„Az a legjobb reklám, ha valami szeretettel terjed” – adventi készülődés Sebestyén Mártával

– Sebestyén Mártát, az ország talán legismertebb népdalénekesét nem kell bemutatni az olvasóknak, de ami talán újdonság lehet vele kapcsolatban, az a tavaly elnyert kitüntető UNESCO cím, az „Artist for peace”, vagyis „művész a békéért”. Mit jelent ez a szerep?

– Igen, magyarul olyan furán hangzik lefordítva a „művész a békéért”, de a tartalma ennél sokkal egyszerűbb. Az az UNESCO koncepciója és célkitűzése, hogy a népek közti kapcsolatokat, barátságot elősegítse a művészeten, a kultúrán át. Ez a szelíd erő, szemben a politika a nyers erejével. Személyes tapasztalatom, hogy ha olyan emberrel találkozom, akinek talán a nyelvét sem beszélem, de ismerek dalokat az ő hazájából, elég elkezdeni egy sort, egy éneket, és megnyílik, mosolyog, és egész máshogy folytatódik akár még egy nehézkesen induló beszélgetés is. Tehát elmondhatjuk, hogy a politikusok nincsenek abban a szerencsés helyzetben, mint mi, zenészek, hogy bárkivel bármikor tudunk zenélni, hiszen a harmóniát mi meg tudjuk teremteni egymás közt. Az egész világon csak 45 ilyen kinevezett művész van, és az UNESCO történetében a 194 nemzet közül most először kapta Magyarország személyemben ezt a megtisztelő megbízatást, hogy törekedjünk a más népekkel való párbeszéd előmozdítására. Az UNESCO-ban úgy gondolták, hogy az eddigi – több mit harmincöt éves – pályafutásom alatt mindig is fontos volt számomra ez a fajta harmónia, a magyar népzene megismertetése, ugyanakkor a más népek zenéjével való szép híd kovácsolása, amin az átjárás sokkal könnyebb lehet. Ennek a hivatalos neve ez a békére törekvés, hiszen ahol béke van, ott szeretet van, ahol szeretet, ott Isten, ahol Isten, ott szükség nincsen. Máris ott tartunk, ahol a házi áldás. Ilyen emberek között lehetetlenség a csatazaj! Sokszor gondolom úgy, hogy ha a zenészek kezébe adnák a dolgok elintézését, már réges-régen egy szépen együtt éneklő kórus lenne az egész világ. A kórusban éneklő emberek is mindenképpen arra törekednek, hogy a másikkal megegyezzen a hangjuk, tehát nem kiríni akar a hang, vagy kiszólni, hanem belesimulni. 
Ha a másikat szeretném megszólítani vagy megérinteni, meg kell őt ismernem, és hogyha ő érzi rajtam, hogy én szeretettel közelítek, ez nagyon szépen működik.
Amikor tavaly októberben a nagy világutazó édesapám születésnapján, az UNESCO párizsi székházában átvettem ezt a díjat, az egyébként bolgár származású főigazgató asszonytól, akkor bolgárul köszöntem meg, és még énekeltem is bolgár, görög és ír párhuzamokat a magyarra, mert ezek nálam nagyon szépen ötvöződnek, és teljesen egybegyúródnak a lelkemben. Tehát az érzet nem idegen számomra, ugyanazt jelenti, éppen csak a nyelv az, ami más, amin megszólal. 

– A karácsonyra megjelent új CD-je borítóján is szerepel az 'UNESCO Artist for peace' logó. Milyen kötelezettségekkel jár ez a megtisztelő cím?

– A CD az UNESCO honlapján is így fog szerepelni, mint egy UNESCO-s termék vagy projekt. Az ilyen művésztől elvárják, hogy mutassa is be, hogy az elmúlt egy évben mi mindent végzett, milyen koncertjei voltak, amelyeken keresztül érvényesül a kultúrák közti párbeszéd mint koncepció. Nem írják elő, hogy ezt meg ezt kell jövőre csinálni, hanem rám bízzák. Éppen azért bíztak meg vele, megnézve az eddigi munkámat, mert tudják, hogy nekem ez úgyis fontos. Nem az ő vágyaikat teljesítem, de ezen keresztül az is érvényesül. 

– Mit jelent az Ön számára az advent és a karácsony?

