kellene presbitereinknek jobban megismerkedni. Milyen jó lenne, ha az érdeklődő gyülekezeti tagjaink számára a presbiterek naprakész felelettel tudnának szolgálni!
– Gáncs Péter püspök és Győri Gábor esperes is említette, hogy az Evangélikus Hittudományi Egyetemen folyó pedagógusképzést, az EKE bibliaiskoláját és a Szebik Imre által szorgalmazott gyülekezetimunkatárs-képzés eddigi tapasztalatát is szeretnétek alkalmazni. Ezek szerint a képzés ezek felett, mintegy integráló erő állna, vagy ezek mellett működne?
– Az akciócsoport tájékozódott arról, hogy egyházunkban milyen hasonló képzések vannak. Konzultációinknak az volt a célja, hogy egyrészt tanuljunk egymástól, másrészt kikerüljük az esetleges átfedéseket. Örömteli, áldott találkozók voltak ezek. A leendő presbiterképzésnek természetesen ezek mellett kell majd működnie.
Úgy látom azonban, hogy a többféle képzés harmonizálására szükséges lenne létrehozni egyházunkban egy olyan felnőttoktatási központot, mint például a katolikus egyházban az Országos Lelkipásztori Intézet, vagy a Faludi Ferenc Akadémia, amely koordinálja a különféle képzéseket. Ennek kapcsán készítettem egy tervezetet, amelyet elküldtem az Országos Elnökségnek. A Credonak a stratégiával kapcsolatos különszámában írtam erről „A felnőttképzés jelenlegi és lehetséges formái egyházunkban” címen.
– Mikor kezdődne az általatok szervezett képzés? Hány fős csoportokban folyna a munka?
– Terveink szerint a képzést egyházkerületi szinten lehetne megindítani, a fővárosban és mindhárom egyházkerület egyik földrajzilag mindenkinek kedvező gyülekezetében lehetne olyan központot kialakítani, ahol a képzés történhetne.
Ideális esetben leghamarabb 2010 őszintén indulhatna a képzés, de ehhez meg kell találni azt a stábot, akik aktív és rendszeres munkát tudnának vállalni ebben a szolgálatban. Kicsi egyház vagyunk, s ezért kevés az emberünk. De talán itt lehetne számítani azok szolgálatára, akik levelező tagozaton végezték el a teológiát. Azokat kellene minél hamarabb megtalálnunk, akik a tanítás szolgálatára elhívást és valamilyen formában már képzést is kaptak.
Szerintem akár tíz fővel már érdemes lenne elindítani egy képzést.
– Milyen tantárgyak lennének? Mely területek azok, amelyeken a presbitereknek képezniük kellene magukat?
– Egy félévben két alkalommal, valószínűleg egy szombati napon, reggel nyolctól este 18 óráig lennének a foglalkozások.
Lenne először is egy egyéves „alapozó” és egy szintén egy egyéves „haladó” képzés.
Az „alapozó” ismeretekben lennének ószövetségi, újszövetségi, egyházismeretei és gyülekezetismereti órák. Ezt a tantervet Kézdy Péter dolgozta ki.
A „haladó” képzésben a következő tantárgyakat tervezzük:
Bibliaolvasás és értelmezés – felelős: Dr. Fabiny Tibor
Egyháztörténet és hitvallásismeret – felelős: Böjtös Attila
Ökumenika Liturgika – felelős : D. Szebik Imre
Gyülekezetépítés és misszió – felelős : Sándor Frigyes
Minden tárgyhoz négy-négy alkalmat rendeltünk. Ezeknek a témáját azonban most nem árulom el, hogy szeptember 12-re is maradjon még meglepetés.
– Hogyan lehet aktivizálni a presbitereket?
– Eddig egyházunkban a püspökök, esperesek, lelkészek aktivizálták a presbitereket. A reformátusoknál azért lehetett sikeres a presbiteri szövetség munkája, mert két évtizeddel ezelőtt néhány küldetéses presbiter felvállalta ezt a szolgálatot. Szerintem, akkor lenne nálunk is döntő áttörés, ha a presbiterek minél inkább önszerveződőbbek lennének. A Budai Egyházmegye felügyelői például évek óta negyedévenként találkoznak saját kezdeményezésükre, igen eredményesen. Természetesen nem „függetlenedésre” gondolok, hiszen minden munkát nemcsak illik, hanem szükséges is egyeztetni a gyülekezetek lelkészeivel, az egyházmegyék espereseivel, és az egyházkerületek püspökeivel, valamint a világi vezetőkkel is. Ugyanakkor az nem szerencsés, ha minden csak a lelkészek, esperesek, püspökök ötletei alapján, és kézi vezérlésével történik. Fontosnak vélem, hogy presbitereink ne bábok, hanem nagykorúak, s bizonyos mértékig autonómok is legyenek. Tehát szerintem akkor aktivizálódnának igazán a presbiterek, ha az erre való bíztatás nem felülről, hanem önmaguk közül, alulról jönne, ha sokan felismerik, hogy nem a reprezentáció, hanem a szolgálat az elsődleges.
– Szükséges lenne nekünk is egy presbiteri szövetséget létrehozni?
– Hacsak erre nincs külön igény a presbiterek részéről, én nem látom fontosnak, hogy egy újabb egyesületet alakítsunk. Nem az egyesület a lényeg, hanem a munka, amihez persze megfelelő kereteket kell találnunk. Szeptember 12-én azonban majd remélhetőleg ez is kiderül.
