„Az Úr erőt ad minden nehézségben!” – Interjú Szolga-Tőkés Sándor evangélikus lelkésszel

Létrehozás: 2010. március 19., 10:57 Legutolsó módosítás: 2010. március 19., 11:16

Budapest – Körmend – A Körmendi Evangélikus Gyülekezet lelkésze, Szolga-Tőkés Sándor már két vese átültetésen van túl, de orvosai szerint újra transzplantálni kellene nem csak a veséjét, de ezúttal már a máját is. Az unitáriusként felnőtt férfi azonban betegségéért hálás Istennek, hiszen elmondása szerint, ha annakidején nem kell átjönnie Erdélyből Magyarországra, lehet, hogy nem ismeri meg az Úr Jézus Krisztust. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna

 
 

– Mikor és hogyan derült ki az, hogy a veséd nem működik megfelelően?

– 1986-ban Erdélyben Sepsiszentgyörgyön laktunk, én karosszérialakatosként dolgoztam. Először is azt figyeltem meg magamon, hogy nagyon fáradékony lettem, nem tudtam kipihenni magam. Amikor orvoshoz mentem, vitaminokat írt fel és tavaszi fáradékonyságnak diagnosztizálta ezt az egészet. Aztán később fulladni kezdetem és alig kaptam levegőt. Egy éjszaka aztán többször kellett vécére menjek és légszomj fogott el. A kórházban megállapították, hogy maximum két hetem van még, és nincsen lehetőség további kezelésemre. Akkor javasolták azt, hogy Magyarországra jöjjek. Nehezen ment a vízum megszerzése, de apósom ismerősei révén elintézte, így utazhattam.

El kellett hagynod a családodat. Hogyan készültél az útra?

– Akkor a szüleim már nem éltek, 20 éves koromban hat hónap különbséggel haltak meg. Volt egy karosszérialakatos műhelyem, a félkész munkáimat ott kellett hagyjam, hirtelen kellett mindent feladni. Volt egy kisfiam, nős voltam, de a feleségem és a fiam nem jöhettek akkor még velem, és nem tudtam, mi lesz a sorsom.

Amikor kiderült, hogy utazni kell, egy egész álló nap gyóntam Istennek a bűneimet és imádkoztam hozzá, hogy segítsen. Akkor Jézust még nem ismertem, unitárius voltam, így az Atyaistennek mondtam el bűneimet. Jó érzés volt ezektől megszabadulni és akkor ugyan nem tudtam, hogyan alakul sorsom, mégis erőt adott nekem ez a gyónás. De Isten nem hagyta, hogy az életem itt véget érjen, hanem előkészítette az utat a Fiával, Jézus Krisztussal való találkozásra.

Magyarországra jöttél. Hol kezeltek?

– Vonattal jöttem, de a Keleti pályaudvarnál már mentő várt rám, amivel a kórházba vittek. Egyik kórházból a másikba küldtek át, amikor kiderült, hogy erdélyi vagyok, nem akartak kezelni. Végül egy orvos befogadott. Egy embert sem fogok hagyni, meghalni az ajtó előtt! – mondta. Kezelni kezdtek, de sajnos egyre több lett az adósságom, mert a kezelési költségeket nekem kellett volna kifizetni. Többször felszólítást kaptam, hogy kiutasítanak az országból, ha nem rendezem a számlát, de nekem nem volt pénzem.

Csodálatos dolgok jöttek azonban. Volt olyan kezelőorvosom, akinek az irodájában letérdelve imádkoztunk együtt a gyógyulásomért. 1987 telén, óriási hóban a rokonaimnál már nem volt tovább helyem, és a kezelések közötti időben az egyik orvos biztosított számomra helyet a kórház egyik szegletében éjszakára. Napközben metrón ültem, vagy moziba vettem jegyet, hogy meg ne fagyjak az utcán. Végül egy hívő baptista bácsi fogadott be magához: hat hónapon keresztül egyetlen fillér fizetség nélkül náluk lakhattam. Lelki beszélgetéseim voltak, rendszeresen olvastuk a Bibliát és imádkoztunk együtt. Ez újdonság volt a számomra, mert Erdélyben, bár biztosan vannak, de ilyen krisztusi lelkületű, mélyen hívő emberekkel nem találkoztam.

Amikor a feleségem és a fiam is utánam jöttek, egy katolikus család adott nekünk helyet a szuterénjükben. Egy öreg pap bácsi járt ki hozzájuk, két szín alatt vettük az úrvacsorát, és református lelkészek prédikációit hallgattuk kazettán.

Egyik templomból a másikba jártam, nem néztem a felekezeteket, mindenfelé eljártam. Aztán az egyik kazettát meghallgatva valami megsimogatta a szívemet. Tudtam: én is ilyen lelkész szeretnék lenni. Azt is tudtam, éreztem, hogy az unitárius tanítással ellentétben Jézus Krisztus több, mint egy a próféták közül.

