„Az ökumenikus mozgalom terén új utakat kell keresnünk” – Interjú Wagner Szilárddal

– Mi volt a doktori dolgozatod pontos címe, témája? 

– A disszertáció témája: Lelkészi hivatal és kinyilatkoztatás – a két teológiai téma kapcsolatának meghatározása a római katolikus és a lutheránus teológiában. 

– Miért épp ezt a témát választottad? Régóta foglalkoztatott ez a kérdés? 

– Már a diplomamunkámat is a lelkészi szolgálat teológiai alapjairól írtam, így amikor az első megbeszéléseket folytattam németországi témavezetőmmel, logikusnak látszott, hogy valamiképpen ezt a témát folytassam. Így aztán, mire a disszertáció elkészült, már öt-hat éve foglalkoztam a témával. 

– Mit lehet elmondani röviden és közérthetően a téma súlyponti kérdéseiről? 

– Meggyőződésem, hogy minden teológiai témát el lehet mondani közérthetően, így ezt is. Mindannyian tudjuk, hogy bármennyire is sok próbálkozás történt a 20. században megindult ökumenikus mozgalom során a felekezetek közötti megértés előmozdítására, a római katolikus és az evangélikus egyház között nem sikerült megteremteni azt az egységet és megegyezést, amely lehetővé tenné az úrvacsorai közösséget a két felekezet hívei között. Ennek egyik alapvető oka, hogy a római katolikus egyház a saját teológiai meggyőződése szerint nem ismeri el a protestáns lelkészi szolgálatot a római katolikus papi státusszal egyenértékűnek. Ennek teológiai következménye, hogy a római katolikus egyházzal nem teljes egységben lévő reformátori egyházakban – római katolikus meggyőződés szerint – nem is lehetséges szabályos úrvacsorai istentisztelet. Mindaddig tehát, amíg a lelkészi/papi szolgálat értelmezése területén nem jutunk előbbre, nem várható érdemi fejlődés az ökumenikus párbeszédekben.

Világossá vált továbbá az is, hogy ezt a kérdést nem lehet izoláltan tárgyalni, hanem csakis szoros összefüggésben az egyházfogalommal, s ezáltal nem kerülhető meg a kinyilatkoztatás értelmezésének a kérdése. Ennek különbözősége a két felekezetben ugyanis alapjaiban határozza meg a hit keletkezéséről, az egyház létrejöttéről és alapjairól, illetve a benne történő szolgálatról szóló tanítást. Ezek meghatározása még egy felekezeten belül is eltérő lehet, hát még akkor, ha két különböző felekezet tanítását vizsgáljuk.

A kutatás során egyértelművé vált, hogy a két felekezet egyház- és szolgálatfogalma azért különbözik alapjaiban, mert a kinyilatkoztatás – Isten önkijelentése ebben a világban – értelmezése is alapjaiban különbözik egymástól. Ez az az összefüggés, amellyel az eddigi kutatás nem foglalkozott, de amely egyre tudatosabbá válik az ökumenikus teológiával elmélyülten foglalkozók körében. A dolgozatom tehát inkább módszertanilag szeretett volna újat hozni, még akkor is, ha esetleg az lehet az érzése az embernek, hogy megint mindent az alapoktól újra kell kezdeni… Azonban az ökumenikus mozgalomnak a közelmúltban tapasztalt – teológiai értelemben vett – krízise mindennél világosabban hívja fel a figyelmünket arra, hogy az eredményesség érdekében új utakat kell keresnünk. 

– Azt mondtad, hogy módszertani megközelítésben adsz újat. Erről mondanál nekünk valamit... 

– Az ökumenikus tárgyalások általában egy-egy témát vesznek elő, amelynél a felek megpróbálják közelíteni az álláspontokat, majd az eredményeikről közös nyilatkozat, vagy valamilyen más dokumentum formájában számolnak be. Az egyik első jel, amely megmutatta, hogy a témák ilyen tárgyalása legfeljebb felületes eredményre vezethet, a megigazulásról szóló Közös Nyilatkozat, amelynek elfogadása ellen a német egyetemeken oktató teológiai tanárok szinte maradéktalanul tiltakoztak. Arra hívták fel a figyelmet, hogy római katolikus és az evangélikus egyház között – jelenleg – olyan alapvető, a hit alapját és tárgyát, azaz lényegét érintő különbség van, amely egy ilyen nyilatkozat elfogadását lehetetlenné teszi. Ebből következik, hogy minden tanításbeli kérdésnél itt kell kezdeni. E módszer használatának lehetőségét mutatom meg a dolgozatban a lelkészi szolgálat, mint teológiai vitatéma összefüggésében. 

– Hogyan látod az ökumené jövőjét? Lehet egyáltalán közelíteni az álláspontokat, ha ennyire különbözőek az egyházi értelmezések? 