– Tömören nagyon nehéz elmondani, érzelmekről nagyon nehéz beszélni, márpedig az énekesnek, zenésznek érzelmekből áll a lénye, és azt leginkább elénekli, és az rajta van ezen a kis korongon. Ezt a lemezt most ebben az adventi periódusban készítettem, nagyon rövid idő alatt, miközben talán egy életen át készültem rá.
Ez a fajta kincs, a belső készülődés és várakozás és öröm; szerintem ez az advent. Nagyon sokan azt gondolják, hogy külsőségekben kell megnyilvánulnia, hogy minél jobban földíszítse, dekorálja a lakást, kirakja a fényfüzéreket, minden nyavalyát megvesz, és szerintük ettől lesz ünnep. Kinézek és látom, hogy minden bokor fel van cicomázva. Sok a dúlt arcú ember, aki itt rohangál, és gondolkodik, hogy mit vegyen ajándékba; nem biztos, hogy ez a megfelelő készülődés. A táskámban mindig itt van ez a karácsonyi csengős batyu, és boldogan gondolok arra, hogy az ismerőseimet, akikkel találkozom, személyesen köszöntettem így énekkel, kántával – az nekem sokkal többet mond a várakozásról, az adventről, mintha fölcicomáznám hollywoodi csecsebecsékkel a lakást.
Az advent egy befelé fordulás is, ugyanakkor az előadóművész kifelé is fordul. A többi embert jobban meg kell szólítani, és kicsit szembesíteni azzal, hogy álljon meg ebben a dúlt arcú rohanásban, és próbáljon örülni a karácsonyi ünnepnek. Így talán neki is több ideje és módja lesz arra, amire eddig nem. Például hogy többet beszélgessen a családdal, legyenek együtt. Olyan sokszor mondogatjuk, hogy a szeretet így meg úgy, de gyakorlatilag a városból szinte eltűnnek a karácsony hagyományai. Vidéken az emberek belenőnek ennek a megélésébe, a kulturális hagyományok ezen alapulnak, nem is kell gondolkodni, megöröklik az őseiktől.

– Van olyan karácsonyi szokás, amelyet kívülről, akár a nemzetközi tapasztalatai alapján épített bele a családi hagyományokba?

– Nálunk a karácsony viszonylag egyszerűen zajlik, de mindig a közös éneklések tették széppé, különösen régebben, mikor még a nagynéném is jó egészségben volt, meg hát ugye éltek a nagyszüleim, és mi is kisebbek voltunk. Akkor valahogy a nagy család együtt volt, és volt sok beszélgetés, együtt éneklés és éjféli misére menés. Ezek nagyon mélyen bennem élnek. Most már sokkal kisebb a család, hiszen édesapám sem él, anyukámmal és a két kamasz fiammal énekelünk együtt a karácsonyfa alatt. Sokan azt gondolják, hogy nyilván az énekesnő fiai is énekelnek, de nem, mert ők hangszeren zenélnek. Azt hiszem, máshonnan várják az inspirációt a zenéhez, mert túlságosan egyértelmű lenne ez így, és kikérik maguknak, hogy őket ne hasonlítgassák csak az anyjukhoz. Azt látom viszont, hogy meghatja őket az, hogy a 77 éves nagyanyjuk milyen boldogan énekel, hiszen mégiscsak más érzés az unokákkal énekelni a fa alatt, mint mondjuk vezényelni egy egész kórust. Ennek az örömét érzik; az öröm átadásának örömét, így karácsonykor még ők is énekelnek.
Mikor kicsik voltunk, az volt a készülődés, hogy hogyan tudunk a szüleinknek nem vett ajándékkal kedveskedni. Amit készítünk, azzal önmagunkból adunk át valamit. A hittantanárnénink, Ilka néni, egy volt apáca, aki akkoriban titokban járt hozzánk, azt mondta, hogy az a legszebb ajándék, aminek a szüleink örülnek, hogy ha jók vagyunk. Ha tudatosan törekszünk arra, hogy jók legyünk, és akkor, amikor úgy érezzük, hogy egy jó cselekedetet végrehajtottunk, felhajthattunk egy-egy kis fület egy fehér papírból kivágott angyalingecskén. Amikor a 24. napon mind a 24 kis füllentyű kész lett, felraktuk a fára, és örültek, hogy két ilyen jó gyerekük van.

– Hogyan látja a hagyományaink változását? Mi a fontosabb: a régi szokások megtartása, vagy úgymond haladni a korral, és a változó életritmusunkhoz igazítani az ünnepeinket? Van-e a kettő között valami olyan átmenet, amit még egészségesnek mondhatunk?

– Nagyon sokféle dolog van, sokféle hagyomány, sokféle család, sokféle kultúra, pláne egy ilyen nagyvárosban, amiben mi élünk. Végképp nem lehet azt mondani, hogy legyen valami egységes, de az kétségtelen, hogy ad egyfajta lelki biztonságot, ha tudok mire támaszkodni, valamiből kiindulni, amit tovább lehet adni. Az is jó, ha az ember esetleg becsempész egy újat, mert nagyon megtetszik neki, például hogy az én görög barátaim így szokták, vagy amott az olaszok meg úgy – ezek gazdagítják az ünnepkört.
Szerintem jó, ha valaki törekszik arra, hogy megtapasztalja, hogy az ő kis családja meg ismerősei között hogyan ünnepelnek. Esetleg együtt is ünnepelnek, elmennek ünnepek között egymáshoz, akkor jó dolog a másikat ebbe beavatni, vagy megismertetni. Azt viszont én határozottan károsnak tartom, ami ezekben a hetekben zajlik, az erőltetett, már-már a pánikrohamig fokozódó töprengést és kényszerességet, hogy „de ezt muszáj, ezt nekem muszáj, és ha ezt nem tudom megvenni, akkor mi lesz”. Ez nagyon-nagyon rossz dolog, és sajnos már a falvakba is kezd begyűrűzni. Pont azt felejtik aztán el, amiben még az őseink felnőttek, és amitől szép volt egy falusi karácsony.
Én mindig arra vágyom, hogy egy ilyen kis meghitt helyen tölthessem a karácsonyt, de végül a mamám mindig azt mondja, ne utazzunk sehová, mégiscsak maradjon mindenki a fészkénél. Istenigazából azokra a falusi karácsonyokra vágyom, amilyenekben a szüleinkkel együtt voltunk, egy hópihés éjféli misére, olyanra, amit Erdélyben átélhettem. Nekem vannak ilyen kapaszkodóim. Akinek nincs – és itt látom, ahogy rohangál és kóborol itt a sátrak és bódék között –, annak úgy szeretném odaadni a kezébe ezt a mostani CD-t, hogy „figyelj, ezt hallgasd meg, és gondold meg, milyen szép, tanuld meg, és énekeld el este a fa alatt a családoddal”. 