– De ez csak az első lépcsőfok volt…

– Igen, Jézus egyre feljebb lépett az életemben. Aztán a Bibliát olvasva kezdtem tisztázni magamban, ki is Ő a számomra. Imádságaimban elkezdtem megszólítgatni Őt is, nem csak az Atyaistent. De nem tudtam, hogy jót teszek-e ezzel vagy sem. Az Atya azonban küldte mindig azokat az embereket, akik lódítottak előre Jézus felé.

Miért akartál lelkész lenni? Hogyan kerültél az akkori budapesti Evangélikus Teológiai Akadémiára (ma: Evangélikus Hittudományi Egyetem)?

– Tulajdonképpen szüleim halála után kezdtem olvasni a Bibliát. Esti gimnáziumban érettségiztem és jelentkeztem a Kolozsvári Teológiai Akadémiára. Egy hely volt és én második lettem. Akkor szomorú voltam, de ma már tudom, hogy nem ott volt a helyem. Az unitárius egyházban nem ismertem volna meg Jézus Krisztust.

Közbejött a betegségem. Aztán újra próbálkoztam a teológiára való jelentkezéssel, Magyarországon is. Az akkori unitárius püspök azonban nem támogatott ebben. Azt mondta, minek akarok én a teológián tanulni, amikor úgysem fogok addig élni, hogy befejezzem. Inkább menjek haza Erdélybe meghalni. A feleségem azonban kérte, írja alá a papírokat, és legalább adjon nekem életkedvet, hogy embernek érezzem magam. Felvettek az evangélikus teológiára és Istennek a furcsa dolga, hogy azóta már a negyedik unitárius püspök van, én meg befejeztem a teológiát és még mindig élek.

Közben a teológiai évek alatt átestél az első vese transzplantációdon, aztán a szervátültetettekkel Vancouverbe jutottál ki egy úszóversenyre. Hogy is volt ez?

– A műtét utáni lábadozás idején bejelentkeztem a Szervátültetettek Sportegyesületénél, akik akkor Magyarországon tartották a világjátékokat. Ezen részt vettem, bár az esélyeim kevesek voltak a nyerésre. Ötödéves koromban aztán Vancouverben tartották a világjátékokat, és én elhatároztam, hogy azon mindenképpen szeretnék részt venni a válogatott tagjaként. Keményen edzettem, de a vizsgaidőszakkal ütközött az időpont, így eldöntöttem, hogy inkább szeptemberre halasztom a záróvizsgáimat, de mindenképpen ki fogok utazni Kanadába. Minden reggel uszodába mentem, leúsztam a 2000 méteremet és utána mentem a reggeli áhítatra. A többiek hecceltek, hogy biztosan nem úszhatok én olyan jól, hogy versenyre menjek. Egy alkalommal eljött velem az uszodába pár évfolyamtársam. Versenyezni kezdtünk. Mire ők a medence közepére értek, én már a másik oldalt ki is szálltam a vízből. Akkor hitték el végre, hogy valóban gyorsan tudok úszni.

– Milyen volt Kanadában? Úgy tudom, ottani gyülekezetekben is szolgáltál a versenyek szünetében.

– Kanadában az ottani református lelkész, Szamoshegyi László (egykori kolozsvári színész) várt bennünket a repülőtéren és városnézésre vitt bennünket minden nap a környéken. Vasárnap arra kért, hogy – bár még nem vagyok végzett teológus – szolgáljak az istentiszteleten. Utána elmondta, hogy tervezik, alapítanak a reformátuson és a magyar gyülekezeten kívül egy harmadikat, egy protestáns gyülekezetet és legyek ennek a lelkésze. Én ezt nem vállaltam el, mert Kanadából nehezebben tudnék átugrani Erdélyországba, mint Magyarországról.

Amikor hazajöttél levizsgáztál a teológián és történt az életedben egy fordulópont.

– A vizsgák után kaptam egy kazettát, és az evangelizációt hallgatva megint éreztem azt a melegséget a szívemben, amit korábban. Érdeklődtem, és elmondták, hogy lesz egy konferencia, ahol a lelkész prédikálni fog. Jelentkeztem, de nem akartak felvenni, mondván már telített a létszám, végül azonban mégis sikerült.

Az evangelizáció előtt imádkoztam, tusakodtam, mint Jákob: Úr Jézus, ha Te tényleg az vagy, akinek a Biblia ír: a Nagypéntek áldozata, aki azonban mégis feltámadott a halálból, Úr Jézus, ha te tényleg maga vagy az Isten egyszülött Fia, akkor tedd meg velem is azt a csodálatos dolgot, hogy neked tetszően, hitelesen tudjak szolgálni. Mert hiába kaptam új vesét, hiába végeztem el a teológiát, ha nem leszek hitben járó ember.