– Egyrészt egyértelműen látszik, hogy az utóbbi időben kevésbé aktívan folytatódik a 20. század derekán nagyon intenzíven elkezdődött párbeszéd. Ennek részben az az oka, hogy az eddigi módszerek nem vezettek el azokra az eredményekre, amelyeket a mozgalomtól az Egyházak Világtanácsa 1948-as amsterdami megalakulásakor vártak. Nem szabad azonban elkeseredni, hanem el kell ismerni, és meg kell látni azokat az eredményeket is, amelyeket az egyházak közeledésében eddig elértünk. Éppen ezért úgy látom, hogy a megkezdett munkának van jövője, egyrészt a folyamatos kutatás, új módszerek keresésének távlatában, másrészt a testvéri – a közös krisztushit által motivált – együttmunkálkodás területén, ahol szintén komoly fejlődésre van még szükség – a magyarországi ökumené területén is… 

– Arról még nem beszéltünk, milyen munka előzte meg a dolgozatodat. Itthon vagy odakint vettél részt a doktori képzésben? 

– Teológiai tanulmányaim lezárása után négy évet töltöttem Németországban a Német Felsőoktatási Csereszolgálat (DAAD) ösztöndíjasaként, ebből három évet Heidelbergben, egyet Tübingenben. Mindkét egyetemnek doktorandusz hallgatója voltam. Ehhez azt is hozzá kell tennem, hogy a német rendszerben a doktori képzés sokkal több szabadságot ad pl. óralátogatás terén az embernek, így a „képzés” végére általában a disszertáció is elkészül. Egy külföldi hallgató esetében ennek természetesen nagy jelentősége van – persze a német hallgatók számára sem kevésbé fontos ez. 

– Mennyi ideig tartott a felkészülésed, a kutatás és mióta készítetted magát a dolgozatot? 

– A disszertációt a kutatással párhuzamosan írtam. Elkészítése összesen négy évet vett igénybe, bár mellette a heidelbergi egyházzenei főiskolán is diplomát szereztem, ez némileg késleltette a munkát. 

– Ki volt a témavezetőd? Itthonról is választottál valakit? 

– A témavezetőm Christoph Schwöbel professzor volt, aki kikerülésemkor a Heidelbergi Egyetem Ökumenikus Intézetének vezetője volt, később pedig a Tübingeni Egyetem Vallásfilozófia és Dogmatika Tanszékének, illetve Hermeneutika és Kultúrák Dialógusa Intézetének vezetője lett. Vele mindvégig nagyon jó kapcsolatban voltam és maximális, rendkívül magas színvonalú szakmai támogatást kaptam a munkámhoz. 

– Az evangélikus és katolikus értelmezés kibontásában segített neked valaki idehaza illetve Németországban? 

– A szempontokat a témavezetőmmel részletesen megbeszéltük, de leginkább a dolgozatban tárgyalt két-két evangélikus – Edmund Schlink és Wolfhart Pannenberg – és római katolikus – Karl Rahner és Joseph Ratzinger (VI. Benedek) – szerző művei hívták fel a figyelmemet a lényeges szempontokra. És természetesen a rengeteg könyv és tanulmány olvasása, amelyek az említett egyetemek könyvtáraiban korlátlanul rendelkezésre álltak… 

– Mennyire volt nehéz a védés?  

– A német rendszerben nincsen védés – a dolgozatot két professzor minősíti –, ehelyett az öt teológiai tárgy mindegyikéből – Ószövetség, Újszövetség, egyháztörténet, rendszeres- és gyakorlati teológiai – kell doktori szigorlatot (rigorosum) tenni. A vizsga nehézsége elsősorban abban áll, hogy az egyetem jelöli ki a vizsgáztatókat, akikkel én azelőtt alig találkoztam, tehát lényegében ismeretlenül kell vizsgázni náluk. A hozzáállásukról nem panaszkodhatom, mert rendkívül segítőkészek voltak mindvégig. 

– Fel kell tegyem ezt a kérdést is: Mennyiben tudod munkádat majd itthon hasznosítani? Egyetemen vagy a mindennapi lelkészi gyakorlatban? 

– Biztos, hogy egy ilyen kutatás mindenképpen beépül az ember mindennapi munkájába. Iskolalelkészként különösen jól tudom hasznosítani a Németországban elsajátított ismereteket, hiszen egyelőre éppen a dogmatikai és etikai témákat feldolgozó 12. évfolyam számára nem készült még hittankönyv. Sokat segít, hogy saját rendszert tudok felépíteni a tanterv alapján, s így talán egy kissé átlag feletti tájékozottsággal tudom átadni a tananyagot.

Az is igaz persze, hogy a tudományos munka szinten tartása és továbbvitele is fontos lenne, s erre a jelenlegi munkaterületemen nem igen van időm. Az ezzel kapcsolatos jövőm nyilván egyházunk illetékeseinek igényétől és a lehetőségektől egyaránt függ…