–  Saját kiadásban jelenteti meg az új lemezt. Miben különleges ez az album a hatalmas karácsonyi CD-dömpingben?

– Egy zenés üdvözlőlapnak szánom, ezért nem nagylemezben gondolkodtam, hanem csak egy pár mondatos, szép, személyes üdvözletet nyújtok át zenében. 
Gyerekkorunkban voltak azok a színes, fényképes lapok, amiket föl lehetett rakni a lemezjátszóra, és ott forgott. Ez az élmény dolgozott bennem, hogy de jó lenne a mai viszonyok közt is egy hasonló.
Amerre járok, mindenhol azt hallom, hogy „Jingle bells, jingle bells”, és gondolkodom, hogy vajon tudják-e az emberek, hogy milyen hihetetlen mennyiségű, gyönyörűszép hagyományos karácsonyi dalunk van. Minden vidék annyira gazdag, ennek az ünnepkörnek a dallamanyaga szinte kimeríthetetlen. És akkor nem beszélek még az egyéb népekről. Ha e-mailben küldök valamit, hogy „Na helóka-belóka, kellemes karácsonyt”, majd megnyomom, hogy „attach”, és odanyomok valamit, amit leszedek a YouTube-ról, az mégsem ugyanaz az élmény, mint ha egy ilyen kis mézeskalács tallért berakok egy borítékba, és feladom postán. 
Az embereknek erre a személyességre van igénye. Tehát ez egy kemény borítékban elküldhető vagy egy szép könyv mellé csomagolható ajándékkísérőnek. Ilyen praktikus szempontok is voltak...  Szeretném valamilyen formában sorozattá változtatni különböző témákban és ünnepkörökben, már a húsvétire készülök.

– Különleges helyszínen készült a felvétel.

– Igen, a kápolnastúdióban készült Vámosszabadiban, ez a kiadópartneremnek, a Magyar Kultúra Kiadónak a saját családi háza mellett van, nekik kellett egy olyan gyönyörű helyszín, ahol nem tojásosdobozos, alacsony mennyezetes stúdió van, hanem egy szép tér, amiben olyan telített akusztika van, ahol jól lehet dolgozni. Csend és nyugalom van abban a faluban, Győrtől 8 km-re. Életem egyik legjobb élménye volt. Nem tudom, hány lemezfelvételen vettem részt eddig, de biztos, hogy jóval több mint száz, és ez volt az első, amit élveztem. Jó volt ott lenni; tele volt szeretettel az a stúdió. A hangmérnök, a család, aki közben várt minket halászlével, süteménnyel, így még a catering is isteni volt. Külön említést érdemelnek a lemezen közreműködő zenész kollégák, akikkel a nemzetközi társaságban példás harmóniában és örömmel zenéltünk együtt. Nekem ez hihetetlen öröm, az én idei karácsonyom erről szól. Kisült végre ez a kis mézes tallér, és remélem, hogy mindenkinek ízleni fog. Auguszt Ibolyáék az Auguszt Cukrászdában berakták egy kis vitrinbe a mézeskalácscsomagok mellé, és volt, aki komolyan megkérdezte, hogy „és meg lehet enni...?” – olyan mintája van és olyan színe, mintha tényleg mézeskalács lenne.

– Hol lehet megvásárolni?

– Annyira friss még, hogy igazából mire valamilyen terjesztőhöz eljut, addigra már eltelik a karácsony. A partnerem hozott ide a Vörösmarty térre, meg a Kaláka lemezboltba a Deák térre. A megfelelő helyeken azért ott lesz, meg interneten megrendelhető a Magyar Kultúra Kiadó honlapján: mkkiado.hu. Az ára is nagyon barátságos, az interneten jelentős kedvezménnyel lehet megrendelni. Sőt 5 darabtól a kiadó a postaköltséget is átvállalja.
Arra gondoltunk, hogy amerre járok, megemlítem – koncerteken, itt-ott. Az a legjobb reklám, ha valami szeretettel terjed.