Másnap volt a bemutatkozás, elmondtam, hogy unitárius vagyok, teológiát végeztem, ám amikor arról akartam beszélni, hogy meg vagyok térve, egy idős asszony felállt és azt mondta, hogy Fiam, neked semmi közöd az Úr Jézushoz! Azt hittem, menten elsüllyedek. Láthatatlanná akartam válni, és elrohanni onnan, de rá kellett jönnöm, igaza van! Nekem akkora hitem sincsen, mint egy mustármag, pedig tényleg igazán kerestem Jézust. Felkerestem este a lelkészt, leírtam neki egy A/4-es lapra a bűneimet. Ő azonban azt mondta erre, hogy ez nem elég. Végül az Úr elé letettem az életemet, hogy én csak Jézust akarom szolgálni. Jézus elfogadott, elvette a bűneimet és megtisztított. Amikor kimentem a lelkésztől, megkönnyebbültem. Mintha mázsás súlyokat vettek volna le a hátamról. Mintha megszűnt volna a gravitáció, minden csodálatossá vált. Akkor lett üdvbizonyosságom, hogy valóban az Úré vagyok és hogy az Ő Golgotán történt halála, valóban értem is történt. Amikor erről az evangelizációról hazatértem, az unitárius püspök azt mondta nekem, hogy az egyházamban ilyen hittel maximum csak gyülekezeti tag lehetek, lelkészként nem szolgálhatok. Jézust náluk nem tekinthetem Megváltómnak.

Aztán evangélikus lelkész lettél... Első szolgálati helyed Ősagárdon volt.

– D. Szebik Imre püspökhöz mentem, aki arra kért, szerezzek egy írást arról, hogy az unitárius egyháznál nincsen szükség rám azért, mert Jézus Krisztusban hiszek. Ilyen papír sokáig nem érkezett, de Szebik püspök 1993. decemberétől mégis megbízott az Ősagárdi Evangélikus Gyülekezet pásztorolásával. Amikor odaköltöztünk, megjött az unitáriusoktól a papír: A hitem megváltozása miatt nem alkalmaznak az egyházban. Így lettem evangélikus lelkész.

Egy olyan gyülekezetbe kerültem, ahol rengeteg mindent tanulhattam a hívektől. 11 évet szolgáltam itt. Evangéliumi színdarabokat adtunk elő, evangéliumi énekeket tanultunk, írtunk. Aztán a körmendi gyülekezetbe kerültem, ahol most is szolgálok.

Emellett azonban iszákosmentő misszióban is részt veszel, Verőcemaroson van táborotok.

– Ezt az evangelizációt közösen vezetjük Márkus Gábor református lelkésszel. Évente négy alkalmat tartunk. Nagy élmény, hogy olyan alkoholistákkal találkozhatok, akik megszabadultak a bűn rabságából és összejárnak, hálát adni ezért. Az Úr megmentette őket, és befogadták szívükbe Jézust. Valódi új életek születnek itt. Van, aki elvesztette korábban az alkohol miatt a családját, hajléktalan volt, de megszabadult, és most újra családja van, és rendesen dolgozik. Jézus elvette tőlük még a kívánását is annak, hogy az alkoholhoz nyúljanak. Egy szabadult alkoholistával beszélni erőt ad nekem is. Láthatom, hogy Isten megmentő, szabadító ereje milyen csodálatos.

– Nagyon fontos ez, amit mondasz, hiszen arra hívattunk el, hogy minél többeket hívogassunk és ha bűnbe esetteken segíthetünk, az különösen fontos. Csodálatos az az erő, amit Istentől kapsz erre, hiszen most is újabb transzplantációra vársz.

– Kettő transzplantáció előtt állok: a vesémet két transzplantáció után most újra transzplantálni kellene és a májamat is. Egyelőre azonban még csak a kezdeti vizsgálatok folynak, hogy a korábban megműtött szívem bírná-e ezt a beavatkozást. Sajnos még a várólistára sem kerültem fel, mert a nemrégiben elkészített vizsgálataim eredményei szükségesek ahhoz, hogy erre egyáltalán felvegyenek. De az Úr erőt ad minden nehézségben és remélem, hogy ahogyan életemben eddig is, így ezután is meg fog segíteni.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben

Isten segitsen!

Elküldte Sándor Szilárd idő 2010. március 28., 11:23
Kedves szolgatársam,

olvasva válaszaid jeletkeztem be az Evangélikus honlapra, hogy hozza tudjak szóllani.

Isten segitsen életed nehéz próbáidban ! Kivánom, hogy mindannyiunk egy Istene, gondviselő szeretetével álljon melléd és adja meg számodra mit hittel kérsz Tőle. Gondviselje életed és adja meg számodra a lét örömét és szabadságát a teljes lélekkel, szivvel, és erővel áldó szeretet!

egy unitárius pap